Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-24 / 34. szám

1911. augusztus 24

Evangélikus Lap. 34. sz.

13. oldal

teszünk kifogást evangélikus és más vallású hallgató közt, szintén meg nem áll, mert ily különbség — eltekintve attól, hogy nem szabadelvű — legfölebb alsó- és középsőfokú tanintézeteken szokásos, de egyetemi fakultás rangján álló főiskolán sehol a világon nem divatozik. De miért nem kifogásolja ugyanezt a cikkíró a főgimnáziumra nézve is, ahol ily különbséget szintén nem tesznek.

A tápintézetre nézve a kifogás — főiskoláról lévén szó — a fenti okból szintén nem helytálló; az ösztöndíjak tekintetében pedig még azért sem, mert ezeknél az adományozó állapítja meg, mily föltételek mellett és kinek adandó ki az ösztöndíj. Itt tehát a tanintézet igazán semmivel sem vádolható meg.

Végül megjegyzem, hogy a tápintézet fentartására szükséges összeget tanintézetünk az evangélikus hívektől „nem koldulja össze“. Konviktusunknak megvannak a maga alapítványai s jogakadémiánk meg szupplikáció céljaira sem küld ki senkit hallgatói közül az evangélikus hívekhez; koldulni pedig kollégiumunk egyik intézete sem szokott.

Ezt megtámadott főiskolánk és az igazság érdekében köszölni kérvén, maradok

Eperjes, 1912. augusztus 14-én,

tisztelettel Dr. Obetkó Dezső

jogakadémiai tanár, prodékán.

* * *

Konstatáljuk, hogy ez a felvilágosító levél közleményünk ténybeli állításait nem cáfolja. Rossz néven veszi tőlünk, hogy mi azon töprenkedünk, érdemes e az evangélikus tanulók ily csekély száma mellett la levél elsimítani iparkodik az aránytalanságot azzal, hogy a református hallgatókat az evangélikusokhoz hozzáadja) a római katholikus és zsidó hallgatók részére, kik az összes hallgatók */»-át képezik, evang. jogakadémiát fentartani ?

Hát ennek a töprenkedésnek talán mégis van némi jogosultsága, különösen, ha kapcsolatba hozzuk ezt azzal a ténnyel, hogy a nem evangélikus tanulók éppoly mértékben élvezik a főiskola jótéteményeit, mint az evangélikusok. A töprenkedés különben még igen távol áll a megérett Ítélettől és korántsem azt jelenti, hogy mi már most az eperjesi jogakadémiát meg akarjuk szüntetni.

Töprenkedésünk különben nemcsak az eperjesi jogakadémiának szól, mert hiszen sajnos, alig van középiskolánk, ahol az evangélikusok abszolút többségben vannak és afelett is töprenkedünk, nem-e örüljünk annak, hogy a másvallásúak iskoláinkat annyira becsülik. Az a megjegyzésünk pedig, hogy mi koldulunk, soh’se bántsa a tanár urat, hiszen összes tápintézeteinket a szupplikációból tartjuk fenn, az pedig nem egyéb, mint koldulás. Az egész kollégiumnak pedig,

úgy tudjuk, csak egy tápintézete van és hogy nem küldenek ki jogászt szupplikánsnak, hanem gimnáziumi tanulót, az nem változtat azon a tényen, hogy a nem evangélikus ifjaknak is szolgáló tápintézet költségeinek jelentékeny része az evang. hívek könyöradományaiból lesz fedezve.

Az a kívánság, hogy a másvallású tanulók többet fizessenek, mint a mieink, nem a liberalitás, hanem az igazságosság kérdése. Ha egy felekezet, bár vagyoni ereje a miénket meghaladja, nem költ iskolára, hanem ifjait tömegesen a mi iskoláinkban nevelteti, mindenképpen igazságos, hogy az iskolánkat igénybe vevő hívei ezen iskola fentartási költségeihez hozzájáruljanak. Budapesten az evang. főgimnáziumban a zsidók tandíját már felemelték 150 koronára és a zsidó tanulók száma nem hogy fogyna, hanem évről évre szaporodik. Ezt tehetnék Eperjesen is, annál inkább, mert ott a másvallásúakat a tápintézet jótéteményeiben is részesítik és akkor talán megtakaríthatnák a megalázó szuppükálást. Igen örülnénk, ha töprenkedésünknek ez az eredménye lenne. (Szerk.)

Evangélikus sajtóiroda.

Ez a hangzatos frázis egyházunknak már egy pár ezer koronába került. Mit kaptunk érte ? Hogy a napilapok egyházi közgyűléseinkről hézagos és sokszor nem alapos értesítéseket kapnak, melyeket a napilapok közül némelyik nagyobb, másik kisebb terjedelemben közöl. Ugyanez olvasható azonban egyházi lapjainkban is nagyobb alapossággal és nagyobb szakértelemmel. Ezeket mondják senki sem olvassa. De hát aki egyházi ügyeink iránt nem érdeklődik, az a napilapok közléseibe sem igen fog belemélyedni és kérdéses még az is, hogy érdemes-e azért pénzt kiadni, hogy a napilapokat olvasó közönség arról, ami gyűléseinken történik, hézagos tudósításokat kapjon.

Sajtóiroda! Hol vin az, miből áll annak személyzete? Néhány száz koronából nem lehet ilyet szervezni, legyünk tehát szerényebbek és ne nevezzük el a tudósítót sajtóirodának.

Úgy értesülünk, hogy legközelebb egy laptársunk óhajt egy ily „sajtóirodát“ alapítani — csendes falusi magányban. A kerületektől kér erre pénzt, sőt a tiszai kerülettől kapott is már 250 koronát. A többi kerülettől és az egyetemtől is várja ezi a segélyt. Ha laptársunk arra vállalkozik, hogy ezért a csekély összegért egy hetenként legalább egyszer megjelenő kőnyomatos tudósítást küld a napilapoknak, mint amilyen a németeknél a Deutsch-Evangelische Korrespondenz, amely az evangélikus hitéletet érdeklő minden mozzanatot és eseményt ellenőriz és kritikailag megvilágít, akkor szívesen megszavazzuk az összeget, de ha csupán abból fog állani az „Evang. Sajtóiroda“, hogy lapjában a