Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-24 / 34. szám
1912. augusztus 24. Evangélikus Lap. 34. sz. 5. oldal követi, Krisztus urunk elvével tehát diametrális ellentétben áll. A másét el akarja venni, hogy az az övé legyen, és nem a magáéból a másiknak adni, hogy annak is legyen. Az a szocializmus, mely alulról jön és követel, nem Jézus Krisztus szocializmusa; az övé az, mely felülről jön, mely a magáét azzal megosztja, akinek nincs. Kiemeli a püspöki jelentés a cura pastoralis jelentőségét és a szórványokban lakó hivek gondozását. Égetően szükséges volna a missziói központokon missziói vándorlelkészek alkalmazása, amit sajnos, az ehhez szükséges anyagi erő hiánya akadályoz. Melegen tárgyalja a lelkészek és tanítók fizetésé nek rendezését, szóba hozza a kormánynak a korpótlékokra vonatkozó Ígéretét, de kívánatosnak tartja, hogy a három utolsó korpótlék is 400—400 koronában állapíttassák meg és így a lelkészt javadalom négy fokozatban 3600 koronára egészittessék ki. Valóban szerény kívánság, amely mellett nélkülözzük a jelentésben annak hangsúlyozását, hogy a lelkészek jogos igényei ezzel kielégítve nincsenek s hogy ha az állam nem gondoskodik, magának az egyháznak kell a lelkészek tétfentartási minimumának felemeléséről gondoskodni Igen helyesen utal a jelentés arra, amire az Ev. lap már ismételve rámutatott, hogy az 1848 : XX örvénycikkben kifejez itt vallásegyenlőségi elvbe ütközik, ha az óriási dotációkkal ellátott egyházak a protestánsokkal együtt, egyenlően segélyeztetnek. Előbb meg kell adni nékünk is a megfelelő dotációt, az egyenlő elbánás ezt követeli meg. Kérjük a püspököt, hogy ezt a főrendiházban is demonstrálja, azt a falsumot, melyet az egyenlőségi elvvel elkövetnek, nem szabad túrni és minden alkalommal rá kell erre mutatni. Megfigyelendő az is, amit a püspöki jelentés a fentartási alapok gyűjtésére vonatkozólag felhoz. Utal arra, hogy azt sem szabad felednünk, hogy a viszonyok változhatnak: előbb-utóbb nálunk is beállhat az államnak és egyháznak különválása, amikor az egyházak többé semmi állami segélyre nem számíthatnak. Itt megemlékezhetett volna a püspök az egyetemes gyűlés által elvben már elfogadott lelkészfizetési alapról, melynek szükségességét ugyanez a szempont indokolja A nagygerezsdi egyezségre vonatkozólag helyesen jegyzi meg, hogy az revízióra szorul Kerülni kell minden kényszert a csatlakozást illetőleg. Referál továbbá a dunántúli kerületben létesített evangeliomi egyesületről, amely az irodalom terén karolja fel az egyházi életet. El kell ösmernünk, hogy a dunántúli kerület az egyházi irodalom terén a legnagyobb buzgóságot fejti ki. Most mozgalmat indított sajtónap tartására, a Kapi Béla által szerkesztett „Harangszó- pedig 7000 előfizetőjével oly rekordot ért el, amilyenről evang. egyházi lapnál álmodni sem mertünk. Népünk tehát mégis olvas, csak élvezhető legyen az, amit neki adnak és olcsó legyen. Bár ugyanezt tapasztalnók az evangélikus intelligenciánál. Ennek egyházi lap nem kell. A püspöki jelentés ezután referál egyházi épít kezésekről, avatásokról, a győri Szeretetház építéséről, amelyre Bálint Mihály győri presbyter 60,000 koronát adományozott a theol. lelkészvizsgálatokról, ösmerteti az általa kibocsátott körleveleket és a hozzá érkezett a tantételekre vonatkoztatta s e tantételek az ősker. keleti egyházban a hitvallásokhoz vezettek. Ma a különbséget a kér. vallásfelekezetek között így formulázhatjuk : hogy Róma a tekintély és a hata lom, a keleti katholicizmus a kultusz és a liturgia s a protestantizmus a hit (az orthodoxiában : a hitvallások) egyháza. A protestantizmusban, Wundt szerint, bizonyos ellentmondás fejlődött ki. Annak lényege ellen van minden külső hitformula. A lelkiismereti szabadság elve háttérbe szorítja a hitvallás kényszerét. Személyes benső hitelvénél fogva a protestantizmusnak hitvallás- és felekezetnélküli egyházzá kell fejlődnie és ebben, Wundt szerint, nincs ellentmondás, mivel nem a hitvallásban, hanem a kultuszban van az egyházi közösség lényege. „A hitvallás merev, a kultusz fejlődik.“ (Itt Wundt félreismeri a dogma és a hitvallás prot. fejlődési oldalát. [Példa rá a reformáció.] Csak szubstanciája örök, tanalakja fejlődő és változó. És azután a szimbólum és a konfesszió egyesítő és összefoglaló jellegű siboleth és lobogó, amelynek a szeparatizmushoz semmi köze. Schleiermacher találó megjegyzése szerint: legnagyobb vallási betegség a szeparatizmus.) Abban igaza van Wundtnak, hogy aki velünk megy a templomba, velünk énekel, velünk imádkozik, velünk vesz úrvacsorát, az a mi prot. kér. testvérünk. Aki azonban a hitnormát nem jogi, hanem csak morális kötelezettségűnek tartja, nem találja jól magát a felekezetnélküli protestantizmusban. S azután minden vallásfelekezetnek megvan a maga saját karizmatikus jellege és rendeltetése az emberiség s az egyes népek és nemzetek vallásos nevelésében. Példa rá Németország és Anglia. A dolgok mai állása Wundt szerint az: A lelki- ismereti megkötöttség teljesen kifejlődött vallása a katholicizmus, vagyis a törvény vallása. A protestantizmus jövőbeli feladata a vallásos lelkiismereti szabadságnak minden külső kényszertől való megszabadítása. Azért hirdeti a protestantizmus a folytonos reformációt, a szüntelen haladást s e ponton lényegileg rokon az erkölcsi irányban és feltételek között haladó igaz tudománnyal. Wundt gondolatmenete tehát kritikára szorul, de alapfelfogásában sok meggyőző gondolatot hirdet. A hitnézetek protestáns- és evangéliumellenes egységével vagy egységesítésével szakítanunk kell a jövőben. Dobsina. Dr, Szlávik Mátyás,
