Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-10 / 32. szám

1912. augusztus 10.

(j. oldal. Evangélikus Lap. 32- sz.

ügyi előadónak következő határozati javaslata alapján hozta meg egyhangúlag tagadó határozatát:

„A hazai theol. akadémiák egyesítésének sem elvi, sem gyakorlati szempontból barátja nem vagyok. Elvi szempontból azért nem, mivel a theol. tanügy köz- pontosítása ev. egyházunkban a tudomány decentralizáló követelményébe ütközik s végzetes veszélyeket rejt magában, s azért nem, mivel valamelyik theol. akadémiának, pl. a pozsonyinak akár a tervezett pozsonyi, akár a budapesti állami egyetem kebelébe külön fakultásként való fölvétele esetén is szükség lesz a tudományos feladatok mellett a gyakorlati egyházias feladatoknak jobban megfelelő s azokat szolgáló theol. akadémiák fentartására és korszerű fejlesztésére. Gyakorlatilag pedig azért nem, mivel a hazai theol. akadémiák közül különösen az eperjesi olyannyira összeforrott az egységes Kollégium szervezetével, hogy annak kikebelezése veszélyezteti a Kollégium egységét, illuzóriussá teszi nagy múltját és jövendő hivatását, megbontja annak tiszteletreméltó egyházias és hazafias tradícióit, és teljesen ellentétbe kerül az eperjesi Kollégium szerv, szabályzatának 5-ik szakaszával, amely szerint „a Kollégiumban jelenleg lévő tanintézetek máshelyre át nem helyezhetők, s teljességük, osztályaiknak, illetőleg tanfolyamaiknak megtartásával megóvandó és fejlesztendő. S végül a theol. akadémia mellé újabban létesített Otthonnal tiszai ev. egyházkerületünk oly ideális és magasztos hivatású intézményt létesített, amellyel egyházkerületünk eddigi közfelfogásának megfelelőleg (az egyesítés nv lett az esperességek közül csak a tát aaljai nyilatkozott) úgy tudományos, mint gyakorlati egyházi tekintetben buzgó- ság és kellő fejlesztés mellett a maga hivatásának a legjobban megfelelhet s minden tekintetben megéri az arra hozott és a jövőben hozandó nagy áldozatokat“.

Kérdem ezekután szeretettel a tudósítótól, hol hoztam én fel a kerületi gyűlésen, mint előadó azt „a merész (jobban mondva: abszurd) érvet“, hogy „a theol. akadémiák egyesítése a theol. tudomány csődjét jelentené“. Hogyan lehet rólam, akitől gyakrabban lehet orgánumainkban valamit olvasni a theol. főisk. tudományok köréből, ilyesmit még csak fel is tételezni! ? És aztán, a hazai ev. theol. akadémiák álláspontjának ama jellemzése, amely szerint a pozsonyi „liberális“, a soproni „orthodox“ s az eperjesi „vegyes irányt“ képviselne, emlékeztet engem ama Pozsony felől hangoztatott tréfás kategorizálásra, amely szerint: aki tudományt keres, menjen Pozsonyba, aki hitet, Sopronba, s aki sem tudományt, sem hitet nem keres, az menjen theologus- nak Eperjesre. Az ilyen felületes jellemzések csak azt mutatják, hogy még nagyon kevéssé ismerjük hazai ev. theol. tanintézeteink munkásainak tanári és főleg irodalmi működését. Sapienti satl

Teljesen igazat adok a tudósítónak abban, hogy „hiba az, ha (az egyetemes közgyűlésre) mindig csak a régi tagok küldetnek ki“ s bizony „egy kis felfrissítés

szerintünk sem ártana.“ Más kerületek, főleg a kálvinisták a theol. tanárokat is jobban méltányolják az egyes kerületi tisztségek betöltésénél. De hát, emberek vagyunk!

Tudósító intenciójával ellentétben helyeslem Geduly püspökünk ama törekvését, amejy szerint a reformáció 400 éves fordulója alkalmából is újonnan létesítendő egyetemes jellegű intézmények helyett a már meglévőknek megerősítését és fejlesztését célozza. Egyik legégetőbb és legszebb programmja többi között a TheoL Otthon anyagi biztosítása és fejlesztése, az eperjesi tanítóképző és internátusának immár elodázhatatlanná vált fölépítése, a missziók és vallástanítás biztosítása stb. Csak folytassa tovább ebben az irányban agilis áldásos működését! Nyomait már is érezzük!

Új püspökünk alatt e második kerületi közgyűlésünk lefolyása épen nem volt „sablonos.“ Egyike a legszebb gyűléseknek, amelyeken részt vehettem: Egészen helyesen a szakközegek meghallgatásával a bizottsági ülések előkészítő munkálataira nagy súlyt fektet. A közigazgatási költségek kisebbítésére is nagy gondot fordít. A biztosok kiküldetésénél az arravalóság mellett az iskolák közelségére van figyelemmel. Azzal is szakított, hogy némely emberek egyes állásokhoz vagy megbízásokhoz patriarchális magyar módra úgy odaragadtak, mint a polyp.

Hogy „a közebéden nem volt szabad tósztokat mondani“, most már másodízben politikából történt. Hisz’ politika nélkül mi már — egyházi közgyűlésünkön sem — mozogni sem tudnánk. Azért azonban magam is távol állok az üres és hiú tósztozástól. Újabban azzal is szakítottunk — gyűléseinken és jegyzőkönyveinkben egyaránt — amit úgy fejezhetnénk ki: sok szóval semmit sem mondani!

S végül még egy kényesebb természetű kérdést befejezésül! Értem alatta „liptói tótjaink igazságát Bölcsen elhallgatta tudósítónk, hallgatott róla az Ev. Őrálló, s elhallgattam volna én is, ha ők a „Cirkovné Listi“ c. lapjukban nem szellőztetik.

A liptói egyházmegye ugyanis ez évi június 12-iki liptószentmiklósi kér. gyűlésén engem, mint a „Theolo- giai Otthon“ felügyelő-tanárát, azzal vádolt, hogy „a tót nyelvet az Otthonból kitiltottam és az azon való társalgást a magyar haza ellen való tüntetésnek és hazafiatlanságnak“ minősítettem. Erre a bizonyára hamis információkon és igaztalan vádakon alapuló határozatra az egyházkerülethez beadott fellebbezésemben kifejtettem, hogy ..hatévi felügyelő-tanári működésem alatt az Otthonban sohasem volt alkalmam hivatalosan vagy privátim a nyelv használata dolgában nyilatkoznom vagy intézkednem, hogy továbbá a tót nyelvet legjobb hitem, tudásom és meggyőződésem szerint soha „idegennek“ nem hirdettem, még kevésbé az Otthonból kizártam s végül — Isten, ember előtt bátran hivatkozva az Otthon rég^b.M és új ibbi theologus és jogász lakóira — a tót