Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-13 / 28. szám
2. oldal. Evangélikus Lap. 28. sz. 1912. julius 13 Már pedig, aki egy egyetemes lelkészegyesület gyűlésén vett részt s az ott tapasztaltak felett nem hunyt azonnal szemet, az érdekes megfigyeléseknek juthatott birtokába. Amikor ez a testület egy tömegbe összegyűlt, szemlátomást észlelhető volt, hogy a ,,similis simili“ régi igazság alapján mint állott elő a különböző csoportosulás, amely csoportokat egymástól lényegesen elválasztotta a tárgyalandó kérdések természete. Akik a lelkészek anyagi érdekeit tartották szemelőtt, e kérdés körül csoportosultak, akik a lelkészek tudományos érdekeit hordozták szivükön, ennek lehetősége felett tanácskoztak, akik a lelkészek társadalmi érdekköveit igyekeztek megóvni, ebben a jelszóban egyesültek. Úgy, hogy valóságosan auto- matice fejlődött ki mindig három csoport, amely csoportok azután egymás kérdéseinek taglalásánál nem egyszer bizonyos fokú antipáthiával viseltettek egymással szemben, ami a közös munkálkodás, összetartás, egymásmegértés nemes célját alapjában rombolta szét. És sok lelkésztársam igazolja azt az állításomat, hogy többen, akik a lelkészegyesületben meleg otthonra, segítőre, támogatóra számítottak, akik azt hitték, hogy a testvérek csakugyan „testvérek“ s az érdekek, vágyak, remények egyesek szivéből az összeség szivébe átszivárogtatnak, azok mindig a legnagyobb TÁRCA. A vallásoktatás reformjáról. — Levél a szerkesztőhöz. — Méltóságos Uram! Az „Evangélikus Lap“ 17. sz. vezércikkében Méltóságod e fenti témához hozzászólásra hívja fel mindazokat, akik erre a kérdésre megjegyzéseiket elmondani óhajtják. Magam, midőn megindult az „Evangélikus Lap“ lelkemben végtelenül örvendtem. Végre egy lap, amely egyházi iránya dacára nem ledorongolja azokat, akik a dogmáktól menten sürgetnek igaz, mély vallá sosságot, ahol nincs lekicsinyléseknek kitéve, gorombaságoknak kiszolgáltatva az ember azért, mert meggyő- dése más, mint ami „előirt“ meggyőződés, ahol nem lehet „megtéveszteni“ senkit, mert hisz épp azokat akarja inagá köré sorakoztatni, akiknek vallásos felfogásuk többé-kevésbé a modern liberális protestánsirány felé hajlik. E lap megindítása nagy érdem; olyan nagy, hogy méltányolni sem lehet eléggé, de átérzi ezt résig nációval, mondhatnám elkeseredéssel, megvetéssel távoztak a gyűlésekből. Sem a hang, sem a modor, sem az irány nem bizonyította, hogy a testvérnek nevezett lelkész csakugyan „testvérek“ között van. Következik ebből, hogy a lelkészegyesület alapszabályában ezt a tapasztalati igazságot figyelmen kívül hagyni nem szabad. Az alapszabály 16. §-a, valamint a 3. §-a annyit mond: a közgyűlés tárgya: ének, ima, irásmagyarázat, előadások és viták rendezése stb., a cél pedig: vallásos kérdések vitatása, lelkészi kar egyöntetű intézése, egyházi felolvasások stb. Vagyis a lelkészegyesület nem volna más, mint egy fejlettebb önképzőkör. Tehát nem kiható, hanem inkább befelé ható ügykörrel. A dolog természetében rejlik, hogy sem ez a cél, sem az ezt szolgáló eszközök ilyetén meg- állapitása az egyetemes lelkészegyesületben nem igen valósitható meg, mert ennek más lett már az iránya s nem volt eredményes eszköze az eddig felhozott tapasztalatok igazolása szerint. Nézetem szerint a lelkészegyesületet kiható ügykörrel kell felruházni. Evégből az egyesület körében három osztályt kell felállítani és pedig: a) egyháztudományi, b) egyháztársadalmi, c) egyházpénzügyi szakosztályt. Mindhárom szakosztály — éppúgy, mint a római katolikusoknál — meghatározott elnökséggel, ügykörrel és minden művelt ember, aki modern világnézete mellett vallásos is akar maradni. Magam e lapban Írtam már a hitoktatásról. Itt a mondottakat nem frissitem fel, de kiegészitem. Annak idején a liberális alapon az „Evangélikus Népiskolá“- ban is Írtam e kérdésről. Itt kétségkívül elismerem, hogy nem alkalmas volt a hely, mert a tanítóság nagy része — a mai tanítóképzők orthodox irányú hitoktatása s a képezdei tanításnak általában magasabb filozófiai szempontok előléptetésének hiánya miatt — nem áll a modern világnézet alapján. Senkinek lelke melegebben nem érezhet az evangélikus tanítósággal, de tanítóink sem fogják ezt eltagadni. Sajnos, a tanítóképzés tudományos része — a pedagógiától eltekintve — a középiskola felsőbb osztályai tantervének sem felel meg, a tantervet tekintve s csak egyes ügybuzgó tanárok, akik életet s magasabb szempontot visznek bele a tanításukba, érdeme, ha bizonyos filozofikus szempontok is előtérbe lépnek. Amíg, sajnos, igy állunk, addig a vallásoktatás a tanitóképezdékben sem fog magasabb nívón állani. Ide dr. Szelényi-féle tan-
