Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-13 / 2. szám
Melléklet Evangélikus Lap. 2. sz 1912. január 13. Zólyomi Wagner Géza dr* budapesti egyházmegyei felügyelőnek Í9Í2* évi január 6-án elmondott székfoglaló beszéde* Fogadja a t. egyházmegyei közgyűlés, és az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek köszönete- met azon megtisztelő bizalomért, amellyel engem az egyházmegyei felügyelői székbeültetni méltóztattak. Őszinte köszönetét mondok tisztelt elnöktársamnak is szíves üdvözlő szavaiért, és azon bölcs előtérjesztéseért amelylyel egész egyetemes egyházunkban és közéletünkben fennforgó nehézségeket és nagy, magasztos feladatainkat vázolni méltóztatott. A reám ruházott feladatok fontosságánál fogva nem minden aggodalom nélkül foglalom el az egyház- megyei felügyelői széket, amelyet közvetlen elődöm úgy tudott évek során át összes egyházaink tiszteletének, rokonszenvének és ragaszkodásának változatlan megtartásával betölteni, hogy mindnyájunkra fájdalmasan hatott az egyházi élettől és az egyház - megyei felügyelői állástól való visszavonulása éppen most, amidőn egyetemes egyházunk zsinatának megtartásától és fővárosi egyházaink kérdéseinek törvényhozási rendezésétől alig egy év választ el. Ezen rendezésnél Fabinyi Gyulának egyetemes egyházunknak e kérdéshez fűződő fontos érdekei, — és a fővárosi evangélikus egyházi életnek fontos érdekei szempontjából nagy szolgálatokra volt hivatva, — mert, habár az volt álláspontja, hogy e kérdések adminisztratív úton csak az összes érdekelt egyházak megegyezésével rendezhetők, meg vagyok győződve, hogy a mai helyzetet teljesen kielégítőnek ő sem tekintette, — a fennálló anomáliák orvoslásának törvényhozási rendezését ő is szükségesnek látta, — és a helyzet alapos ismeretével, bölcs mérsékletével, — alapos tudásával, — lelkiismeretes igazságérzetével,— mindnyájunk bizalma által támogatva megtalálta volna a kérdések törvényhozási megoldásának leghelyesebb útját. « Azt hiszem tehát, hogy ma a midőn magam részéről is újból hálásan elismerem azt, aminek elnöktársam ékes szavakban, a közgyűlésünk jegyzőkönyvileg és küldöttség utján már kifejezést adott: azt t. i. hogy Fabinyi Gyulánk elévülhetetlen érdemeket szerzett egyházmegyénk bölcs, tapintatos és igazságos vezetése által, — nem térek el az ő működésének szellemétől, midőn megemlítem, hogy fővárosi egyházaink között újból megindítandóknak tartotta a tárgyalásokat avégből, hogy az elnöktársam előterjesztése szerint 1913-ban megtartandó zsinat elé, melynek egyik feladata a fővárosi egyházak kérdéseinek törvényhozási rendezése lesz: lehetőleg egyetértő javaslattal járulhassunk. Ezeknél a tárgyalásoknál célom és igyekezetem az lesz, hogy összes fővárosi egyházaink egyetértőig oly szervezési módot találjanak, amely biztosítsa, hogy szeretett hazánk fővárosában egyházi intézményeink és egyházi életünk akadálytalanul fejlődhessenek. Meg vagyok győződve, hogy ha egyházaink kölcsönös bizalommal fogják keresni erre a legcélszerűbb megoldási módot: azt meg is fogják találni; mert törvényhozási rendezésről lévén szó, a most érvényben levő zsinati alkotmány rendelkezései nem fognak feszélyezni, és mert azt reményiem és hiszem, hogy fővárosunkban senki sincsen hitsorso- saink között, aki el ne ismerné, hogy a nagyszámú lakásváltozás, a családtagok nyelvi igényeinek gyors változása, a megadóztatás egyenlő alapjának és a kétszeres megadóztatás elkerülésének szüksége, — az egyházi dijak különböző szabályozásából származó ódiumok, iskolai intézményeink és a vallásoktatás biztosítása, jótékonysági intézmények létesíthetése, egyházi életünk, belmissziói munkálkodásunk fejlesztése elkerülhetlenné teszik összes hitsorsosaink tömörülését, és számtalan kérdés egységes szabályozását és kezelését. Egy másik fontos kérdése egyházmegyénknek az: nem kellene-e változtatást tenni terjedelmén? Azt hiszem, hogy akkor, amidőn a váci egyház egyházmegyénkhöz csatoltatott: az a sűrű érintkezés és természetes kapcsolat volt irányadó, amely a főváros és Vác lakossága között fennáll. Ez az indok azonban fenforog arra az egész területre nézve, amely Vác és Budapest között elterül, nagy részben csak egyházmegyénk alakulása után népesedett be, és amelynek jelentékeny része előbb utóbb közigazgatásilag is egyesittetni fog fővárosunkkal. Kötelességemnek fogom tartani, hogy e kérdést elnöktársammal tanulmányozzam. Kizártnak vélem az oly megoldást, amely az egyházmegyénkhez tartozó Pestmegyei területeket is egyházmegyei gondozásunk alól elvonja. A váci egyházközség, és annak váci leányegyháza valamint a Kispest—Erzsébetfalvai misszói egyház a buzgóság- nak és áldozatkészségnek oly fényes tanujeleit adták a lefolyt években is, hogy a legnagyobb örömmel és készséggel kell ragaszkodnunk a velük fennálló kötelékhez. Az általános egyházpolitikai kérdésekre vonatkozólag azt hiszem — ismeretesek a t. egyházmegyei közgyűlés előtt nézeteim. Ez okból csak nehány főbb kérdésről kivánok röviden nyilatkozni. Azok közé tartozom, akik egyházunk autonom jogainak megóvásához és erősítéséhez, — az egyházak egyenjogúságához, viszonyosságához és kölcsönösségéhez szívósan ragaszkodnak, és ezek hiányainak orvoslását, hézagainak pótlását sürgetendőnek tartják. És azok közé, akik érzékenyek ugyan minden, egyházunk jogain ejtett sérelem iránt és ilyen ellen az erélyes önvédelmet szükségesnek tartják, de akik — bármily magas helyről jön a sérelem— nem tévesztik el szem elől, hogy hazai egyetemes ev. egyházunk családjainak nagyobb része vegyes vallásban él, és a családi béke fenntartásának magas érdeke is fokozza azt a nagy érdeket, amely a keresztény felekezetek közti és az izraelita egyházzal való béke fenntartásához fűződik.