Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-08 / 23. szám
1912. junius 8. 2. oldal. Evangélikus Lap. 23. sz. likus hittételek hirdetésével, hanem ezenfelül saját iskolai elméleteit és kedvenc eszméit igyekszik hivatalos egyházi tan gyanánt terjeszteni. Különös feladatául tűzi ki a pápaság szolgálatát, a pápai tekintély emelését az egyházban, a centralizáció kiélesítését az egyház kormányzatában. Ezt a célt a jezsuita-rend kíméletlen erély- lyel hajszolja és ezzel azt veszélyezteti, hogy túlmegy azon, amit Krisztus akart. Emellett a rend nem is rendeli magát alá oly becsületesen a pápai tekintély alá, amint ezt a történelem bizonyítja. Sőt a pápa iránti hűség cégére alatt csak saját hatalmának növelése után törekszik. Egyházat képez az egyházban. Harmadszor a társaság működésének módja? Csodálatot gerjeszt a kitűnő szervezet. Mindamellett jogosult a kérdés: csakugyan Jézus széliemében müködik-e Jézus társasága ? Úgy látszik, hogy a jezsuiták Jézus parancsának: Jegyetek együgyüek, mint a galambok és okosak, mint a kígyók“, csak a második részét követik. A galambok ártatlauságáról, Jézus egyszerűségéről és egyeneslelküségéről nincs nyom a működésükben. De nagyon is sok van a kígyók okosságáról. Az okosságnak azonban határt kell szabni az egyeneslelkűségben. De az utóbbinak — nem akarván egyeseket sérteni — TÁRCA. Nagypéntek San-Remoban. Zsongnak-bongnak a harangok . . . hirdetik a feltámadott Krisztus mennybemenetelét. S mialatt ünnepélyes zúgásukat hallgatom, képzeletem visszavezet a Megváltó keresztfájához, nagypéntek reggelére . . . Zöldcsütörtök éjfélén érkeztünk San-Remoba, a Riviérának nevezett földi paradicsom ez elbájolóan szép szögletébe. Meglehetősen későn keltünk. A nap már magasan járt a sötétkék mennyboltozaton és szélesen mosolygó ábrázattal nézegette magát a páratlan szin- pompában sziporkázó tenger ragyogó tükrében, de félszemével mégis csak oda-odakandikált a tavaszi díszben pompázó part felé és szenvedélyes hévvel csókolgatta a nyíló virágokat, kiszíva belőlük a kábító illatot, mely édes andalítóan töltötte be a kristálytiszta levegőt. A természet ünnepi ruhát öltött: ragyogóbb volt a Jezsuita-rendben hiányoznia kell szervezeténél fogva. Miután a főnök túlon-túl számot kér a benső életről, mesterséges önelrejtőzést érnek el vele. A társaság főfeladatára, a hit tisztaságának fentartására irányuló küzdelme folytán alattomos, titkos utakra van kényszerítve. Míg az a jelszó: „Mindent az Isten dicsőségére“ is vészes következményekkel járhat, mert az egyén öntudatában mindent takaró köpeny gyanánt szolgál. És mikép működik Jézus társasága a keresztyén társadalomban? Először is bizonyos, hogy a katholikus embert vallási és erkölcsi dolgokban lehetőleg önállóilanná teszi. Az egyéni lelkiismeret meggyöngül. A gyónás gyakorisága magával hozza, hogy a saját erkölcsi megítélés a gyóntatóatyáé által helyettesitettik. Másodszor tény az, hogy a vallásos tevékenység külső oldala szerfölött túlsúlyra jön, az istentiszteletnek az érzékiségre fektetése a vallásos érzékiség elnyomja az egészséges vallásos életet (lásd Jézus szive kultuszát, a szentimentális Mária- tiszteletet, a lelkigyakorlatoknál az érzékiség kihasználását stb.) Sickenberg tanár ezek folytán annak a meggyőződésnek ad kifejezést, hogy a jezsuitarend működése a németeknek káros, de nem a nap, csillogóbb a mennyboltozat, sziporkázóbb a víz millió meg millió apró hulláma! Csak a természet koronája, az ember, nem látszik tudomást venni a nagy és szent ünnepről. Lót-fut, tesz-vesz, eszeveszett hajszában rója le mindennapi munkáját a lét nagy taposómalmában, vagy a szórakozás sokszor nem kevésbé fárasztó örvényében. Vagy talán a kínszevedés, a halál gondolata, a memento mori, melyet e nap, mint soha egy másik, oly élesen odakiált a mai kor — Istenét és Megváltóját mindjobban nélkülözni tudó, tehát mindjobban elfelejtő gyermekének, talán eme komoly és szomorú gondolatokat kell eloszlatni a megszokott mindennapi munkával vagy nélkülözhetetlenné vált szórakozással . . . Sétáltunk a tengerparton, bejártuk a gyönyörű parkokat és kerteket, hol a természet áldott erejével a kertészet minden raffinériája párosul, végigsétáltunk San-Semo kirakatoktól ékes főutcáján, hol a boldog és irigyelt gazdag közönség bemutatja mindazt ft fényűzést, amit öltözékben és kalapokban csak kifejteni lehet: de semmi, semmi nem emlékeztet arra, hogy nagypéntekre virradtunk. Nem hallunk harangszót, nem
