Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-25 / 21. szám
1912. május 25. Evangélikus Lap. 21. sz. 5. oldal cseh középiskolákban képeztessék ki; 3. a „Matica“- nál, vagyis az 1863-ban keletkezett s 1875-ben feloszlatott tót irodalmi egyesületnél az egylet szabálytalan, vagyis egy utolsó rendes közgyűlés tartása nélkül történt feloszlatását, vagyonának elkobzását. Ezek a tót nomzetiség kulturális sérelmei. A politikai sérelmekről nem is akarnak szólni, mert akkor — úgymond — még szomorúbb kép tárulna fel a civilizált világ előtt a nem magyarajkú nemzetiségek egyenjogúságáról a szabad Magyarországon. Természetes, hogy a sérelmek orvoslásának módjárólsem feledkeznek meg. Kérik: 1. az elemi iskolákban a tót tannyelvet; 2. kérnek annyi tót tannyelvű középiskolát, amennyi a harmadfél milliónyi tót polgárság számának megfelel, illetőleg addig is, mig ez megtörténhetnék az összes felső- magyarországi középiskolákban a tót nyelv és irodalom köteles tárgyként való tanítása elrendelését s a tót nemzetiségbeliek tót középiskolák állítására való törekvésének támogatását; 3. a „Matica Slo- vensca“ irodalmi egylet visszaállítását. Igyekeztünk híven beszámolni a tót nemzetiségi párt emlékiratának tartalmáról. Ez kötelességünk volt; ezzel kapcsolatban azonban legalább pár szóban gyakorolni szeretnők jogunkat: az emlékirathoz való hozzászólás jogát is. Csak röviden, mert itt oly téren vagyunk, ahol ép úgy nem használ a kevés, mint a sok beszéd. Nem a részletkérdések itt a nehézség. Van tót elemi és középiskola, vagy nincs, van „Matica Slovensca“ vagy nincs koztatjuk. Érezzük előre, hogy e jelenségeket materiális okokra visszavinni nem lehet. Könnyebben fog sikerülni a természettudományi felfogás, továbbá a materializmusnak a spiritizmus ellen felhozott érvek összeegyeztetése az önálló lélek fogalmával hisz éppen az apologetikus irányzat már eddig is ezt több jelenséggel szemben sikerrel tette.*) S ez átvezet bennünket egyúttal a vallás kérdésére s ezért térjünk át a vallás és a Welträtsel azon részére, amely a keresztény egyházról szól, határozottan a leggyengébb. Se a hangja, se az érvelése nem méltó egy odaadó komolysággal és mélységgel megirt tanulmányhoz. Haeckel maga is mondja a mű részei között, ez a legkevésbé sikerült. Főhibája, hogy nem a modern protestáns theologiai eredményeket és felfogásokat használja fel érvelés vagy bírálat tárgyává, hanem a sokban elavult Strauss mellett a szabadgondolkodó agitáló irodalom képezi forrását. Ehhez járul az, hogy nagyon sok ferde fol*) Ezekután pedig lássuk Haeckel viszonyát a keresztény valláshoz s a szerintünk követendő álláspontot a mai theologiai iskolákkal és küzdelmekkel szemben. — ez mind mellékes dolog. Az a kérdés: iskolába és irodalomba boviszik-e tót nemzetiségi atyánkfiái nz egy és oszthatatlan magyar nemzet, az egységes, történeti alapon kifejlődött, szervezkedett magyar állam eszméjét, a közös magyar haza iránt való hűség és szeretet őszinte és igaz érzőiméit? Ha igen, akkor minden kérésük méltó a meghallgatásra, mert az érzolmi közösségnél nagyobb garanciát a magyar államélet szempontjából senki és semmi nem nyújthat minékünk. De ha a kultúra jelszava csak puszta köpönyeg, ha a kulturális törekvések mögött más, közelebb állambontó politikai törekvés lappang, akkor öngyilkosság volna a magyar nemzettől, ha megindulva a tót nemzetiségi urak könnyein, maga szolgáltatna fegyvert ellenségei kezébe. Igen, — a tót nemzetiségi párt tagjainak igazuk vau abban, hogy az 1868-iki nemzetiségi törvény kimondja a nemzetiségiek ogyenjogúságát, — de minden nemzetiség fölé helyezi az egységes és osztatlan politikai magyar nemzetet. Kultúrában lehetnek nemzetiségi különbségek a hazában, de politikában csak egy politika: az egységes és oszthatatlan magyar nemzet politikája jogosult. Ezt a politikát tegyék őszintén magukévá tót nemzetiségi barátaink s akkor mi is magunkévá tesszük kulturális törekvéseiket, mert ezek jogosultságához magukban véve szó sem ferhot szerintünk sem. Sajnos, — emlékiratukban mindent látunk, csak ezt az érzelmi közösséget, a minden hátsó gondolat nélkül való magyar hazafiságot nem. Látják önrnafogást, gyakran majdnem át nem értését a kér. tanoknak találjuk meg e részben. így pl., amint már a lélektani részbon »Seelenschnee«-ről, a lélek szi lárddá való változásáról beszól, avagy Wunt, Romanes, Reer stb. öregkori agyvisszafejlődéséről, amely dolgok minden alapot nélkülöznek, hasonló felületességeket tapasztalunk itt is, amidőn a pápáknak, Máriának stb. isteni rangot ad stb. Teljesen elitélendő e rész hangja. Ámde mindez meg is kapta a méltó feleletet és Loofs, Braasch, Tröltsch nemigen maradtak adósak Ilaeckelnek. Pedig ezek nem is orthodox theologusok. Harnack a »Christliche Welt«- ben foglalkozott Haeckel theologiájával. Harnack utal arra, hogy Hacckel melegen érintkezett Haséval, Lipsiussal, Nippolddal, ámde ezt nem igen iparkodott hasznára fordítani. Haeckel a vallás igazi lényegébe nem hatol be. Főforrása pedig egy Stevart Ross (Saladin) által irt piszkos könyv, amelyet átolvasni nem érdemes, legkevésbé forrásul felhasználni. Ezt már e mű hangja igazolja. (Folytatjuk.)
