Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-06 / 14. szám
8 oldal Evangélikus Lap. 14. sz. 1912. április 6. Ez lenne az én erős meggyőződésem szerint, az egyedül helyes és célhoz vezető eljárási Az 1848. XX. t.-c. nem szól evangélikusokról, sem reformátusokról, sem unitáriusokról külön-külön, hanem szól az összes törvényesen bevett vallásfelekezetekről. Éppen ezért helytelen és céltalan az egymástól ridegen elzárkózó kisebb vallásfelekezeteknek külön-külön való folyamodása! Minthogy a törvény világos, tehát nem kell külön koldusokként „kérni“ a magas kormányt, hogy legyen kegyes meghallgatni a protestánsokat, hanem együttesen követelni kell a királyilag szentesített törvénynek becsületes végrehajtását. Zsilinszky Mihály. Levél a Szerkesztőhöz. Méltóságos Uram! B. lapja 10-ik számának vezércikkében úgy mél- tóztatik hivatkozni Az ev. keresztyénség világnézete c. tankönyvemre, mint amelynek I. és II. része között áthidalhatatlan ellentét van, amennyiben az első részben a dogmákat emberi alkotásoknak mondom és azok megváltoztatásának lehetőségét hirdetem, a második részben azokat mégis úgy tanítom, a mint őket „nem vallásunk megalapítója, hanem középkori elfogult szerzetesek a kath. egyház zsinatain megállapították". Engedje meg, hogy ezen állítására teljes szerénységgel néhány felvilágosító megjegyzést tegyek. Elsőben is konstatálom, hogy mégsem oly áthidalhatatlan az ellentét a két rész között, mint első tekintetre látszik, mert az I. rész kifejtvén a vallás lényegét és alkatrészeit, a keresztyénség jellemző vonásait stb. voltaképen azokat az elveket vezérlő szempontokat jelöli meg, melyekről a vallás értelmi eleme és igy ev. egyházunk tana is értékelendő. A következő rész pedig köte- lességszerüen egyházunk hivatalos tanát ismerteti. Mikor a növendék ide eljut, már megértette, hogy egyházunk érvényben lévő hittana nem követeli tőle a dogmák vak elfogadását, mert az tulajdonkép az evangélium reformációkorabeli felfogásának autentikus kifejezése. Ma pozitivek és liberálisok egyaránt követelnek új dogmákat, vagyis az evangélium lényeges tartalmának új fogalmi formulázását, tehát élő dogmát legális dogma helyett, de ez nem történhetik meg máról holnapra, hanem csak hosszú munkásság eredménye lehet. Ilyen új dogmákat egyházunk eddigelé nem alkotott és igy természetes kötelességünk hittanunkat a régi hitvallások szerint tanítani, annál is inkább, mert azokban kétségkívül sok aranyigazság foglaltatik. A másik dolog, hogy iskolai tankönyvről lévén szó, sok olyat mellőznöm kellett, a mi e fokra pedagógiai szempontból nem való. Hiszen Szerkesztő úr is megjegyzi vezércikkében, hogy „a nagy átalakításban a legóvatosabban kell eljárnunk, a haladásban és fej lesztésben konzervatívoknak kell lennünk és figyelemmel kell kiváltkép lennünk arra, hogy népünk zöme még nem érett a vallási reformra," — nos, nézetem szerint a 17 éves ifjú sem érett még a teljes vallási reformra és könnyelműség volna szivéből a régi dogmák iránti kegyeletes érzést teljesen kiirtani, annál kevésbbé, mert még sokan teljes meggyőződéssel ragaszkodnak hozzájuk. Végül készséggel elismerem, hogy könyvemnek, mint úttörőnek sok a fogyatkozása, hogy egyebek mellett nem teljesen egyöntetű, minek oka részben abban rejlik, hogy eredetileg az 1906-ikí tanterv szemelőtt- tartásával Íródott, újabb átdolgozásánál azonban figyelembe vettem a legújabb tantervet is, de nem áldoztam fel egészen a könyv régi alakját sem. Pozsony, 1912. március 20. Mély tisztelettel Dr. Szelényi Ödön. * Válasz Dr. Szelényi Ödönnek. Kedves Barátom! Igen megörültem az Ön levelének, mert az csak megerősité azt amit jeles könyvére való hivatkozásommal bizonyítani akartam, ez pedig az, hogy evang. egyházunk hivatalos hittanitása és a mai kor felfogása között oly ellentét van, a melyet mindnyájan érzünk és tudunk, de amelyet a reformációbeli tarthatlan dogmák feláldozásával nem merünk kiegyenlíteni: Ön elégnek véli azt, hogy „a 17 éves fiatalember már az első részből megtudja, hogy azt, ami a második részben van, nem kell vakon hinni.“ Ebben nem tudok Önnel egyetérteni, mert én is voltam 17 éves fiatalember és habár akkor még nem adtak kezünkbe oly könyvet, mint az Öné, mégis kinevettük külömben igen okos hittanárunkat, Trsztyénszkyt, amikor nekünk ördögök és angyalok valóságos létéről komoly előadást tartott. Ön koncedálja, „hogy ma a pozitivisták és liberálisok egyaránt új dogmákat követelnek (Noszkóék nem követelnek), de ilyen dogmákat egyházunk eddigelé nem alkotott és igy természetes kötelességünk hittanunkat a régi hitvallások szerint tanítani." No, lássa itt van a bökkenő. Itt van a hypokritizmus és az ellenkezés Krisztus elvi álláspontjával, ki a farizeusokat azért ostorozta, mert Istent nem lélekben és igazságban imádták, hanem képmutatók voltak és a törvény holt betűjéhez ragaszkodtak. A mi hivatalos egyházunk ugyanettől a farizeus szellemtől van megbénítva, tőle ne várja tehát senki, hogy az Ön által is szükségeseknek vélt új dogmákat megalkossa: Azt Önöknek kell kezdeniök, a hittanár uraknak az iskolában. És ne féljenek nálunk „Spruch-kollegiumtól," mert habár Noszkó azt mondja, hogy én egyedül állok, úgy érzem, hogy mi, a kik az őszinteség után vágyunk, a hivatalos egyházban is többségben vagyunk. Fogadja egyébként kedves fiatal Barátom elös- merésemet eddigi munkálkodásáért és bátran előre! Sztehlo Kornél.
