Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-06 / 14. szám

4. oldal.

Evangélikus Lap. 14. sz.

1912. április 6.

ják figyelni az idők jeleit, azok előtt ez a, kétségkívül örvendetes jelenség immár nyílt titok.

Nem oly régen egy francia tudós azzal a kijelentéssel lepte meg a világot, hogy a tudomány csődöt mondott. Hát, — ha jól értelmezzük a dolgot, — nem is mondott olyan nagy bolondot.

A tudomány, melynek alaptörvénye az okosságnak törvénye és tere köre a természeti, az érzékelhető, a látható világ és annak jelenségei, egy esetben feltétlenül csődöt kell, hogy mondjon s ez az eset az, amikor határsértést követ el, vagyis, ha oly kérdésben akarja kimondani az utolsó szót, amely kérdésben ő már nem illetékes, mert az nem e világ, hanem az e világ mögött vagy fölött levő, szóval a más, a természetfeletti, az érzékelhetetlen, a láthatatlan, vagyis a szellemi világ kérdése.

A tudás köre ott végződik, ahol a hit köre kezdődik s megfordítva, a hit köre ott kezdődik, ahol a tudás köre bevégződik. E részben alapigazság, hogy amit tudni lehet, azt nem kell hinnünk s amit hinnünk kell, azt nem lehet tudnunk.

S tény, hogy minden baj, a lelkeknek és a gondolatoknak teljes kaosza voltaképp onnat származott korunkban s az táplálja még ma is ezt a káoszt, a hitetlen tudományt és a tudománytalan hitet, hogy hosz- szú századokon át a theológusok diktáltak a tudománynak s aztán — mikor a tudomány fölszabadult a theologia zsarnoksága alól — a tudósok kezdtek diktálni a theologiának s diktáltak úgy, hogy nem csupán a

helyre biztosabban, mint a mi eszméink megvalósulása az életben.

Legyünk igaz keresztyének 1 Ne aggódjunk a protestantizmus jövőjón, ne csüggedjünk anyagi hatalmunk fogyatékossága miatt. Oly kincseknek vagyunk letéteményesei, melyeknek értékével semmi gazdagság, semmi hatalom föl nem ér, oly működési tér áll előttünk nyitva, hol ellenség mi felettünk győzelmet nem arathat, munkatárs velünk nem versenyezhet. Legyünk igaz keresztyének! Merítsünk erőt ami eszméink utolérhetetlen jótékonyságából, merítsünk erőt az azok iránti rendithet.len hűség érzetéből és Isten igéjében vetett feltétlen bizalommal, a győzelem biztos reményével vegyük fel a harcot az ember boldogságának elleneivel szemben, kik akár a sötétség bilincseivel, akár a féktelenség li- dórcfényével vezetnék tévútra a jó pásztor nélküli nyájat. Legyünk igaz keresztyének s akkor ami hajónk a fenyegető zivatarok közt a tornyosuló hullámokon —- vitorlái új szellem áramlatától dagadva — nyugodt méltósággal evez szebb jövő békés kikötője felé. A jövő miénk I

(Vége.)

theologia álmodozásait, hanem a lelkek élő hitét is kiirtották.

Ma már nagyot változott a világ, mindenképpen beléptünk egy új világba vagy legalább már a küszöbén állunk.

Mintha csak a régi prófétai jövendölés kezdene teljesedésbe menni: Kiöntök reátok — mondja az Úr — az én lelkemből és prófétálni fognak a ti fiaitok és leányaitok.

Én nem azt mondom, hogy általán a tudomány mondott csődöt — szó sincs róla. Az igazi, a józan és komoly tudomány épp ellenkezőleg most fejti ki a maga igazi erejét s osztja legnagyobb sikereit, most, hogy határsértést nem követ el, hogy többé nem theo- logizál, hanem fáradhatatlanul kutat és dolgozik azon a mezőn, melyet a gondviselés jelölt ki számára. Ami csődöt mondott, az a materializmus, ez a lelketlen és hitetlen tudákosság, amely felületes vizsgálódások alapján axiómaként állította fel, hogy csak az van, amit megfoghatunk, amit érzéki szemeinkkel láthatunk, kezünkkel tapinthatunk — és semmi más.

Az a tudomány mondott csődöt, amely a világban nem látott mást, mint egy lelketlen mechanizmust, az emberben nem látott mást, mint egy tökéletesebb állatot, az a tudomány, amely az emberiség életéből száműzött minden titokzatos szellemi erőt, kiölt minden ideálizmust és felszabadította az állati ösztönöket és szenvedélyeket s trónra ültette a nyers, a vak és vad önzést, megölte a hitet, kipusztitotta az erkölcsöt, egyszóval detronizálta az Istenséget.

A materializmus bűne az, hogy az ember e világért lemondott az igazi, a szellemi erkölcsi világról, hogy önmagáról, emberi mivoltáról, méltóságáról és fenségjogáról megfeledkezve, csak külső életet élt és a benső élet, a szív és lélek dolgaival, ideális jogaival éppenséggel nem törődött.

S ennek átkát nyögjük még ma is. Nyögjük mindenütt, ahová csak tekintünk. Nyögi egész társadalmunk, amelynek züllött viszonyai szinte kétségbeejtők, nyögik az államok, amelyeknek népe a pauperizmus örvényébe sülyedve kenyér után kiált, nyögik az egyházak, amelyeknek szent hajlékai elnéptelenedtek s hívei a bóditó bigottság vagy az érzéketlen közönyösség útait tapossák s nyögi kiváltképp a család, melyből ama más, ama szebb és édesebb világ ideáljaival együtt eltűntek, messze szállottak a hit, remény, szeretet s ezzel együtt a békesség és megelégedés boldog- ságos angyalai.

De im hajnalodik. Az istenség újra közeledik hozzánk — és e világban újra feltárulnak lelki szemeink előtt ama más, szebb, igazabb s boldogabb világ kapui.

Üdítő szellemi levegő áramlatai indulnak meg Európaszerte.

Áramlatok, amiknek céljuk egy és ugyanaz; visz-