Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-30 / 13. szám
1912. március 30. Evangélikus Lap. 13. sz 3. oldal nyege az, hogy ne várjuk be az állami segély felemelését, hanem ettől függetlenül, az egyetemes gyűlés által már múlt évben megalkotott lelkészalapból emeljük fel a lehetőséghez képest a lelkészi fizetést és korpótlékot. Ezen indítvánnyal szemben az az aggály merült fel, hogy attól lehet tartani, ha mi a fizetést magunk emeljük fel 2400 koronára, az állam a már eddig megadott lelkészi kongruát be fogja szüntetni. Azon ellenvetés folytán, hogy a törvényt úgy lehet szövegezni, hogy ennek a veszélynek nem leszünk kitéve, a bizottság az egyetemes felügyelő indítványára felkérte az ügyészt, hogy miután eszméje a megfontolást megérdemli, adja be indítványát írásban és következő ülésen terjessze azt elő. Az ügyész a következő ülésben a kérdéses szakasznak a következő szövegezését indítványozta : „Rendes lelkésznek hivatala után járó összes illetménye tisztességes lakáson, kerten és a megállapított stólán kivül legalább 2400 korona alapfizetés és hat Ízben 200 - 200 korona ötödéves korpótlék. Az egyház ezen fizetési minimum és korpótlék megállapításánál nem mond le az 1898. évi XIV. törvénycikkben meghatározott lelkészi kongrua igénybevételéről és az 1848. évi XX. törvénycikkben biztosított jogairól. Addig azonban mig az állam a lelkészi fizetést a fenti minimumra ki nem egészíti és a jelen szakaszban meghatározott korpótlékban meg nem adja, ezen kiegészítés és korpótlékfizetés az egyetemes lelkészi alapból fog ennek anyagi erejéhez mérten fokozatosan megtörténni. Az időpontot, amikor ez a rendelkezés életbelép, az egyelelki folyamat következménye a bűntudat terhe alól való szabadulás, a bűnbocsánat tiszta érzetéből származó lelki nyugalom s teljes megújulás. És mivel az igaz protestáns, vagy — a protestantizmus lóvén a keresztyénség legtisztább nyilvánu’ása — az igaz keresztyén mindenütt s életének minden pillanatában a mindentudó s végetlenül igazságos Isten közvetlen színe előtt érzi magát, annálfogva ő a mezőn, vagy a családban, a műhelyben, vagy az íróasztalnál, az üzletben, vagy a föld méhében, mint munkaadó, vagy mint munkás, gazdagságban és szegénységben, hatalom birtokában vagy alárendelt helyzetben úgy érez, gondolkodik és cselekszik, mint Isten szent oltára előtt. Nem polgári törvények, nem társadalmi szokások vezérlik akaratát, hanem az isteni törvény, mely lelkiismeretében nyilatkozik. Nem azért kerüli — amennyire gyarló erejétől telik — a gonoszságot, hamisságot, csalást, erőszakoskodást, nem- telenséget, mivel azt halandók által alkotott törvények tiltják, hanem mivel amiatt saját lelki bírája előtt kellene pirulnia. Ennélfogva az igaz keresztyént temes közgyűlés fogja — tekintettel az állam által adott kongrua biztosításának szükségére is — meghatározni. Az egyetemes gyűlés felhatalmaztatik a lelkészalap működését és az abból való segélyezés kérdését szabályrendelettel meghatározni. Az indítvány előterjesztése után felkelt Bal- tik püspök és sajnálatát fejezi ki a felett, hogy azt el nem fogadhatja, mert szerinte a lelkészi fizetések felemeléséről első sorban az egyház- községek lennének kötelesek gondoskodni Nem tartja célszerűnek, ha a fizetést magunk emeljük fel 2400 koronára, mert ezzel az eddigi kongruát veszélyeztetjük. Elegendőnek véli, hogy a korpótlékok megadására szorítkoznánk. Különben azt indítványozza, hogy a lelkészi fizetés rendezésének kérdése külön törvény által sza- bályoztazsék. Gyurátz püspök sem fogadja el az indítványt, mert ezzel a lelkészekben vágyakat költünk fel csupán, amelyeket nem vagyunk képesek kielégíteni. Előrelátható, hogy ezen indítvány elfogadása esetén nagy ostromoknak leszünk kitéve a lelkészek részéről, kik a tervbe vett fizetésfelemelést türelmetlenül sürgetni fogják. Egyáltalában ellenzi tehát, hogy a zsinati törvényben a 2400 koronára való felemelés ki- mondassék. Szcntiványi Árpád kérdi, miből fogja majd az egyház az alapot megteremteni? Szerinte a terv egyáltalában keresztül nem vihető. Az állaföltétlen szavahihetőség, megbízhatóság, erkölcsi tisztaság és becsületesség jellemzi. A szabadság mellett ez a mi második elidegeníthetlen kincsünk, mint annak szükségképeni gyümölcse. A nagy versenyben tehát, mely most a vallásos testületek közt ama végetlenül fontos kérdés felett folyik, miszerint korunk szülöttének a földi életben a lélek üdvét ki tudja a legkielógitőbb módon — emberileg szólva legtökéletesebben — megnevezni, protestantizmusnak nem a hitelvek csorbittat- lan fentartását kell elsősorban figyelembe venni, mivel a lelkiismeretszabadság nem tűri meg a hit dolgában a korlátolt rendszerek bilincseit, hanem arra kell fordítnia legfőbb gondot, hogy ezeket a kizárólagosan protestáns szellemű kincseket híven megőrizzük, ápoljuk és fejlesszük. Arra kell törekednünk mindenek előtt, hogy amely talentumokat az isteni kijelentés a mi nagy reformátoraink által reánk bízott, híveink lelkűidében az egész emberiség javára gazdagon gyümölcsöztessük. Arra kell törekednünk, hogy büszke öntudattal a világ előtt, bizalomteljes