Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-04-01 / 14. szám

10. oldal Evangélikus Lap. 14 sz. 1911. április 1. HÍREK. Dr. Erős Lajos ref. püspök f. évi március hó 25-én rövid de súlyos szenvedés, nehéz operáció után mindenek sajnálatára és meg­döbbenésére váratlanul elhunyt. Halála nagy veszteség nemcsak a református testvéregyháznak, hanem az egész magyarhoni protestantizmusnak is. Erőss Lajos a nevében viselte karakterét. Komoly, képzett, férfias lélek volt, aki teljes oda­adással és hűséggel vallotta és képviselte a pro­testantizmus hatalmas eszméit Mint lelkipásztor, majd mint theol. tanár s végül mint püspök mindenben hűnek bizonyult. Hivatása minden terhét örömmel felvette és diadallal hordozta. Ama kevesek közé tartozott, akik a mai korban is az atyák lelkének erejével és lángolásával szolgálják a közjót s igyekeznek egyházukat előbbrevinni. Igazi püspöki egyéniség volt, telve erővel és buzgósággal. Férfi kora java idejében, amikor az egyéniség teljesen kiforrott, ötvenöt éves korában hagyta el a földi munkásság küz­dőterét. Temetése vonzó egyszerűséggel f. ápril. 28-án történt Debrecenben és Püspökladányban. A jó és kegyelmes Isten legyen vele halálában, amint vele volt életében. Emlékezete legyen áldott, példája lelkesítsen sokakat hasonló buzgó- ságra. Lelkészválasztás. A nagyszentmiklósi ev. gyüle­kezet Rimár Jenő esperességi segédlelkészt egyhangúlag lelkészévé választotta. A zsinati bizottság alkotmányozó albizottsága március 27. és 28-án tartotta ülését, amelyben több fontos tárgy került szőnyegre. Ezeket lapunk egyenként ismertetni, illetőleg közölni fogja. Jubileum. A pesti evang. magyar német testvér­egyházak Deák-téri temploma f. é. junius 2-án éri meg felavatásának 100 éves fordulóját. Ez alkalomból a két egyház jubiláns ünnepséget rendez Száz évvel ezelőtt a felavatás pünkösdre esett. A két gyülekezet most úgy határozott, hogy a felavatás évforduló napján, junius 2-án emlékünnepet ül, amelyen a közös felügyelő dr. Zsigmondy Jenő megnyitó beszéde után báró Prónay Dezső egyetemes felügyelő mond alkalmi ünnepi be­szédet, Scholtz Gusztáv bányakerületi püspök pedig hálaadó befejező imát. Pünkösd első ünnepén pedig a két egyház külön-kütön hálaadó istentiszteletet tart, melyen a szent beszédet a helyi lelkészek tartják. Esperesi értekezlet. Az egyházi élet fejlesztése, az iskolai ügyek egyöntetűen kezelése, administrativ kérdések megbeszélése és a kerületi közgyűlés elé kerülő dolgok megvitatása céljából a múlt évben Gyurátz F. püspök értekezletre hívta össze az esperesi kart. A tárgyalások oly kedvező eredménnyel voltak az egyház- kerület ügyeinek lebonyolításánál, hogy e tapasztalatból kifolyólag folyó évi április hó 26-ra ismét összehívta espereseit Pápára ily bizalmas természetű tanácsko­zásra. 1. Az esp. egyházlátogatás, az ezen szerzett tapasztalatok. 2. A horv -szlavón misszióügy ismertetése (Pozsega, Belovár). 3 Gyülekezeti alaptőkék gyűjtése. Hogyan használható fel itt az adócsökkentési állam­segély. 4. Az uj énekeskönyv. Útegyengetés a gyüle­kezeteknél befogadásához. 5. Az ev egyházker. egyes, m. é. jkv. 25. p. Pályadíj kitűzése vallásos népiratra 6 A vasárnap d. u. istentisztelet mimódontartása. Mel­lőzhető temetéskor? Úrvacsora kiszolgáltatása éjjel. A böjti időszak jelentősége. 7. A tanítók prédikálásának korlátozása. 8. Egyházhatósági ellenőrködés a gyüleke­zetek építkezésénél. (Külsegélyre, adósságra építés.) 9. A lelkészképzés fontossága. Mily intézkedés szüksé­ges idevonatkozólag ? 10. Az alkohol ellen való véde­kezés Kék keresztegylet. 12. Protestáns sajtó-ügy. Harangszó. Az országos ág. hitv. ev tanáregyesület Sopronban, f évi április hó 11-én és 12-én tartja IV. évi rendes köz­gyűlését. A közgyűlés sorrendje : Április hó 11-ikén ked­den délelőtt 9 órakor a főiskolai szakosztály ülése a theologiai akadémia társalgótermében. Elnök dr. Masz- nyik Endre, a pozsonyi egyetemes theologiai akadémia igazgatója Tárgy: 1. A theologiai tanügy reformja. Elő­adó dr Masznyik Endre (Pozsony). 2 A tudomány értéke egyházunkban. Előadó Hornyánszky Aladár (Pozsony). Délelőtt 9 órakor a középiskolai szakosztály ülése a líceumi tornacsarnokban. Elnök Fischer Miklós, az iglói főgimnázium igazgatója. Tárgy: \.a) A magyar nyelv és irodalom tanításának reformja. Vöröss Sándor főgimn. tanár (Eperjes). — A szabadon választott ifjú­sági olvasmányok kérdése, Dr. Ruhmann Jenő főgimn. tanár (Sopron). 1. b) A görögpótló tananyagbeosztása. — Művészeti oktatás a görögpótló tárgyak keretében. Suhajda Lajos főgimn. tanár (Selmecbánya). 2. Az érett­ségi vizsga reformja. Dr. Jeszenszky István főgimn. tanár (Pozsony). 3 A mathematikai tanítás új módszere. Perényi Vilmos főgimn. tanár (Eperjes) 4. Sociológiai ismeretek a középiskolákban. Dr. Rell Lajos főgimn tanár (Békéscsaba). Mi módon lehetne a vidéki tanulók szállásadóival szemben eredményesebb ellenőrzést gya korolni? Liska János főgimn tanár (Szarvas). 6 Nyug díjtörvény revíziója. A felekezeti tanárok statusrendezése. Az állami fizetéskiegészítés törvénybe iktatása Az állami tanári állások betöltése körüli jogsérelem. Adamis Gusz­táv főgimn. igazgató (Rozsnyó). 7. Melyek az egyes főiskolákhoz kötött külföldi ösztöndíjak tanárjelöltek számára? Délelőtt 9 órakor a tanítóképzői szakosztály ülése a líceumi ifjúsági teremben. Elnök Papp József, a soproni ág. hitv. ev tanítóképző igazgatója. Tárgy: 1. Rendtartás az evang, tanítóképzőkben. Előadó Ger­hard Béla (Eperjes) 2. A kántorképzés. Előadó Kárpáti Sándor (Sopron). Délelőtt 9 órakor a polgári iskolai szakosztály ülése a liceumi rajzte emben. Elnök Mikoiik Kálmán polg isk. tanár (Budapest). Tárgy: 1. Gyermek­tanulmányozásról. Előadó Kardos István (Nyíregyháza) 2 Évzáró vizsgák. Előadó Petrik Sarolta (Aszód). 3. A német nyelv tanítása a polgári iskolában. Előadó

Next

/
Oldalképek
Tartalom