Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-01-01 / 1. szám

1911. január 1.

3. oldal

Evangélikus Lap. 1. sz.

innenső és a túlsó oldalon egyaránt. Ahelyett, hogy egységes vonalban lépnénk fel, lépten-nyomon gyöngítjük egymást. Itt dogmatikai unióról aligha lehet szó. Az legfelebb néhány világi emberünk vagy theol. tanárunk lelkében él. Annál nagyobb szükségünk volna az állammal és más vallásfelekezetekkel szemben egyházirodalmi-, társadalmi-, sőt kormányzati unióra Annak megvalósításában jobban kellene szorgalmatos- kodnunk. Itt jobban kellene tömörülnünk és egymást megértenünk. Hazai és prot. egyházi érdek parancsolja ezt Magyarországon.

A szociáldemokrácia, monizmus, atheismus s bármely más destrukció irányzataival szemben lapunk és ev. egyházunk „természetes szövetségese“ minden oly modern szellemi eszmeáramlatnak, amely az evang. keresztyénség hitigazságait nem bántja s minden józan haladás és fejlődés barátja. Itt megértjük egymást még a római katholicizmussal is, — hiszen a protestantizmus lényege a modern eszmevilággal való rokonsága Azért rokonszenvvel kiséri a modernizmust is, mig ab ovo elutasítja magától a keresztyénség alapjait támadó negativ irányzatokat s a keresztyénségből hatalmi kérdést csináló klerikalizmust. Az általános isten- és em- berszereteten alapuló krisztusi eszményi társas közösségi életre kell törekednünk mindenütt és mindenekben. „E végből az élet, (a tudomány, irodalom, sajtó) és társadalom evangélizálására minden nemes törekvésű (modern szellemi) irányzattal szívesen kezet fogunk*'.

Végül, nagy súlyt helyezek arra is, hogy lapunk

hírszolgálója legyen a hazai és külföldi egyházi és theologiai irodalomnak, hogy annak önálló művelésével vagy ismertetésével is, „a magyar művelődésnek tényezőjévé“ vállhasson. Azt az irodalmat műveltebb laikus híveinkkel szemben is meg kell kedveltetnünk. Vannak klasszikus Íróink is a theológiában és filozófiában, a kiknek, mint p. o. Hasz, Harnak, Gomperz, Zeller, Windelband, Wundt és Paulsen müveinek világi embereink asztalán is ott kellene lenniök. S aztán — nagy egyoldalúságnak tartom azt a sok fiatalabb Írónknál divó szokást, amely minden legkisebb külföldi munkát meglát de a hazairól tudomást sem vesz.

önmagunkat becsüljük meg azzal, ha a magyar szellem termékeit sorompóba állítjuk a külföldiekkel így látjuk be magunk is, hogy sokszor nem is vagyunk oly hátra, mint hisszük és hirdetjük.

Ily értelemben és szellemben ismételten is szívesen üdvözlöm új evangélikus lapunkat és annak érdemes szerkesztőségét.

Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás.

Államsegély és autonómia.

(Sz—o.) „Életem legkeserübb pillanata lesz az, midőn ezen felterjesztést illetékes helyen benyújtom.“ Ezekkel a szavakkal mondott kemény ítéletet evang. egyházunk nagyérdemű egyetemes felügyelője, midőn az utolsó egyetemes gyűlésünkön elhatároztatott, hogy az államsegély

keivel, az asztal alá búj és hancurozik, nem is sejtve, mily sötét végzet kopogtat ajtaján, mely nemsokára arra fogja kényszeríteni, hogy elhagyjon mindent, a meghitt otthont és szeretteit s magányos útjain bolyongva meginduljon a maga „integrális én“-jét keresni az élet keserű harcában. Nem mint egy kibékitő végakkord muzsikája zsong itt lelkűnkbe a karácsony poézisa, hanem mint egy vesztett éden siráma, melynek kapujából lángpallossal üldözi ki az árkangyal a sorsával meghasonlott modern Évát.

Még mélyebb szimbolikus jelentőséget nyer a karácsony, mint a drámai cselekmény lélektani motívuma Hauptmann Gerhard „Béke ünnepében“, hol a karácsonyfa felgyújtott gyertyácskáinak az a szerep jut, hogy egy feldúlt családi életnek szolgáljanak engesztelő momentumául. Az átkos visszavonás, mely a Scholz- család életét pokollá változtatja, az idegbeteg családfő, Scholz orvos, aki feleségével, gyermekeivel meghasonulva, odáig jut, hogy utoljára saját fia emel ellene kezet anyja védelmében, minek következtében világgá megy és évekig nem látják, mígnem szent karácsony estén betegen megtörve elő nem vánszorog, mint egy kivert kutya, hogy ellene vétkező fiától megkövetve, helyreállítsa a család megzavart egyetértését, — mindez a karácsonyi hangulat igazi melegségével tölt el. A szeretet és ragaszkodás élettörvényének ösztönszerű megérzése e dacos megkérgesült szivekben, úgy hat, mint egy oázis ebben a sivár családi képben, melyben a vérség öröklött átka sötét árnyék tragikumával nehezedik minden egyes családtagra. A görög Atridák

végzete, vagy Zola „Rougon-Macquart“ ciklusának vak biológiai törvényei ismétlődnek meg ellenállhatlan szükségszerűséggel a Scholz családban, melynek tagjai közt, mint a hamu alatt lappangó parázs, a karácsony ünnepi békéjének rövid szélcsöndje alatt csak annál szenvedélyesebben tör ki a vihar s a szent este áhítata könnybe, átokba torzsalkodásba fúl megint.

Új világnézletek, a modern ember komplikált lelki világából sarjadt sajátos érzelmű momentumok ütköznek meg a karácsonyfa körül ma is a régi naiv hittel s ennek az eszmeforrongásnak hű tükre az irodalom. A karácsony, mely hajdan csak a gyermekek ünnepe volt, lassanként az egész családi kört bele tudta vonni varázsába s a szeretet és az otthon ünnepe jelképévé magasztosult. A kor utilitárius felfogása, az élet anyagi érdekeinek előtérbe tolulása, a technika és a közlekedés minden tökéletesedése sem bírt érezhető csorbát ejteni rajta. Csak más és újabb oldalait világította meg, kozmopolita vonásokkal ruházta fel s irodalmi kulturprob- lémává mélyítette. A robogó luxus-vonat, mely a történeti éjszaka misztikus csöndjében hasítja végig Oroszország pusztáit, hogy felgyújtott viaszgyertyácskák fényében óránként húsz mérföld sebességgel vigye magával a karácsony kultuszát a mennyei birodalom copfos lakóihoz vagy a Cunard és Hamburg Amerika Line nagy hajó- monstrumai, melyeknek födélzetén a nyílt tenger csillagos égboltja alatt ugyanazon pillanatban hangzik fel a szent zsolozsma, mint a millió lakóju város padlásszobáiban, vagy a legfélreesőbb havasi kunyhóban a modern karácsony igazi szimbólumai. És ha némi finom