Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-27 / 22. szám
Evangélikus Lap. 22. sz. 11. oldal 1911. május 27. rát 96 koronáért kapnak. Mindkét összegnek, fele a beiratkozás alkalmával, fele pedig február hó 1-én fizetendő. Az I-ső évfolyamba oly éptestű, épszervezetű, egészséges ifjak vétetnek föl, akik 14-ik életévüket betöltötték, de 18 évesnél nem idősebbek és a gimnázium, vagy polgári iskola IV-ik osztályát sikerrel elvégezték. Az intézet igazgatójához 1911. évi julius hó 8 ig benyújtott, de a nagys. és ntü Intéző-Bizottsághoz intézett, felvételt és indokolt esetben (szegénység, kifogástalan magaviselet, megfelelő előmenetel) alapján kedvezményt, vagy a dijak teljes elengedését kérelmező bélyegtelen folyamodványok az alant felsorolt okmányokkal szerelendők föl: 1. Születési bizonyítvány. (Keresztlevél.) 2. Iskolai bizonyítvány, mely a gimnázium, reál iskola, vagy polgári iskola IV ik osztályának sikeres elvégzését igazolja. 3. Orvosi bizonyítvány arról, hogy a folyamodó testi fogyatkozásban nem szenved, egészséges, ép szervezetű és a tanítói pályára alkalmas 4 Újraoltási bizonyítvány. 5 Hiteles községi, vagy szegénységi bizonyítvány, a szülők társadalmi állásának fölemlitésével. azok vagyoni állapotáról, kimutatva ebben részletesen, hogy a szülők ingatlan birtokuk, üzletük, iparuk, vagy hiva taluk után s netán egyéb forrásokból mily összegű évi jövedelemre számíthatnak, vagy esetleg a növendék nem bír-e magánvagyonnal s ha igen, annak jövedelme hová fordíttatik ? 6. Hiteles családi kimutatás (lelkészi hivatal, vagy községi elöljáróságtól) melyben kimutatandó a családtagok száma névszerint, azoknak egyenként az életkora s az, hogy közülök hány van távol a szülői háztól sa távollevő mily mértékű neveltetési költséggel terheli a családfentartót ? Az internátusba való felvétel is e folyamodványban kérelmezendő. A felvételt azok is kérelmezni tartoznak, akik esetleg kedvezményre igényt nem tartanak s szabályszerűen fölszerelt bélyegtelen folyamodványukat, csatolva az 1—4 szám alatt fölsorolt mellékleteket, 1911. évi julius hó 8-ig ez intézet igazgatójához intézik és nyújtják be. Az internátusba fel nem vett tanulók elszállásolásáról az igazgató gondoskodik s az ő előleges tudta nélkül lakást senki sem fogadhat. Ily növendékek lakás, fűtés, világítás és reggeliért átlag havi 12—14 koronáért megfelelő helyet kapnak. Az internátusba való fölvétel kedvezmény jellegével bír. — Az alumneumba a bejáró növendékek is fölvétetnek s az indokolt esetben a fizetendő dijak részleges, vagy teljes elengedésében ők is részesülnek. A fölvételre vonatkozó felvilágosítással az igazgató mindenkor szívesen szolgál. Ily esetben válaszbélyeg csatolandó. Szarvas, 1911. évi május hó. Nikelszky Zoltán, s. k. tan. kép.-int. igazgató. Egészséges ! Kellemes ! Olcsó ! Postai és vasúti szétküldés naponta a világ minden részében ■ A párizsi higiénikus kiállításon aranyérem és érdemkereszttel kitüntetve. Minden előítéletet legyőzött már a „RASOL kés nélkül borotvál!! I kg. ára 30-szori borotváláshoz 2*40 kor. helyben, vidéken 3 kor. előleges beküldése mellett bérmentve. Utánvéttel 20 fillérrel drágább. ■ Készíti és szétküldi: „RASOL" vegyészeti vállalat BUDAPEST, VI., EÖTVÖS-UTCA 33. SZ. TELEFON 109-53. Magyar gyártmányt Magyar gyártmány! Vidéken minden drogériában és illatszerkereskedésben ■ kapható. ■ Raktárak Budapesten : Törők J gyógyszertárában Király-utca és következó drogériákban : Neruda N Kossuth Lajos-utca 7. Molnár és Moser, Koronaherceg-utca II Detsinyi Frigyes, Marokkói-utca 1. Detsinyi Károly, Fürdö-u 10 Fodor Márton, Királyutca 31. Ács Mihály, Lipót-körut 2 Sugár Andor, Thököly-út 7 s minden drogériában s illatszerüzletben V V v Hirdetéseket V V V V V méltányos díjszabás mellett V V V felvesz lapunk kiadóhivatala V V V Budapest, II., Fő-utca 4. sz. V V FOGORVOSI RESIÍELŐ.ISTÉZFX FOGAK szájpadlás és gyökerek eltávolítása nélkül 4 koronától feljebb. :: 10 ÉVI JÓTÁLLÁSSAL :: Az általam készített és a párisi fogorvosi akadémia kiállításán kitüntetett fogak rágásra kitünően használhatók, könnyen meg- szokhatók, a beszédben semmiféle zavart nem okoznak, szagot, ízt nem kapnak, a szájból ki nem vehetők és a valódi fogakat teljesen pótolják. Továbbá aranyhidak és koronák egyedüli speciális készítője: SCHATZ JEIÖ BUDAPEST, VII, WESSELÉNYI-UTCA 60, I. 4. sz. Fogorvosi intézet: Rendelés egész napon át este 8 óráig Vasár- és Unnepnapo kon is. Szakorvosi rendelés log- és szájbetegek részére. Fortömések a lemondó sabb kezeléssel. Speciális, fájdalomnélküli Togmutétek. Régi ross* fogsorok átalakítása megvárható. Vidékiek 12 óra alatt klelégittetnek. Mérsékelt árak Rendelő orvos : Dr. Förnkl Sándor.