Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-01 / 1. szám
10. oldal Evangélikus Lap. 1 sz. 1911. január 1. lásügyi miniszter úrral közölte azon kiküldötteit, akik a miniszterrel ezen törvényjavaslat tartalmát illetőleg tárgyalni fognak. Az Ígéret tétele óta közel két év múlt el, de a közös bizottság sem meghívást nem kapott, sem törvényjavaslatot nem látott. Ügyünk a két evangélikus egyház közösen érdeklő bizottságára lévén bizva. evangélikus egyházunk nem akar új akciót kezdeni. Sürgős szükségét látja azonban annak, hogy az ígért törvényjavaslat végre napvilágot lásson és a közös bizottság kiküldöttei meghallgattassanak. Helyzetünk azonban oly szomorú, hogy nem várhatunk addig, amig ezek a tárgyalások befejeztetnek és az ígért törvény meg lesz hozva. Nagyszámú szükségletünk közül kimagaslik és azonnali kielégítést sürget az utolsó trónbeszédben is elismert szükséglet és kötelesség, lelkészeink nyomorult helyzetén segíteni. Erre egyházunk saját erejéből nem képes. Ebben a dologban égető szükség, hogy az 1848 : XX. törvénycikkben biztosított államsegély azonnal és teljes mértékben megadassák. A legkevesebb, amit kérünk, a protestáns lelkészek kongruájának kiegészítése 2400 korona minimumra és az ötödéves korpótlék Midőn ezen kívánságunkat kifejezzük, nem mulaszthatjuk el, annak is kifejezést adni, hogy az állami segélyezésnek nem lehet sem direkte, sem indirekte az a következménye, amit például a nem állami iskolákban alkalmazott tanítók segélyezése tárgyában hozott törvényben sajnosán tapasztaltunk, hogy az állam a segély megadásával egyidejűleg egyházi autonómiánkat sértő és belviszonyainkba belenyúló jogokat arrogál magának, holott állami alaptörvényekkel biztosított egyházi autonómiánk Ő cs. és kir. apostoli felsége legfőbb felügyeleti jogán kívül semmiféle állami beavatkozást nem tűr. Ezen első álláspontunk fentartása mellett aziránt esedezünk tehát Nagyméltóságodhoz, méltóztassék arról gondoskodni, hogy az 1848 : XX. törvcikk 2. és 3 §-ai végrehajtása tárgyában Ígért törvényjavaslat a két protestáns egyház közös bizottságának kiküldöttei meghallgatása után, mielőbb meghozassák, hogy a protestáns lelkészek kongruája már az 1911. évi költségvetésben évi 2400 korona minimumra felemeltessék és a kongruás lelkészek fizetése után az állampénztárból fedezendő ötödéves korpótlék rendszeresíttessék. Quo vadís ? Elmélkedések a látható és láthatatlan tülvilágról. írta és a Budapest-jobbparti protestáns művelődési egyesület első estélyén felolvasta Sztehlo Kornél. Semmi sem képes az embert vallásos áhítattal inkább eltölteni, őt jobban Istenéhez emelni, mint az amit érez, ha egy tiszta derült éjszakán a csillagos égre feltekint és révedező szeme a mindenség titkaiban-elmerül. A hivő emberi lélek sejti, hogy az amit lát, egy természetfölötti titokzatos nagy ország, amelyben az általa imádott mindenható lény az Isten lakik, hogy ez a mennyország. Az a mennyország, ahol az egyház tanítása szerint az Isten az ő angyalaival és szentéivel, egyetlen fiával, a megváltóval, az oldalán a szentiélektől körülsugározva ül az ő trónusán, kormányozza a világot és ítél elevenek és holtak felett. A hivő keresztyén hinni köteles, hogy ez a hely valóban létezik. Odafönn van valahol a magasban, hogy is ne hinné, hiszen mindennap imádkozik, miatyánkhoz, aki a mennyekben van és az ő egyszülött fiához, aki szállá aiá poklokra és feltámadva felemelkedett atyjához a mennyek országába. A menny és a pokol tehát a szentíráson alapuló térbeli fogalmak és a keresztyén felfogás szerint kétségtelen, hogy egy a térben határolt mennyország tényleg létezik, hogy az fönn van az égben és a keresztyén egyház dogmáját képezi, hogy az üdvözülő ember halhatatlan lelke a test halála után abba a mennyországba költözik. A hivő keresztyén ebben a hitben él és hal, nem is keresi és kutatja, hogy hol van tulajdonképpen az a mennyország, megnyugszik benne, hogy rövid földi élete után úgyis meg fogja azt találni. Az ám, de Ádám evett a tudás fáján termett almából, Prometheus fellázad az istenek ellen és az ember nem éri be azzal, hogy sötét éjszakán a csillagok ezreit csodálja, hanem előveszi a látcsövet és méregeti, kiszámítja az égi testek jövését, menését, távolságát, nagyságát és súlyát, előveszi a spectroscopot és vizsgálja a csillagok fényét és ennek színéből meghatározza a csillagok vegyi alkatelemeit és hőmértékét, megállapítja azokon a szerves élet lehetőségét vagy lehetetlenségét, meghatározza azok keletkezésének és elpusztulásának történetét millió évekre visszamenőleg és millió évekre előre és oly bámulatos csodákat fedez fel, amelyekhez képest a keresztény legendák összes csodái csak igen gyönge és halvány képét adják az Isten hatalmának és megnyilvánulásának. Miután igen tisztelt hallgatóim, nem félek attól, hogy önöket ezzel keresztyén hitükben megingatom, bátorságot veszek magamnak önöket felkérni, hogy engem egy rövid félórai kirándulásra azokba a szférákba kövessenek, amelyekbe az ember hite a mennyországot elhelyezte. Mielőtt útra kelnénk, nem lenne érdektelen egy visszapillantást vetni azokra a mithoszokra, amelyek az ókor kultúrnépeinél az emberi léleknek a halál utáni sorsa körül szövődtek. Ez azonban felolvasásomat nagyon terjedelmessé tenné és ezért annak kiemelésére szorítkozom, hogy az ókor kultúrnépei csaknem valamennyien hittek az emberi lélek halhatatlanságában. Vallásaik nagyobbára a természeti tünemények személye- sítése által alkották meg isteneiket és a legrégibb kul- túrnépek, a hinduk, az egyiptomiak, a perzsák azt vélték, hogy az emberi lélek az Istenség emanátiója, mely megtisztulván földi salakjától, mihelyt arra méltó lesz, visszatér az Istenséghez és azzal ismét egyesül.
