Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-25 / 9. szám
4. oldal Evangélikus Lap. 9 sz. 1911. február 25. városok megváltási összege tehát kitenne együtt körülbelül 100 millió koronát. Hozzávéve a magánkegyuraság és az egyházi kegyuraság terheit, legalább 200 millió korona kellene a kegyurasági terhek megváltására. Ettől a nemzetgazdasági csapástól, amelynek ezt a megváltást tekinteni kell, megkímél- hetnők hazánkat azon igen egyszerű és igen igazságos elvnek törvénybe iktatása által, hogy: minden vallásfelekezet maga tartsa el az ö papjait és építse az ö egyházi épületeit. Ezen elv alkalmazása természetesen nem zárja ki az egyes felekezeteknek a szükséghez mért állami és községi segélyezését. Ez a segélyezés azonban — ügy, amint ez jelenleg is fennáll — csak subsidiarily, kisegítő segélyezés lesz. A katholikus egyháznak ebből nem lesz kára, mert a tapasztalat mutatja, hogy ott, ahol a hívek maguk tartják fenn egyházi intézményeiket, az áldozatkészség és az egyház iránti érdeklődés élénkebben szokott nyilvánulni és amellett, különösen a legújabb időben a katolikusoknál észlelhető nagy hitbuzgóság mellett, előre látható, hogy a jelenleg kegyúri jogon tengődő plébániák jövedelme csak fokozódni fog, arról pedig, hogy az egyházi adónak általánosítása a katolikusokra valamely elviselhetlen terhet róna, szó sem lehet. Vegyük például a fővárost. Ennek 450,000 róni. katholikus lakosára a körülbelül 800,000 korona szükséglet fedezésére fejenként nem egészen két korona jutna. Ezt csak elbírnák Budapest katholikus lakosai! Figyelemre méltó még az is, hogy az oly régen várt és sürgetett katholikus autonómia egyik lényeges attribútuma, az önmegadóztatás. Az az egyház, amely az állam, a község és más vallású magános emberek segítségére szorul és azok segélyezését elfogadja, saját legbensőbb dolgaiban nem lehet független. Bizonyítéka ennek a fővárosi plébános-jelöltek kilincselése, akik, hogy a stallumba bejussanak, a protestáns és zsidó városatyák kegyét is kénytelenek keresni. És ugyan milyen autonómia lesz az, amidőn a katholikus egyházmegye vagy egyház- község elhatározván egy düledező róm. kath. templom felépítését, a róm. kath. plébános mégis kénytelen lesz az építkezési terveket a zsidó földes urnák helybenhagyás végett bemutatni és azzal az építkezés szüksége és mértéke fölött talán éveken keresztül perlekedni? Szóval a kegyúri intézmény idejét múlta és nem kell keresni az alkalmat, amikor azt rendezni fogjuk. Az alkalom itt van, a katholikus autonómia sürgősen követeli ezen intézmény megszüntetését, nem is említve azt, hogy végre valahára ideje volna ezen a téren is az 1848: XX. törvénycikk által dekretált jogegyenlőséget megvalósítani. (Folytatjuk.) Egyetemes gyűléseink. IV. A mindkét protestáns egyházat közösen érdeklő ügyekre nézve kiküldött bizottság. (Sz—o) Ezen bizottság tagjainak számát egyre szaporítják. Legújabban már 58-ra emelték a tagok számát. Egész kis parlament és tekintve tagjainak a közéletben való szereplését és súlyát, sokat lehetne általa elérni, de az a hibája, hogy hatásköre nincs. Jóformán csak a közös sérelmek elregisztrálására és miniszteri papírkosárba vándorló felterjesztések szövegezésére fecséreli erejét. Vannak, akik még ezt a hatáskört is sokallják. Különösen a kálvinisták között akadnak, akik a közös bizottságtól a konvent hatalmának megrövidítését féltik. A „Protestáns egyházi és iskolai lap“ szerkesztője a folyó évi 7. számban a protestáns közös bizottságról cikkezvén, ezt csak mint egyszerű megbeszélő és javasló-bizottságot akarná szerepeltetni és helyteleníti, hogy a bizottság máris mint a két protestáns egyháznak az állammal való érintkezésben legfőbb hivatalos képviselete lép fel, amely az állammal való érintkezést szinte egészen magához ragadta. A cikkíró megbotránkozik azon, hogy a közös bizottság nemcsak megbeszél és javasol a konventeknek, hanem — horribile dictu — határozatokat hoz, felterjesztéseket tesz a kormányhoz, megkereséseket intéz a kerülethez és végzett dolgairól csak jegyzőkönyvei útján utólag értesíti a kon- venteket! Már bocsánatot kérünk az igen tisztelt kollegánktól, hanem ez a gáncsoskodás, ha a református konvent mandátumának korlátoltsága szempontjából bír és némi alappal lényegében mégis kerékkötő vaskalaposság. Az evangélikus egyház egyetemes gyűlése nem úgy értelmezi a küldöttjeinek adott mandátumot, hanem szabadkezet adott nekik, vagyis ők utasítást sem előzetesen, sem utólag nem tartoznak kérni arra, hogy mit határozzanak és mit tegyenek. A református küldöttek ugyan szóba hozták, hogy ők tulajdonképpen határozatot nem hozhatnak, de a viszonyok hatalma, a cél elérésének szűk-
