Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-11-04 / 45. szám

1911. november 4. Evangélikus Lap. 45 sz. 9. oldal rendelkezésre álló állami fedezetet, a törvény korlá­tain belül. 9. Segódlelkószi díj, illetőleg annak kiegészítése, csak azon időre állapítható meg, midőn az illető káplán segódlelkószi teendőket teljesített, amely kö­rülmény minden alkalommal az esperes, illetve a püspök bizonyítványával lesz igazolandó. 10. A segélyezés — amennyiben a 3. § ban foglalt szükségletek kielégítésre találtak és fedezet van — a törvény korlátain belül azon segédlelkészeknek is nyújtható, akik a szorosan vett lelkészi munka mel­lett az úgyis többnyire a lelkész terhére eső hitok­tatási teendőket is végzik. A csakis hitoktatói állásra meghívott önálló hitoktatók nem segélyezhetők. (1909. XIII. t. c.) „Minthogy mindezen pontok megfelelnek azon intencióknak, amelyeket a szóban levő ügyben kép­viselőim az egyházi képviselők előtt kifejeztek, van szerencsém az egyetemes egyház felügyelőjével, vala­mint püspökeivel közölni, hogy további intézkedésig nincs észrevételem az ellen, hogy a nevezett egyház részére a segédlelkészek jövedelmének állami kiegé­szítésére átalányként kilátásba helyezett s a folyó évre már folyósított évi 40.000 korona felosztása ezen pontoknak megfelelően történjék.“ A miniszter helyett: Balogh államtitkár. HÍREK. Statisztika az evangélikus lelkészek kongruájahoz. Ez időszerint 360 ev» ngelikus lelkész élvez 1600 ko­ronáig fizetéskiegészítést az államtól. Az állam az 1910. évre az evang. lelkészeknek őzen a címen fizetett összesen 206.636 K 53 fillért, 1911. évre pe­dig 214.280 K 09 fillért. Ahhoz, hogy a kongrua 2400 koronára felemeltessék évi 389.749 K 25 fillér kellene. Ha a 360 kongruás lelkésznek drágasági pótlékot akarunk adni, az 1911. évre kapott állam­segélytöbbletből ez fejenként 300 koronával számítva, kitesz 108.000 koronát. (Sz—o.) A pozsonyi Theologiai Otthon dunáninneni ingyen helyeinek adományozása. A dunáninneni egyházkerü­letnek a pozsonyi Theologiai Otthonban alapított ingyenes helyeit D. Baltik Frigyes püspök a követ­kező theologusoknak adományozta az 1911/12. tan­évre: Hering János, Raphanides István, Laczkó János, Endreffy János, Gáncs Aladár lelkész fiák­nak és Szűcs S. theologusnak. Az ingyenes hellyel ingyen lakás, élelmezés és orvosi kezelés van egybe­kötve. Személyi pótlók. Hal/jX János oroszvári és Osz- troska Lajos vanyarci ev. tanítók a népnevelós terén szerzett érdemeik elismeréséül a vallás- és közokta­tásügyi miniszter által az 1907 : XXVII. t. c. alapján 200 korona személyi pótlékban részesültek. Lelkószválasztás. Kardos Béla, volt losonczi hit­oktató segédlelkészt a nagykürtösi egyház lelkészévé választotta. Beiktatása f. évi október hó 1-én volt. Dániel Szabó György nagyhonti esp. s.-lelkész Alsó- sajóra távozott rendes lelkésznek. Zoch Gusztáv, hod- rusbányai lelkészt a tekintélyes lubinai gyülekezet hívta meg lelkészéül. Vieszt Károly, nyitrai esperes- ségi 8.-lelkész a császkói lelkészi állásra kapott meg­hívást. Templomfelavatás. A Ilontkirályfalu-kormossói ágostai hitv. evang. egyház folyó évi november hó 5-én d. e. 9 órakor tartja új templomának felavatási ünnepélyét. Halálozás. A késmárki ág. hitv. ev. kerületi lyceum pártfogósága és tanári kara mélyen megszo- tnorodotl szívvel jelenti, hogy Scholcz Frigyes nyug. lyceumi tanár f. évi október hó 25-én, életének 81-ik, nyugalomba vonulásának 9 ik évében elhunyt. Egy neves evang tanító halála. Németh Lajost, a békéscsabai egyház nyugalmazott tanítóját szólítá ki az Úr a múlt napokban 70 éves korában. Neve ki- törülhetetlenül marad a csabai egyház történetében. Csaknem két generációt vezetett be a műveltség elemeibe és nevelt hasznos, nyelvben és lélekben igaz magyar polgáraivá a hazának. Dunántúlról került Csabára és ott apostola lett a magyar kultúrának. Sok tudás, alapos műveltség, meleg szív, hozzáfér- hetlen bocsületessóg, ernyedetlen szorgalom jellemez­ték. Sokat tett a megye tanítóságáért; egyesületté tömörítetté, mint ünnepelt elnök sokáig vezette. 40 évi tanítóskodás után közgyamja lett Csaba vá­rosának és ez állásban mindenki megelégedésére csaknem tíz évig működött. Ez idő alatt is, mint az iskolaszék tagja, a tanonciskola gondnoka, sokat faradt. Régi szívbaja ölte meg. Halála mély részvétet keltett a városban. Sok középületen gyászlobogó len­gett, mert hol elnöke, hol buzgó tagja volt mind­egyik kulturális intézménynek. Zsúfolásig megtelt a kistomplom, ahol Szeberényi Lajos Zs. tartott felette lélekemelő szép beszédet, míg a sírnál Uhrin Károly a Békésvármegyoi Általános Tanítóegyesület elnöke búcsúzott el tőle. Halálát lesújtott feleségén kívül két fia: Németh Szilárd pénzügyi titkár és Németh István újságíró gyászolja. A több kiadást ért Németh Lind1 er: Elemi olvasókönyv egyik avatott írója volt. Nyugodjék békével. Egyházkor ületi felügyelő választás. Csanádcsongrádi egyházmegye gyülekezetei nagyobbára a reformáció ünnepén hirdetik meg szavazatadó közgyűléseiket, melyek — értesülésünk szerint — egyhangúlag dr. Zsigmondy Jenő egyetemes főjegyző és udv. tanácsosra szavaznak. Beküldetett. Az orosházi nagy egyházközség október 30-án tartott gyűlésén a bányai ág. hitv. egyházkerület felügyelői szókének betöltésére történt szavazáskor a maga 6 (hat) szavazatát nagy lelke­sedéssel dr. Sztehlo Kornél egyetemes ügyész,udv. taná­csos urra adta. (Nem reflektálok ugyan a felügyelői állásra, amelyre nálamnál érdemesebb embert jelölt a bányakorülot kandidálóbizottsága, de Orosháza elő­kelő egyházunknak spontán és nem keresott biza- lomnyilvánulásaegymagában is oly kitüntetés, melyre mindenkor büszke leszek. Szerk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom