Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-10-21 / 43. szám

1911. október 21

Evangélikus Lap. 43. sz.

5. oldal.

tudományos elméleti rész, a másik a speciális egyházi gyakorlati rész.

A Lelkészképző-szeminárium szinte minden tekintetben ellentéte, vagy mondjuk kiegészítője a voltaképpeni Akadémiának. Itt az igazságot csak keresik és produkálják, ott már készen kapják és készen adják tovább; itt a vezető motívum a haladás és előbbre jutás, olt a meglevőnek megtartására és konzerválására irányul a törekvés. Az Akadémia munkálkodását egyedül a theoretikus szempont mozgatja tekintet nélkül arra, hogy mennyi közvetlen haszon háramlik az elért eredményekből a gyakorlati életre, a Lelkészképző-szeminárium viszont csakis azt kérdezi, mit követelnek a tényleges viszonyok, hogyan lehet legjobban és legcélszerűbben a mindennap praktikus szükségleteit kielégíteni ? Az az egyetemes emberiért dolgozik, ez az egyház partikuláris érdekeit szolgálja. Az akadémián a tanítvány elsősorban hallgató (valódi értelmében véve a szót), aki a módszert túlnyomólag csak a tanár előadásaiból sajátítja el, a Lelkészképző-szemináriumban fordítva, a fődolog a növendéknek folytonos aktiv közreműködése, hogy a személyes gyakorlás útján megtanulja a lelkészkedés technikáját, a gyakorlati ténykedéshez megkívánt mindennemű készségeket.

A megváltozott helyzetnek, hivatásnak, szempontnak megfelelöleg a Lelkészképző-szemináriumok vezetői is mások, mint a Theol. Akadémiáké. Az új rendszer ugyan nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy akadémiai tanárok is bevonassanak a munkába, amennyiben szükség van reájuk és n kellő képességekkel rendelkeznek, de ezt csak esetleges segédkezésnek tekinti, míg a tulajdonképpeni irányítást, ellátást „külön e célra választott kiváló gyakorló lelkészek- kezébe óhajtja letenni. Férfiakat akar az intézmény élére helyezni, akik a gyakorlati élet forgatagában állanak, annak minden mozdulatát a közvetlen érintkezés útján megérzik, az egyház emberének teendőit ezernyi változat közepette maguk is végzik és akik így elegendő biztosítékot nyújtanak, hogy az absztrakt theoria veszélyeit elkerülik az Akadémiáknak sokat hánytorgatott gyengéjét kiküszöbölik és a jövendő papi generációnak gyakorlati készültségét magas színvonalra emelik. Más szóval azonban ez annyit jelent, hogy a pozsonyi, soproni és eperjesi lelkészekre vár a feladat, hogy az Akadémiákon belül szervezett Lelkészképző-szemináriumok vezetését magokra vállalják. És ez mindenképpen helyes kielégítő megoldás lesz, egyúttal olyao, amelynek végrehajtása aligha jár különösebb nehézségekkel. Nevezettek egytől-egyig oly jeles és tapasztalt tagjai lelkészi karunknak, hogy az egyház nyugodtan rájuk bízhatja leendő alkalmazottainak a hivatalra való kiképzését. Másrészről meg ismerve buzgóságu- kat és ügyszeretetüket, J se képzelhető, hogy egyházunknak hozzájuk intézett felszólítására bármelyikük is visszautasítással válaszolna.

(Folytatjuk.)

A hontudvarnok—teszérí párbérügy.

(Jogi vélemény.)

Bíróság előtt van az ügy és nem akarván pre- judikálni a hozandó ítéletnek, nem foglalkoznánk a kérdéssel, ha érdekelt holyről nem lettünk volna jogi véleményadásra felhíva és ha nem lenne a kérdés közérdekű.

Hontudvarnok és Teszér valamikor száz évvel ezelőtt egy egyházközséget képezett, mai nap mind a kettő önálló anyaegyház. Teszéri evangélikus híveknek vannak földjeik a hontudvarnoki határban, szőlők és szántóföldek. Ezen ingatlanok után a te- szériek a hontudvarnoki ovangelikus papnak és kántornak emboremlókezetot meghaladó idő óta párbér- termószetű szolgáltatásokat teljesítettek, a szőlők után,előbb borban, utóbb bizonyos fix összegben, a szántóföldek után gabonában.

Körülbelül tíz év óta a teszériek ezen szolgáltatásokat megtagadják, azt vitatván, hogy szolgálmá- nyaik személyes járandóság természetével bírnak és ezért az E. A. 25G. §-a alapján idegen egyházközség lelkészének adózni nem kötelesek.

Újabban azt is felhozzák, hogy a párbérnek conditio sine qua nonja az egyházi kötelékbe valő tartozás és hivatkoznak dr. Mikler egyházjogi munkájára, ahol a 40. § ban ez a nézőt talál kifejezést. Kétségtelen pedig, hogy a követelt szolgáltatás pár- bórtermészetű.

Nékünk az a nézetünk, hogy a kérdéses szolgáltatások nem képeznek az E. A. 252. § a szerint minősülő személyes járandóságot, hanem a telek után járó egyházi szolgálmányt, mely a telek mindenkori birtokosa által fizotendő és csak akkor nyugszik, ha a telek idegen vallású (nőm evangélikus) birtokos kezébe jut. Ez az egyházi adó nem azonos azzal, amely a 256. §. alapján a más egyházközségben lakó evangélikustól követelhető, tehát nem alkalmazható reá a 256. §. 4. bekezdésében megállapított redukció és ezért a járandóság teljes összegében áll fenn.

Miklor a hivatkozott helyen azt tanítja ugyan, hogy az igazi párbér csakis az egyház híveitől, egyház kötségi kötelékükbe való tartozásuk alapján követelhető, de megengedi, hogy hazánkban ellenkező gyakorlat fejlődött ki, amely a párbért dologi tehernek minősítette és hogy ez a minősítés számtalan felső- birósági határozatban kifejezésre jutott. A mi ellen Mikler és vele együtt mindkét protestáns egyház küzd, nem is ennek a minősítésnek helytelensége, hanem az a követelés, hogy az 1791. évi XXVI. t.-c. által kimondott teljes mentesítés dacára a párbér, mint