Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-28 / 5. szám
8 oldal Evangélikus Lap. 5. sz. külömben, a ki kardinális korában a nepotizmus ellen erősen kikelt, mint pápa unokaöccsét Carafía Károlyt, akinek a mint ő maga mondotta, karja könyökig vérbe volt mártva, kardinálissá nevezte ki, másik két unokaöccsének pedig hercegségeket adott. Midőn meghalt a római nép összetörte még életében felállított szobrát és annak a szárával ékesített fejét végighurcolta az utca sarában. Az ellenreformáció egyik legpregnánsabb alakja volt V. Plus pápa. Családi néven Ghislieri Mihály, alacsony származású, már 14 éves korában dominikánus barát. Kora ifjúságától kezdve a legnagyobb nélkülözésekhez szokva, pápa korában is megmaradt egyszerű, puritán életmódjánál. Szigorúan megtartotta a böjtöt, durva ruhában járt, idejét imának, ájtatosságnak és az inqui- zíciónak szentelte. A nép el volt ragadtatva midőn a pápa az ünnepi körmenetben hajadonfővel és mezítláb az őszinte kegyesség kifejezésével, arcán ősz fehér szakállal végig haladt Róma utcáin. Jószívű és barátságos tudott lenni, de a bűnpörökben hozott ítéleteket soha sem enyhítette, mindég azt találta, hogy azok túl enyhék. Katholikus írókat, kik irataikban szabadabb véleményt mertek nyilvánítani, irgalom nélkül kivégeztetett. Azzal gyanúsították, hogy a Bartholomaeus-éjszakát ő készítette elő, bizonyos hogy Medici Katalinhoz írt levelei alkalmasak voltak, a gyilkosokat tetteik végrehajtására serkenteni. „Nem lehet Istennek tetszőbb dolgot cselekedni, Írja a pápa, mint ellenségeit, a római katholikus egyház ellenségeit üldözni.* Nem elégedett meg azzal hogy az inquizíció az új bűnöket büntette, 10—20 év előtt történtek után is kutatott. A vasárnapot szentség- telenítőknek és Istenkáromlóknak átszúratta nyelvét és a gályákra küldte őket. A szerzeteseket és apácákat annyira megrendszabályozta, hogy közülök sokan kereket oldottak és ott hagyták a zárdát. Vallásossága a más vallásuak elleni végtelen gyűlöletben nyilvánult. II. Fülöp spanyol királynak és a vérengző Albánoknak kor- és elvtársa volt. Uralkodása alatt folyton égtek a máglyák. A hugenották elleni harcban gróf Santafiore katholikus vezérnek kiadta az utasítást „hugenottát nem szabad fogolyul ejteni, a foglyát azonnal meg kell ölni“, Albának németalföldi vérengzéseivel annyira meg volt elégedve, hogy érdemei jutalmául kalapot és kardot küldött neki ajándékba. A kegyetlenségnek visszataszító példáját adta az a nagy pápa is, ki V. Sixtus néven ösmeretes. A birodalmában elszaporodott haramiákat kiirtandó, megtiltotta a fegyverviselést. Négy parasztfiút fogtak el és fegyvert találtak náluk. A következő napon volt a pápa koronázási ünnepe, és ebből az alkalomból kegyelemért könyörögtek nála. Megtagadta, mert a míg ő él a gonosztevőknek meg kell halni. Mind a négyen aznap fel * Alex Patuzzi, Geschichte der Päpste. Bécs. 1911. január 28. lettek akasztva és a koronázási szertartás napján ott lógtak az angyalok hídja fölött. Egy fiatal suhancot halálra Ítéltek, mert a sbirrek- nek ellenszegült. Minden szem könybe borúit, midőn a síró gyermeket a vérpadra vitték és a nép kegyelemért könyörgött, hivatkozván a bűnös ifjúságára. „Inkább adok neki egy pár évet az enyémből, de meg kell halnia,“ volt a pápa határozata. Ezt a kegyetlenséget még a vallási rajongás sem menti. Folytathatnók még ezeknek a történelmi adatoknak a felsorolását, mert csak ezután következtek a tömeges gyilkolások, mint a Bartholomeaus éjszakája stb. De nagyon eltávolodunk a reformátorok korától és talán ebből elég annak a megcáfolására, amit a „Salpe Edité“ encyklika állít, hogy a reformátorok voltak a gonoszok, akik azt a sok jót, amivel Róma a reformáció korában az emberiséget ellátta, gonosznak mondották. (Vége.) IRODALOM. Egész emberek.* A szerző szociálpedagógiai kísérletnek mondja munkáját, csakhogy az irodalom többnek tartja. Maga Wilhelm Rein, a világhírű jénai professzor emelte elsősorban pedagógiai tekintéllyé Wolgast munkáját „Pedagógiai reform- mozgalmak“ című cikkében. Mit jelent az: egész ember! Hogy ezt Wolgast megmagyarázza, a múltba tekint vissza. Régente az ember törekvéseit kevésbbé kötötték korlátok, szabadabban cselekedhetett, vágyainak előbb szerezhetett kielégítést, egyénisége érvényesülésének útjába kevesebben állottak. Nincsenek az egész társadalmat pontosan kötő törvények, az élet olcsó, a megélhetés könnyű. Azóta, mikor még az ember így élt, sokat haladtunk, az emberi ész jóformán jármot vetett a természet erőinek a nyakába. Ennek örül minden művelt ember, de hogyan él és mint érvényesül a mai tömegtermelés, tömegmunka közepette az ember mint egyén, mint „én“! Az állapot szomorú, mert összes vívmányaink, találmányaink mintha mind arra törekednének, hogy az embert összezúzzák, lenyomják. Mint gyermek némileg szabad az ember. Levetve a gyermekruhákat, olyan viszonyok közé kerül, amelyek a szabadság és teljesség érzését kiölik belőle. A javak, a termelés, a közlekedés, az állam, az egyesületek, mindenfelé hatalmasan fejlett, komplikált üzemek nyűgözik le, úgy hogy az egyén akarat és ellenállóképesség nélkül való alkotórésznek érzi magát. Mindezek a dolgok, melyek körülveszik, a körülmények, melyekbe kérdés nélkül pottyan bele, érthetetlenek maradnak előtte. Elveszti teljesen önmagában való hitét. Minden jót, hasznot, boldogságot a dolgoktól és a körülményektől vár, saját egyéni belátásától és erejétől semmit. Ha talán mégis marad valami, amiben bizakodik, az nem egyéb, mint az a törekvés, hogy minél több pénzt ravasz- kodjon ki önző céljaira. Az a magabecsülés, amelyet tökéletes és önálló munka ad az embernek, hiányzik a modern munkás, a mai függő viszonyokban élő ember leikéből. Emiatt nincs erkölcsi ellenállóereje sem, tehát az ilyen lélek jobban ki van téve a gonosz hajlamoknak és tévelygéseknek, mint az, amely cselekvő kedvtől és öntudattól * Ganze Menschen von Heinrich Wolgast. Buchverlag der „Hilfe “-Berlin-Schöneberg.
