Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-28 / 5. szám
1911. január 28. Evangélikus Lap. 5. sz 7. oldal után abban a reményben tértek vissza, hogy a Borgiák által elkobzott birtokaikat visszakapják, elegyedett harcba és birtokaikat az egyház részére lefoglalván, ezáltal megvetette alapját a pápai világi birodalomnak. Ezen pápai birodalomban a kitüntetések osztogatásánál és a közhivatalok betöltésénél a hatalmi érdek és a pénzügyi szempont volt irányadó. Gyakran történt, hogy kardinálisokat is pénzért nevezett ki a pápa, és a püspöki állások betöltésénél a római Curia folyton azon volt, hogy egy-egy megüresedett állás betöltésénél minél több hasznot húzzon. Minden kitüntetésért, amelyben a pápa a Dataria útján valakit részesített, egyelőre meghatározott összeget kellett fizetni és a Curia és a fejedelmek közötti viták rendesen azon szolgáltatások körül forogtak, amelyeket a Curia egyházi hivatalok betöltése alkalmából követelt. A pápai birodalom bevételeinek főforrását képezte a közhivatalok eladásából befolyt jövedelem. Minden hivatalt egy bizonyos pénzösszegért meglehetett vásárolni. Azok közt a hivatalok között sok volt olyan, amellyel valami hivatalos működés nem járt, így pápai titkárok és írnokok százával neveztettek ki bizonyos taksa lefizetése ellenében. Más hivatalokkal és ezek ára természetesen nagyobb volt, nagy jövedelem járt. ilyenek voltak a procuratorok, a nótáriusok és az adószedők. Ez utóbbiak az adókból befolyó jövedelmet egyszerűen megvették a pápától, aztán tetszés szerint nyúzták és zsarolták a népet. A Chigi-féle levéltárban lévő jegyzék szerint Rómában 1471-ben 650 eladó hivatal volt, amelyeknek ára körülbelül 100,000 scudit tett ki.* Az összes tisztviselők a procuratoroktól kezdve az ajtónállókig megvásárolták tisztségeiket és amikor a pápáknak pénzre volt szüksége, egyszerűen szaporították a hivatalokat, így tett VIII. Innocens, aki egy új kollégiumot alapított 26 szekretáriussal. Ezért 60,000 scudit szedett be, VI. Sándor 80, II. Gyula pedig 100 írnokot alkalmazott fejenként 750 scudiért. X. Leó pápa, akinek sohasem volt pénze, akiről Vettori Ferenc azt írja, hogy éppen olyan lehetetlen, hogy a pápának egyszerre ezer aranya együtt legyen, minthogy egy kő magától a levegőbe felszálljon, tömegesen eladta a bibornoki székeket és egymaga 1200 új hivatalt létesített, amelyet pénzért eladott. Ez volt az a pápa, aki a bűnbocsánatot pénzért adogatta, amely visszaélés tudvalévő Luther fellépésére az első lökést megadta. A pápák jövedelmeikkel többnyire rokonaikat gazdagították, de midőn a reformáció hatása alatt a közvélemény felzúdult és a pápaság a létért való küzdelem terére szoríttatott, akadtak pápák akik az összeharácsolt kincseket a róm. kath. egyház céljaira és a hit ellenségeinek kiirtására gyűjtötték és fordították. így * Egy scudi körülbelül 6—8 korona értéket képviselt. V. Sixtus, a nagy spóroló, aki alacsony származásból emelkedett föl és egyszerű igénytelen módját pápa korában is megtartotta 5 és fél millió scudit gyűjtött össze hivatalok vételárából és a közadókra felvett kölcsönpénzekből és ebből egy fillért sem juttatott szegény rokonainak, de százezreket adott a pogányok és az eretnekek elleni háborúkra, és végrendeletileg hátrahagyta, hogy ezt a kincset más célra fordítani nem szabad. Tagadhatatlan, hogy az ellenreformáció amely a XVI. században a reformáció leküzdésére Rómából indult ki, az előbb ecsetelt sybaritizmussal szemben bizonyos puritán asketizmust váltott ki. Az ellenreformáció ezen iránya az erkölcsök dolgában bizonyos túlzott asketizmust követelt, amely azonban, miután az emberi természet megtagadásával járt, nem javított az erkölcsökön, hanem a valódi erkölcsös élet helyett a képmutatást és az álszenteskedést eredményezte. A hit dolgában az ellenreformáció kérlelhetetlen szigorral állapította meg a hittételeket és anathémákkal sáncolta körül azokat. Főcélja volt az egyént és a gondolkodás szabadságát elnyomni és a pápai hatalom abszolutizmusát minden téren érvényesíteni. Az a dogma hogy az egyházon kívül nincs üdvözülés a legerősebben preciziroztatott és ennek elkerül- hetlen következményei amelyekről egy előbbi felolvasásomban megemlékeztem,* a más vallásuak legkíméletlenebb üldözései ki nem maradhattak. Feltűnő, hogy azzal a hitbuzgósággal és szent élettel mellyel a XVI századbeli nagy pápáknál találkozunk, megfér a legnagyobb kegyetlenség. Szóval hirdették, hogy Krisztus vallásának alapelve a szeretet, de nagymesterüknek parancsát hogy szeressék ellenségeiket, nem követték. Campeggi bibornok, VII. Kelemen pápa követe, aki a császárnál a protestánsok üldözését sürget e, ezeket írja: „Jogos ezt a mérges növényt tűzzel-vassal kiirtani“. A fődolog az, hogy jószágaikat el kell kobozni Németországban épúgy, mint Magyarhonban és Csehországban. Mert az eretnekekkel szemben ez az igazság. „Ha felséged, írja a követ, csak a vezérekhez is tartja magát, nagy összeg pénzt szedhet el tőlük, amely úgyis nélkíilözhetlen a törökök elleni hadjáratban“. Caraffa János Péter kardinális aki 79 éves korában pápává választatott és IV. Pál nevet vette fel, a megtestesült szigorú volt „ígérjük és esküszünk,“ mondja a bullában, amellyel a hivatalát elfoglalta, hogy igazán arról fogunk gondoskodni, hogy az egyetemes egyház és a római udvar reformja megvalósittassék“. A reformot azzal kezdte meg, hogy a külömbőző szerzetrendek meglazult fegyelmét helyreállította, az inquisitiót újra szervezte és néki azt az irányt megadta, a mely azután százezerek ártatlan vérébe került. A szigorú erkölcsbíró * Dogma és türelmetlenség felolvastam a Bethlen Kata- körben Marosvásárhelyt 1910 március hóban.
