Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-28 / 5. szám
6. oldal Evangélikus Lap. 5 sz 1911. január 28 a Péterfillérből nagyobb összeg folyt be, örömmel felkiáltott: „Lám a mese Krisztusról mennyit jövedelmezett már minékünk!“ Emellett az erkölcsök Rómában annyira hanyatlottak, hogy X. Leó korában előkelő egyházi és világi férfiak nyilvánosan társalogtak félvilági nőkkel és midőn egy ilyen nő, a hires Imperia 1511-ben meghalt, a Gergely-kápolnában pompás síremléket állítottak néki, amelynek felirata az elhunyt nő bájait magasztalta.* Katholikus irók, persze nem a jelenkorból, elismerik, hogy a hitélet és erkölcs romlása Luther korában nagy volt. így Bellarmin jezsuita egyike a protestantizmus leghevesebb üldözőinek, azt írja: „Néhány évvel előbb, hogy a Luther és Calvin-féle eretnekség keletkezett, egészen eltűnt volt a komolyság az egyházi bíróságoknál és a fegyelem kiveszett az erkölcsökből, a szentírás tanulmányozásával senki sem törődött, az istenit nem tisztelték, úgyszólván már nem is létezett vallás.** Maga a pápa, X. Leó utóda, a tisztes életű, igazlelkű és kegyes VI. Adorján a wormsi országgyűlésre küldött Chieregati nuncius részére kiadott utasításban ezeket írja: „Tudjuk, hogy hosszabb időn át sok megvetésre méltó dolog történt a szentszéknél: visszaélések az egyházi dolgokban, túllépések a jogok gyakorlásában: minden gonoszra fordult. A fejtől a romlás a tagokba, a pápától a főpapokra ment át: mindnyájan eltándorodtunk, senki sincs, aki jót tett volna egyetlen egy sincs.“*** Ez a történelmi igazság! Ebben a korban jelent meg Luther és bátran hirdette, hogy ezek a pápák nem Krisztus , helytartói, hanem valóságos Antichris- tusok. És Luther megjelenése és támadása mély hatással volt az egész keresztyénségre. Nem csupán az volt támadásának nagy eredménye, hogy az emberiség nagy részét a sötétségből felszabadította, de a Luther által kezdett reformáció érdeme, hogy a római katholicizmust is megjavította, mert például és ösztönzésül szolgált az egész emberiségnek, tehát a római katholikus egyháznak is a hitélet fejlesztésére és az erkölcsök javítására. Luther fellépése és a reformáció terjedése folytán egész Európában és éppen a legjobb katholikusok között az volt a közóhaj, hogy az elvilágiasodott római katholikus egyház tekintélyének emelése és az abban meglazult fegyelem helyreállítása érdekében maga az egyház lépjen a reformok terére. Különösen a katholikus fejedelmek és kivált a császár, V. Károly egyre sürgették a pápánál a zsinat összehívását, amelytől az egyházjavítás nagy munkáját várták. * Patuzzi idézett műve. 904.1. ** Ugyanott. . *** Ranke idézett müve, I. k. 61. 1., aki az eredeti forrásr érit. És ime a pápák voltak azok, akik az általános zsinat egybehívását leginkább ellenezték. Miért? Azt hinné az ember, hogy aitól féltek, hogy a zsinat által a pápai hatalom fog megcsonkíttatni, pedig dehogy, attól féltek csupán, hogy a reformok a pápai jövedelmeket fogják csökkenteni. Amidőn Rómában hire terjedt, hogy a zsinat össze fog ülni, a pápai udvar összes adás-vétel tárgyát képező hivatalainak az ára tetemesen csökkent.* Úgy hatott ez, mint egy börzehír a tőzsdei árfolyamokra. Ennél az érdekes börzekérdésnél áttérhetünk arra a vádra, amellyel a legújabb Encyklika a reformátorokat vádolja, „hogy ők csak a világi előnyt keresik, istenük a has“. Ugyan melyike a reformátoroknak szerzett vagyont működésével? Mindnyájan szegény emberek voltak és szegénységben haltak meg, habár egyeseknek, mint pl. Calvinnak, aki egy gazdag köztársaságnak jóformán feje és lelki vezére volt, alkalma lett volna vagyont szerezni. Tudjuk azt is, hogy Luthert elvei elhagyásáért megkínálták a bibornoki kalappal és ha a has lett volna Istene, könnyen elérhette volna azt, amit az encyklika szemére hány. De az Encyklika szerzői nemcsak adósok maradtak annak bizonyításával, hogy a reformátorok világi előnyökért harcoltak, hanem vagy a maguk vak tudatlanságát árulják el a történelemben, vagy azokról, akiknek az Encyklika szól, feltételezik, hogy tudatlanok, hogy sejtelmük sincs arról, hogy az a vád, hogy „istenük a has“ nem jó helyre van címezve. Az Encyklika azokról az állapotokról és időkről emlékezik meg, amelyek a reformáció korában fennállottak, mi sem akarunk tehát korábbi vagy későbbi időkről említést tenni és a világért sem akarjuk azt vizsgálni, vájjon Krisztus urunknak az a mondása „az én országom nem e világról való“ megfelel-e a róm. kath. egyház főpapjai mai vagyoni helyzetének. Nézzük tehát csak azt, hogy állott a dolog a reformáció korában. A pápák a XV. és XVI. században felhasználták a felsőolaszországi fejedelmek egymás közötti és a velencei köztársaság közötti torzsalkodásokat és majd az egyik, majd a másik párttal szövetkezve azon a címen, hogy minden földi fejedelem a pápa hűbérese, majd az egyik, majd a másik fejedelem birtokát kobozták el és hűbérül adták fiaiknak és rokonaiknak. Ha a pápa meghalt és a pápaellenes párt jutott uralomra, a volt pápa rokonai és kegyencei lettek eltávolítva és helyüket az új pápa rokonai és emberei foglalták el. II. Gyula pápa (1503—1513) kivéletesen beérte azzal, hogy rokonait az urbinoi hercegséggel elégítette ki, azután pedig az elődje által elűzött római családokkal, az Orsini, Colonna, Vitelli, Baglioni, Varani, Mala- testa és Montefeltri családokkal, akik VI. Sándor halála * Ranke idézett műve I. 74. 1.
