Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-28 / 5. szám
1911. január 28. Evangélikus Lap. 5. sz. 3. oldal hallgatása és határozatot igénylő pontjainak elintézése és a gyűlés folyama alatt elintézendő ügyek előkészítésére szükséges bizottságok kiküldése után elsősorban az állam és az egyház egymásközti viszonyát érintő úgynevezett egyházpolitikai kérdések és azok az ügyek tárgyaltatnának, amelyek mint a két evangélikus egyházat érdeklők a közös bizottság hatásköréhez tartoznak. Azután jönnének a bizottságok jelentései, még pedig előbb a jogügyi és pénzügyi, azután a theologiai akadémiai, tanügyi és egyéb bizottságok jelentései. Ez a sorrend indokolva van azzal is, hogy a gyűlés tagjainak szű- kebb köre érdeklődik a tanügy, és a theologiai akadémiai bizottságoknak többnyire egyszerűen tudomásul szolgáló jelentései iránt mint a jogügyi és pénzügyi bizottságok javaslatai iránt, amelyeknek jóformán mindegyike vitát provokál és döntésre vár. Nem azért tehát mintha a tanügy kevesebb fontossággal bírna, mint a jogügyek és a pénzügyek, hanem azért mert statisztikai adatok bejelentése, ellen nem őrizhető és már alaposan megvizsgált számadások beterjesztése, személyi változások bejelentése, el nem olvasható tankönyvek bírálati eredményének közlése természetesen nem köti le úgy a gyűlés tagjainak figyelmét, mint egy-egy jogi kérdés eldöntése vagy a mindennapi kenyér pénzkérdései. A sorrend megváltoztatásán kívül szorosabban Megnyílt az ég, megnyílt az üdvnek útja Lehull a láncz, eloszlik a sötétség Az igazságnak áldott napja felragyog. Az ember lelke élő kincs, osztálya A túlvilági üdv, a halhatatlanság És mindent átölel az ember szeretet. Igen ez az! ilyet csak Isten adhat, Az Isten volt, aki itt megnyilatkozott, — S az ember boldog volt, boldog hitében, Boldog a szenvedésben, vértanúhalálban, Boldoggá tette őt az Evangéliom. De jöttek a megrontók, hatalomsóvárók A császároktól kapott kincsek birtoklói. A szent vallásból egyházat csináltak. Az üdvből egyedárut önmaguknak — Csak őket illeti az üdv osztása És főleg azt, kiről hamis írások Hirdették, hogy ő Krisztus helytartója. Jaj annak, aki gondolkodni mer, A kínpad és a máglya volt osztálya. S a szeretet urának szent nevében Kigyult a máglya s égett az eretnek. * De ím fordult a kor, amint csordultig Volt a pohár a bűntől és gonosztól, Bátran kiállt egy egyszerű barát. És lángszavától, mellyel ostorozta A kornak bűneit, Rómának romlottságát, Megrendült a gonosznak fellegvára, körül kellene határolni azon ügyek minőségét, amelyeket az egyetemes gyűlés plénumában kell előadni és tárgyalni. Az ügyek nagyrésze, amelyeket idegfeszitő ter- jedelmességgel a plénumban tárgyalunk és a melyekre nézve aztán, gyakran sok felesleges és tájékozatlan hozzászólás után a gyűlés egyebet nem határozhat, mint azt, hogy „tudomásul szolgál“, elnökileg, nagy része pedig bizottságilag lenne elintézhető, igen sok pedig akként nyerhetne elintézést, hogy a jelentés a gyűlés asztalára tétetvén, az egyetemes egyház a jegyzőkönyvhez melléklet gyanánt csatolt és kinyomatott jelentésekből értesülne utólag, de még elég jókor arról, mily tankönyveket fogadott el a tanügyi bizottság és hány hallgatója volt a három theologiai akadémiának. A tárgyalásoknak ilyetén való egyszerűsítése és gyorsítása mellett elérnők azt, hogy egyetemes gyűlésünk két nap alatt volna befejezhető, hogy minden egyes tagjától meg lehetne kívánni azt, hogy a gyűlés tárgyalásain elejétől végig jelen legyen, és nem tapasz- talnók azt a szégyenletes dolgot, hogy a gyűlés harmadik és negyedik napján, gyakran a legfontosabb ügyek elintézésénél, mint volt például a Jubiláris-emlék ügye, alig 25 ember volt látható a gyűlésteremben. Ezeket előrebocsátva, áttérhetünk múlt évi egyetemes gyűlésünk jegyzőkönyveinek megbeszélésére. (Folyt, köv.) A világ, amely ördöggel teli. Nincs más tekintély, mint Isten igéje A lelkiösmeret csak az, amely parancsol. És ember nem szab törvényt abban, ami Isteni, S lehull a hályog milliók szeméről — A hit, a tiszta erkölcs, újra éled Az evangéljom újra boldogságot ád, S ami a fő, a gondolat szabad. De rázúdult a régi gonosz ellen, Veszett küzdésben milliók vére folyt. A kard s a tiarának ádáz szövetsége Letörte újra Luther zászlaját — Egyet azonban nem tudott letörni És addig feszült a rablánc alatt Mig széttöré, a szabad gondolat. Azt hitték, hogy már eltemetve fekszik Dohos kripták lezárt tartályiban. Hogy iskoláik elbutitó bölcsesége Az ember elméjét már úgy inegfékezé, Hogy az vakon hódol, vakon követ, S imé a szemináriumnak csöndes népe Megmozdul s gondolkodni kezd. Ám Róma rémül, motu proprióban Meneszt decretumot, brevét, encyklikát. Esküt kiván, esküt a némaságra, Az esküt leteszik, de mindhiába. Lehullt a lánc, a gondolat szabad! Sz.
