Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-10 / 24. szám
1911. junius 10. 9. oldal Evangélikus Lap. 24 sz. minden lenne az ember, csak az nem, ami volt! . . . Ez a nagyon általánossá válni kezdő szomorú élet- tapasztalat szinte ráparancsol mindenkire, aki neveléssel foglalkozik, hogy a szoros értelemben vett oktatás és iskolaszerű nevelés mellett gondoljon arra is, hogy divatos hóbortok lenyesegetése és bizonyos megcsontosodott előítéletek kiirtása is nemes munka s hogy a középiskolák célja nem az, hogy az „intelligens“ emberek kétes társadalmi pozícióján hajótörést szenvedők számát szaporítsa. Nemcsak bizonyos pályák „túltömöttségére“ s egy csomó nyomorúságos „intelligens“ exisztenciára gondolok. Vannak hajdan virágzó ipart és kereskedelmet űzött egész városaink, amelyeknek ez a szerencsétlen korszellem, a hivataloskodás szolgai, de ..biztos“ kenyeret nyújtó állapota után való vágyakozás a megölője. Amelyeknek lakossága apró gyermekekből, vén lányokból és idegenben hivataloskodó gyermekeiktől levelet váró szülőkből áll. Az iparűzés lassanként kivész, a módot nyújtó kereskedelem idegen kezekbe jut s a mi gyermekeink — elvesznek a messze idegenben. Ha életrevalóbbak is, minthogy a szellemi proletárok számát szaporítsák, mégis veszteséget jelentenek szülőföldjükre nézve. Annak, aki hisz a mi igazunk győzelmében, úgy tetszik, mintha ezek volnának a , só és a kovász“, de borús időben, nyomott hangulatban úgy is látszhatik, hogy az oldott kévének szétszórt szálai I . . . Efölött azonban ne különbözzünk össze. A fő az, hogy egy csomó fiunk most választ pályát s ott áll a keresztuton. A fő az, hogy magukra nem hagyhatjuk őket s rossz szolgálatot teszünk vele, ha a pályaválasztás munkájának megkönnyítésére „útmutatókat“ és „pályamutatókat nyomunk a kezükbe. Mert az „élet“ nem hozza meg mindig azt, amit a „pályamutató“ számunkra kínál. Ellenkezőleg: kitesz egy csomó kisértésnek s gazdagabbá tesz egy rakás csalódással. Két irányban kellene kiegészíteni az iskola munkáját azokon, akiket most és a jövőben szárnyukra bocsájt. Meg kellene edzeni leiköket az erkölcsi eltévelyedésekre való hajlandóság ellen Illetve erre a fel- vértezésre az utolsó időkben szinte kizárólagos gondot fordítani. Aztán pedig fel kellene nyitni a 17—18 éves javíthatatlan ideálisták szemét, hogy lássák meg jövendőjük felől való álmodozásaikban nemcsak a nagyot, a szépet, a fényt, hanem kicsit a rútat és az árnyat is! Az iskola ennek a munkának csak egy, elenyészően csekély részét teheti meg. Az iskola papja, az u. n. „vallástanár“ az, aki e téren legtöbbet tehet. Mert ő megvetheti a tanulókban egy minden csillogás kápráza- tának ellenálló, becsületes, szilárd fundamentumokon nyugvó világnézet alapjait. De az életben való érvényesülés ezernyi útján az összes tanároknak sincs annyi szerzett tapasztalatuk, hogy a pályaválasztás nehéz kérdésébe beleszólhassanak. Erre a mentori munkára olyan emberek kellenének, akik a saját bőrükön tapasztalták meg a maguk pályájának előnyeit és hátrányait, áldását és átkát. Egyik kiábrándítana, a másik lelkesítene s mindkettőnek meg volna a komoly haszna! Mert ezen a réven a kereszt- útón levők nem messze távolban levő képzelt célok után indulnának szaladásnak, hanem tapasztalatokkal gazdagodva könnyebben, vagy — nehezebben szánnák reá magokat a választásra! Ezt az eddig — tudtommal — sehol meg nem kötött szövetséget az iskola és az élet munkásai között — a mindnyájunk reménységét képező jövendő nemzedék érdekében ajánlom a tanférfiak, szülők és az ifjúság barátainak és egyházunknak figyelmébe, mert meg vagyok győződve, hogy az a munkairányítás, amit ezek együtt végeznének és adnának, annak a nagy nevelőnek céljait szolgálná, akinek az iskolájába mindnyájan járunk s aki nem akarja, hogy egy is elvesszen az ő kicsinyei közül. S—.— s. Amerikai áfium elleni orvosság. Becker Jakab detroiti magyar lelkésznek tollából az „Evangélikus Őrálló“ 17-ik számában „Magyar- országi lutheránusok Amerikában“ cím alatt egy elmefuttatás jelent meg, amelyben kiindulási pontjától egészen céljáig annyi a következetlenség, hogy indíttatva érzem magamat sine ira et studio egynémely fogyatékosságára rámutatni, amelyeket a nevezett újság szerkesztője úgy látszik nem vett észre. Becker úr a General Council szláv missziói osztályának tagja, akit a General Council ez évben avatott lelkésszé, miután körülbelül négy hónapig látogatta azon egyháznak philadelphiai tanintézetét. Cikkének és úgy látszik működésének alapja és kiinduló pontja az, amit ő tót testvéreihez intézett szavaiban mond: Tót testvéreim I Nem látjátok, hogy ti is, mi is, a második és harmadik generációban angolokká leszünk? Nem magyarok, sem tótok — maradjunk meg hát lutheránusoknak. Cikkének célja pedig, amit a hazai egyház vezető köreinek mond: Ha ugyan jól értettem ... Veres lelkész úr oda szeretne hatni, hogy a hazai egyház vegye kezébe az Amerikába vándorolt magyarországi evangélikusok lelki gondozásának kérdését s intézze ezt el a saját hatáskörében. Óva intem a hazai egyház vezetőköreit e lépés megtételétől. Hát kérem az a kiindulási pont teljesen téves, ferde és igazságtalan. A második és harmadik generációban sem mi, sem ti, sem ők nem lesznek angolokká, hanem mi, ti, ők a második és harmadik generációban legnagyobb valószínűség szerint Magyarországon fogjuk
