Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-06-10 / 24. szám

4. oldal

Evangélikus Lap. 24. sz.

1911. junius 10.

az iskolai alapra gyűjtött tőkék is már föl voltak emésztve, a gyászos francia háború és az ennek nyomában járó napról-napra fokozódó drágaság lehetetlenné tette, a nagy műnek befejezését és a gyülekezet kénytelen volt a templomépítés fölfüggesztését és jobb időkre való elhalasztását elhatározni.

A templom-ügye tehát ismét válságba jutott és az építkezés befejezhetéséről hosszú időre lemondtak már a hívek, amidőn ismét az oly sok érdemet szerzett Liedemann János Sámuel volt az, aki 1809 március 5-én egy látogatott gyűlésen, saját jó példájával előljárva, midőn a templom befejezhetése céljából 1000 írtnak fizetésére kötelezte magát, lelkesedéssel hívta föl a megjelenteket, hogy a szent célra adakozzanak. A beszédnek és a jó példának meg volt azonnal a hatása, mert még az ülés folyamán számosán tetemesebb ösz- szegek fizetésére kötelezték magukat.

Ily módon a hátralévő, főleg a templom berendezésére szükséges munkák költségeire a fedezet nagyrészben meg volt és már a templom belső fölszerelése iránti munkák is meg lettek rendelve, amikor ismét előre nem látott akadály merült föl.

Ugyanis a kormány megkereste a gyülekezetei, hogy engedné át ideiglenesen a templom üres helyiségeit a katonai ruhák raktározására. A gyülekezet bármennyire óhajtotta is az építkezés befejezését és dacára annak, hogy tisztában volt vele, hogy minden halasztás a napról-napra növekedő drágaság miatt nagy kárral jár, mégis lekötelezettnek érezvén magát a kormánynyal szemben, a háború okozta nagy bajok között, hálája jeléül eleget tett a kormány megkeresésének, főleg abban a reményben is, hogy a templomépület még ugyanabban az évben föl fog ismét szabadulni és a következő évben befejezhető és fölszentelhető lesz. Ámde ez a remény hiúnak bizonyult, mert még a következő 1810. évben sem, hanem csak az 1811. év február havában üríttetett ki és adatott vissza a templom a gyülekezetnek.

Ekkor azután teljes erővel dolgoztak a templom belső felszerelésén, úgy, hogy az 1811. évi pünkösdi ünnepek napjain junius 2-án és 3 án végre a templom ünnepélyes fölavatása nemcsak az egyházhívek határtalan örömére, hanem a más felekezetűek és az ország legelőkelőbbjeinek nagyszámú részvétele mellett megtörtént.

Abból az egyetértésből, amely akkor a magyar német és tót egyházhíveket egy egyházban egyesítette, fenmaradt még a tót egyházhívek kilépése után is a magyar és német egyházgyülekezetek egyesülése, fen- tartva és ápolva azt az egyetértést, amellyel egy századot meghaladó idő óta igyekeztek együttesen a közös célokat, elsősorban a közösen fentartott tanintézeteket óriási áldozatok árán is fejleszteni és ennek az egyetértésnek köszönhetjük, hogy a magyar-német közös egyház ma is közös templomában hálaistentiszteletek tartásával ünnepli meg a templom felavatásának századik évfordulóját.

Mint minden alkotásnak, amely nemzedékeket él túl, úgy a mi templomunknak is, amely immár száz év óta szolgál rendeltetésének, meg van a saját története. A mi templomunk száz éves történetéből csak két nevezetesebb momentumot akarok kiemelni. Az egyik az 1838 iki árvíz, amely az egész várost elárasztván, iszonyú rombolásokat vitt véghez. Ettől a mi templomunk és iskolaépületünk nemcsak megkímélve maradt, hanem mint Pestnek legmagasabban fekvő helye, sok száz hajléktalannak, kiknek lakásait a borzasztó elem elpusztította, menedékhelyül szolgált.

A másik fájdalmas esemény az volt, amikor 1875-ben kénytelenek voltunk templomunkat tornyától megfosztani, nehogy fenyegető leomlása végzetes katasztrófát idézzen elő. Fölmerültek akkor különféle tervek, amelyek egy új toronynak készítésére vonatkoztak, de e tervek mind el lettek vetve, elsősorban azért, mert már akkor is arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a templom maga sem lesz képes sokáig az idő vasfogának ellentállani.

Ez a meggyőződés érlelte meg azután egy új templom építésének eszméjét, amelynek megvalósítása érdekében 1887-ben megindultak a gyűjtések. És ekkor ismét bebizonyult, hogy egyházunkban a protestáns áldozatkészség ami újabb nemzedékünkből sem halt ki, amely épp úgy tud lelkesedni és épp úgy tud áldozni egy nagy eszméért, mint eleink. A gyűjtések aránylag rövid ideig folytak, de a rövid idő alatt is a templomépítési alapra 150.000 forint gyűlt össze, amely gyü- mölcsözőleg el lett helyezve és amely tőkének kamataiból építettük föl második templomunkat a Városligeti fasorban. A templomépítést a Deák-téren azonban szabályozási kérdések miatt mai napig sem kezdhettük meg.

Habár nem tudjuk még ma sem, hogy mikor leszünk abban a helyzetben az új templom alapkövét letehetni, az az egy mégis kétségtelen, hogy a mi régi kedves csonka templomunk napjai meg vannak számlálva és reméljük, hogy romjaiból egy nagyobb és szebb, az ország szívében létező testvér egyházakhoz és a főváros központjában fekvő legszebb térhez méltóbb, külső megjelenésében is impozánsul ható új templom fog mielőbb épülni.

Tisztelt ünneplő gyülekezet!

Egy hosszú századnak változatos eseményekben gazdag korszaka tűnt le templomunk fölavatása óta és ha összehasonlítást teszünk a mai és a száz év előtti állapotokkal, úgy lehetetlen nem látni azokat a nagy változásokat és átalakulásokat, amelyeken nemcsak fővárosunk külső képe, hanem az emberek és az emberek alkotta összes intézmények is keresztül mentek.

Templomunk még száz év előtt a város szélén feküdt, amelyen túl majorságok voltak és mocsarak