Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-20 / 21. szám

1911. május 20.

Evangélikus Lap. 2). sz.

7 oldal

A mai társadalomban küzködő ember a családja fen- tartásával egészen magára van hagyatva. Sőt az iskolázással, ellátással járó terhek mellé az állam és a község terhei is hozzájárulnak. Az egyke ellen sokat panaszkodunk és méltán. De szép szavak nem segítenek. Itt csak az egységes társadalmi közbelépés segít, hogy a társadalom vegye föl a gyermeknevelés gondját. Angolországban már vannak közdajkák, akik a gyermeknevelést ellenőrzik, abban az anyáknak segítséget nyújtanak. A szocializmus arra törekszik, hogy az anyává leendő nőt maga a társadalom mentse fel a munkától, segélyezze, lássa el azért, mert hivatást teljesít és mert egészsége és élete kockáztatásával szolgálatot tesz a közösségnek. Evangélikus egyházunknak itt az a szociális feladata, hogy a családi élet tisztaságának szorgos őrizgetésén kívül sürgesse és támogassa azokat a társadalmi reformokat, amelyek a gyermek- nevelés könnyítését célozzák. Nem akarok itt egyes teendőkre rámutatni, csak az általános elvet ajánlom minden lélek szives figyelmébe: a gyermek a jövő, azért a gyermeknevelés nem az egyének szeszélyének avagy képességének a dolga, hanem a legfontosabb a közügy. Ha az államnak joga van elvenni a részeges apától és rendetlenkedő anyától a gyermeket, egyetemes emberi érdek, hogy elvegye azoktól is. akik azokat tesli vagy erkölcsi fejlődésükben veszélyeztetik Viszont azokat, akik értenek a neveléshez, e nemes munkájukban nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is támogatni kötelesség. Evangélikus egyházunk a családra vonatkozó ez új felfogásában is megelőzte a szocializmust. A családok életét sohasem tekintette merőben magánügynek, hanem mindig ott állott mellette őrködve, irányítva, támogatva, ha kellett, feddődve. Most az a kötelesség hárul reá. hogy e népet a család óriási jelentőségére és kötelességeire hűségesen kitanítsa.

Hogy a nőnek egyhazunkban nemcsak a családban, hanem az egyházi közéletben is az egyenjogúságát hirdeti, azt a szociálisták nem igen tudják. Fel kell őket világosítani arról, hogy nálunk a nők is résztvesz- nek a közügyek intézésében s a szükséges és természetes korlátozásokkal közreműködhetnek az egyháztársadalmi közügyek ellátásában.

A feminizmus túlzásait azonban egyházunk se helyeselheti. A közéleti szereplésre nőegyletek alakításával kell módot nyújtania. Sajnos, hogy a mi nőegyleteink munkaköre rendesen nagyon szűk. Vagy kézimunkák készítésére, vagy bizonyos intézmények felügyeletére szorítkozik. Ámde a nők is alkotni kívánnak. Nekünk a nőegyletek kezébe kellene letennünk a rever- zálisok, az Oithonok, a cselédek ügyét Őket kellene felügyelőkké tennünk a szegényházak, menhelyek, árvaházak fellett. Be kellene őket vonnunk a belmisszió minden ágába is Velük kellene alakítanunk tejszövetkezeteket és fogyasztási szövetkezeteket is. Őket kellene rábírnunk a divat túlzásai ellen való küzdelemre, a költekezés mérséklésére, a szegényebb és műveletlenebb osztálybeli nők felemelésére.

Viszont a férfiegyletek a férfiak, különösen az iparosok, kereskedők, gazdálkodók tömörítésére törekedjenek Ezeket érdekeik józan szolgálatára s az erkölcsök okos megválogatására szoktassák. Milyen buzgó munkát végeznek a katholikus egyház férfiai, elég csak arra a különbségre utalnom, amely a katholikus nagygyűlés és a mi protestáns irodalmi gyűlésünk népessége, szereplőinek száma, a felvetett kérdések tömege között oly felötlő. De máskép is buzognak. így a

Mária-egylet tagjai közül az intézmény fennállása harmadik évében a visszatérítés terén közremunkált 3 tisztviselő, 130 iparos, 38 iparos ifjú, 13 ifjú; kath. iratokat terjesztett: 119 tisztviselő, 802 iparos (a negyedik évben 1252) 492 ip.-ifjú, 189 ifjú. A budapesti Regis- Szent Ferenc-egylethez 1906-ban 1480 személy fordult támogatásért, ezek közül vegyes házas 258, közülök tiszta katholikus párrá lett áttérés folytán 21, a többi reverzálissal lépett frigyre egymással. Nagyon kívánatos volna, hogy egyetemes irodát szervezzünk Budapesten az óvó és a karitativ munka végzésére, mert máskép a rohamos pusztulást feltartóztatni lehetetlen.

Nálunk a sajtó csaknem teljesen el van hanyagolva. Egyetlen napilap sincs, amelyet a mienknek mondhatunk. Vannak ugyan, amelyek itt-ott felszólalnak mellettünk, de azokkal se rendelkezünk s így a társadalomra való hatásunknak nincs kellő lehetősége. A római katholikus Pázmán-egyesület a katholikus írók és hírlapírók egyesülete Óriási fegyver a védelemre. Munkájáról nem akarok szólni ezúttal. Csak mellé állítom a Luther-társaság irodalmi bizottságát, amelynek szintén a tollforgató emberek tömörítése volna a célja, de e bizottság némelyik osztálya évek óta nem is ülésezett. Nekünk igen fontos egyházi érdekünk és igen sürgős társadalmi kötelességünk a sajtóügy felkarolása, az evangélikus írók és hírlapírók tömörítése és ezek révén a társadalom alakulásának dolgába való éber beavatkozás.

Általában többet kell törődnünk a társadalom életének megfigyelésével és irányításával. Belgiumban külön munkáskáplánokat tartanak. Németországban ha sonlóképen. Nálunk a róm. kath. egyházban Pécsett és Temesvárott külön missziói papok vannak. Nálunk is akartak lenni, minden kerületben legalább egy-egy, de misszionárisokból csakhamar írnokokká lettek.

Szociális szempontból nagy vétséget követünk el, hogy a mi papjaink csak szónokok akarnak lenni. Ha valaki u. n. jó szónok, már akkor derék pap és igényt tarthat minden előmenetelre. Pedig a régi jó magyar szó világosan megmondja, hogy nekünk első sorban lelkipásztoroknak kell lennünk. Ezért oda is kellene törekednünk, hogy a funkciók szaporítása és cifrázgatása helyett a lelkipásztor minél több időt töltsön hívei közt s szokjuk meg azokat tartani első papjainknak, akik a társadalom építése, a karitativ alkotások létesítésére, a lelkek evangelizása terén a legtöbbet fáradnak.

Nem igen emlékszem, hogy eltekintve egy-két igen szórványos kivételtől, a szocializmus kérdését tárgyalták volna. Pedig most a legégetőbb kérdések egyike. Kívánatos tehát, hogy ugyancsak a r k. egyház papjainak szokása szerint esperességenként külön szociális konferenciákat is tartsunk, hogy a nép életének és lelkű- létének minden változását necsak ismerhessük, hanem irányíthassuk is.

De legyen elég. Eddig is nagyon igénybevettem a szives türelmet. De a tárgy nagy és fontos. Csak vázlatosan foglalkozhattam vele. Végül most összefoglalom javaslataimat:

1. Minthogy ma a szocializmus is a józan haladás útjára tért, vele egy új, jobb társadalom kiépítése érdekében kezet kell fognunk.

2. Terjesztenünk kell a felvilágosodást s evégből iskoláinkat megtartani és fejleszteni, ahol elvesztettük. ott a vallástanítás, olvasókörök, közművelődési egyletek tudatos és buzgó irányításával a társadalmi alakulásban közrehatni kötelességünk.