Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-20 / 21. szám
6. oldal Evangélikus Lap. 21. sz. • 1911. május 20. Szociális feladataink.* (Folytatás.) (7?.) A szocializmus azt tartja, hogy csakis felvilágosult, értelmes, tisztán látó emberekkel lehet bejutni a jobb jövendő igéretföldjére. A vörös zászló és tomboló szenvedély jerikói kürtje nem tudta ledönteni a régi társadalom ostromolt falait. Most már a szociálisták is megemlékeztek a porosz iskolamesterek harcokat döntő hatásáról s most már a kultúra terjesztésétől várják a jobb jövendő felvirradását. Oly fordulat ez a szocializmus történetében, amely mindenkit örömmel tölthet el s amely evang. egyházunkat, mint a felvilágosodásnak és az egyéni érték kifejlesztésének egyházát, e józan szocializmus természetes munkatársává teszi. Szociális feladataink e téren az ismeretek kiterjesztése, a felvilá- gosultság hirdetése, a haladás szolgálata. Ahol iskoláink még megvannak, ott mindenáron meg kell azokat tartanunk mindaddig, mig olyan társadalom kezébe nem adhatjuk azokat, amelyek velünk együtt a haladás és felvilágosultság utjain járnak. Ahol még meg nem kezdték, ott haladék nélkül meg kell kezdeni a protestáns olvasókörök, és közművelődési egyletek alkotását. Nem felekezeti érdekből, hanem szociális kötelességből, hogy a jövendő kialakulása helyes irányban történjék. A nép felvilágosítását, szociális irányítását az erre felekezeti egyoldalúsága miatt sokkalta kevésbbé alkalmas pápás egyház csaknem teljesen magához ragadta. Előbb néppárt, majd meg kér. szociálista párt néven igyekezett és igyekszik most is felekezeti érdekei szolgálatába vonni a társadalmi mozgalmakat. Odaáll a szövetkezetek élére, egyesületeket szervez és irányít s mindent megtesz, hogy magát a szocializmus barátjának ismertesse el. Felolvasásai, nyomtatványai, néplapjai országszerte, sőt világszerte felekezeti propagandát űznek, de mindig a társadalom újjáépítésének és e népek jóvolta emelésének a cégére alatt. Amit e téren eddig, soha meg nem bocsátható módon elmulasztottunk, azt pótolni s helyreütni önmagunk iránt való kötelességünk. Hiszen a szocializmus uj változása egyenesen az evangéliom eszméinek a szellemét kívánja harcba vinni. Nehogy ezt is elragadja előlünk az ügyesebb mozgékonyabb vetélytárs, mert akkor nem marad számunkra többé semmi más, mint az ősök dicsőséges emléke! Pedig rohamosan közeledik az idő, amikor az emberek még azt is elhiszik, amit a r. k. tábor oly nagy hangon hirdet, hogy az evangéliomi szellem és erő is ott van az ő táborukban. Fel kell ébrednünk, be kell már egyszer látnunk, hogy rettentő mulasztások terhe nyomja lelkiismeretünket, a nép vezetésének gyeplőjét kiejtettük kezünkből s most rohan az vakon előre, minket pedig, mint tétlen tömeget vonszol maga után. Egyházat és társadalmi kötelességünk, hogy a nép lelkének irányítását a józan evangéliomi haladás érdekében ismét megragadjuk. De hogyan ? Három tér áll rendelkezésünkre. A szószék, az iskola, a társadalmi élet. Csodálatos, hogy mi, a haladás egyháza nem akarjuk megérteni azt a természetes követelményt, hogy ha korokat akarunk irányítani, akkor azok ízléséhez és gondolkodásához kell idomulnunk. A szószék feladata ma nem dogmatikai tételek vitatása, hanem társadalmi jelenségek és törekvések megvilágítása. Ha a kort vezetni akarjuk, tépelő- dései között azt az utat kell megmutatnunk, amelyen * Felolvastatott az egyetemes lelkész-értekezleten, 1910 nov. havában. mi szeretnők, hogy előretörjön. De ha meg nem mutatjuk neki, akkorra a csalogatás vagy az ösztön másfelé csábítja. Ma tehát nyitott szemmel foglalkoznunk kell mindazokkal a kérdésekkel, amelyek a társadalmat foglalkoztatják. De a mikor a szocializmusról a szószéken megemlékezünk, ne korholva, ne kicsinyéivé tegyük azt, hanem mint a jó pedagógus teszi a megtévedt gyermekkel : világosítsuk fel a tévedésről s mutassuk meg neki a helyes evangéliomi utat Ugyanazt a munkát kell végeznünk az iskolák által is. Végzetes hibának tartom, hogy úgy igyekszünk az iskoláktól szabadulni. Akié az iskola, azé az ifjúság, akié az ífuság azé a jövő, akié a jövő, azé az élet. Az ifjúság lelkét a községi és állami iskolákban csak egyetlen szál csatolja még hozzánk: a vallástanítás. Ahol az iskolából nem maradt meg számunkra több szál, csak ez az egy, ott ezt a szálat minden áldozattal meg kell erősítenünk. E tekintetben egyházi és társadalmi érdekek sürgetik a külön vallástanárok és tanítók képzésének a felvételét. Ne higyjük, hogy a papi oklevél már jó pedagógussá is teszi az embereket. Külön hivatásérzet és különös karizma kell ahhoz. Egyházunk csak később fogja belátni és megbánni, hogy a vallásoktatás ügyét e válságos fordulat korában mellékes ügynek tekintette. Az iskolák mellett, a vallástanításon kívül azonban még a társadalmi munka elől se volna szabad úgy elzárkózni, amint ma jónak látjuk. Itt nem is menthet a szegénység, csupán csak a buzgóság és a készség hiánya. A szocialisták munkászubbonyokban is tudnak eszméik mellett agitálni. Vannak közöttük híveink is. Ezekkel meg kellene értenünk, hogy az uj társadalmi rend emberséges megteremtése a mi célunk is. Nekünk arra karöltve kell együtt munkálkodnunk. Együtt kell munkálkodnunk azért, hogy a túlzók félszegségeit lekoptassuk, jó törekvéseiket pedig erősítsük Felolvasásokkal, barátságos beszélgetésekkel, ha lehet, együttműködéssel irányítani és vezetni kell a szociális mozgalmakat, mert örök igazság az, hogy aki ellenünk nincs, velünk van. Hogy azonban a szociális mozgalmat szakszerűen és céltudatosan irányíthassuk, ahoz elkerülhetetlenül szükséges, hogy lelkészeinket és tanítóinkat a szociális élet jelenségeivel megismertessük. Evégből a theológiai és a tanítóképzőintézetekben a szociológiát, de különösen a szociális tevékenység köreit és feladatait rendszeresen meg kell ismertetnünk. E tekintetben a r. k. egyház szintén megelőzött, mert ott a szociológia rendes tantárgy és a szociális tevékenység tankönyve közkézen forog. Egy ilyen tankönyre nekünk is égető szükségünk van. Ebben kell megrajzolni annak a szociális munkatérnek a kereteit, amelyet evang. egyházunk számára a társadalmi, megyei, községi, egyesületi, szövetkezeti, gazdasági ipari stb. élet nyújt. Ami pedig a családot illeti, egyházunkra ott is hatalmas szociális feladatok várnak. A józan szocializmus nemcsak hogy nem akarja a család létét eltörölni, hanem azt mondja, hogy a család alapítása és fentar- tása nem maradhat többé tisztán az egyes ember szeszélyének tárgya. Házasságra nem kényszeríthetnek ugyan senkit, de aki családot alapított, az e cselekedetével magát a társadalommal szemben arra kötelezte, hogy annak testben és lélekben egységes utódokat ád. Csak természetes, hogy ilyennel szemben viszont a társadalom is kötelezettséget vállal. Nevezetesen, hogy a családalapítókat fontos és nemes feladataiban támogatja.
