Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-06 / 19. szám

8 oldal

Evangélikus Lap 19 sz

fogadott. Hogy magában az a tény, hogy valamely egyházi szolgáltatás a canonica visitatióról felvett jegyzőkönyvbe felvétetett, még nem állapít meg dologi terhet azt a Kúria teljes ülése már 31. sz. döntvényében kimondotta, a Kúria banyatanácsa tehát, amely a jelen ügyben ítélt (miért éppen a bányatanács?), nincs jogosítva ezen döntést ignorálni. Azt sem akarjuk feltételezni a m. kir. Kúriától, hogy a földesur azon ünnepélyes fogadásának, hogy amíg a Nap és a Hold süt az égen, ő a fát ki fogja adni a plébánosnak, dologi terhet megállapító hatályt tulajdonítana. Ez megállapíthat személyes kötelmet, de mily alapon dologi terhet ? amiről itt szó van.

A Kúria ítélete tehát jogászilag meg nem áll és mélyen sajnáljuk, hogy ezen ítélet napvilágot látott. De az ítélet ítélet és hiába okoskodunk, a Kúria kimondotta, hogy Magyar- országon van katholikus föld.

érthető, hogy ezen ítélet a magyar Protestantismus vezérlő embereit felháborította. Ott voltak a protestáns közös bizottság ülésén a vezéremberek valamennyien és egyhangúlag követelték ezen felháborító jogállapot megszüntetését. Most már mindenki belátja, hogy ezen sérelmes jogállapotot csak törvény által lehet megszüntetni és a protestáns közös bizottság elhatározta, hogy a törvény meghozatalát sürgetni fogja. Nem képzelhető, hogy a magyar országgyűlés a törvénynek, amelyet a protestánsok követelnek oppoziciót csinálna. Csak a kormányon múlik, ha a törvényjavaslatot azonnal be nem nyújtja.

Szubjektivizmus.

Sztehlo Kornél az „Evangélikus Lap“ szerkesztője, egy nagyon érdekes felolvasásban kereste a mennyeknek országát a mindenségben és seholsem találhatta. Aztán bepillantott a saját kis világába, az énjébe s örömmel kiáltott fel hiszen a mennyország sem a föld fölött, sem a föld alatt nincsen, hanem a ti szíveitekben van. Ezért a theologusok körében sok haragosa támadt s egymásután jöttek az eilennézetek a katedrákról és a szószékről. Nagyon megijedtek a szubjektivizmustól, a szubjektív fölfogástól, melynek szerintük az egyház falain belül nincs helye, jogosultsága. Pedig nehéz az ösztön ellen rúgdalózni, mert a vallásban a szubjektív felfogás erővel s rohamosan tör réseket az egyház falaiba s igyekszik minden téren érvényesülni. Avagy nem fog-e a tiszta vallás s egyházias élet akkor leginkább diadalmaskodni, amikor a szubjektív felfogás az egész vonalon érvényre jutott? Jegyezzük meg, hogy

1911 május 6

népek és nemzetek a vallás lényege felől nem civakodtak soha, hanem leginkább afelől amivel a vallást az emberek különféle időben megtoldották s felékesítették.

Akár báró Prónay és dr. Zsilinszky a zöld asztalnál, akár Sztehlo az „Evangélikus Lap“-ban elmélkednek s értekeznek vallási dolgokról, mindig eszembe jut, hogy mi protestánsok nagy hálával tartozhatunk a világi magasröptű férfiainknak, amikor gyakran nemcsak köz- igazgatási ügyekkel foglalkoznak, hanem bepillantani engednek a valláserkölcsi dolgok mélyébe s nézeteiket kifejtik s hangoztatják. Teljes joguk van hozzá, miért ne tennék? Alkalmat adnak s ösztönöznek minket, hogy mi is hasonló szellemi munkával foglalkozzunk.

Gyakran hallottam s olvastam, hogy Németországban a kritika és szkepszis aláásta Sión falait, hogy az emberek közönyösek a vallás és egyház iránt, a templomok üresek s csakis liberális jobb szónokok gyűjtik némileg maguk köré a közönséget. De amikor Németországban utaziam s láttam, hogy akár a vasúton, akár magános vagy nyilvános helyeken, ahol többen összejönnek, nagy előszeretettel sőt avatottsággal beszélnek, vitatkoznak egyházi s vallási dolgokról, gondolkodóba estem s örömmel tapasztaltam, hogy ott az egyemes papság fogalma máris átmení az életbe és személyes meggyőződés szubjektív felfogás által a vallásos életet éleszteni [s [fejleszteni s vallási eszméket diadalra juttatni igyekeznek.

Mi rendesen megelégszünk azzal, hogy a vallást az iskolában tanítjuk, de én azt tartom, hogy a vallást nem annyira tanítani, mint a fiatalokat és felnőtteket egyaránt Istenhez vezetni volna a mi feladatunk, mert csak az az Isten nyújt nekem boldogságot s megnyugvást, akit szívemben lelkemben átéltem. Több személyes szabadság vallás dolgában akár a templomban, akár az életben és az egyházban lehet csak az amitől én a vallás és erkölcsi élet megújhodást várom.

Csodálatos dolog, hogy a mi theologusaink és papjaink nagyon félnek hit dolgában a szubjektivizmustól. A minap beszéltem egy paptársammal a vallásos élet fejlesztéséről s kifejtettem ebbeli nézeteimet s ő — nem bírván engem meggyőzni — a végén azt mondta: „Te csak higyj és ne okoskodjál, mert semmi sem ártott többet egyházunknak, hitünknek, mint az általad hangoztatott szubjektív felfogás“. Meghökkentem s elszomorodtam, mert arra ébredtem fel, hogy eszményi hitvilágom csődbe jutott, ha tiszttársamnak érvelését helyesnek találom. Mert én mindig azon a véleményen voltam, hogy bárcsak jönne mentői előbb az a kor, mely után jobbjaink epedeznek, hogy mindenkinek volna saját nézete és felfogása hit és vallás dolgában.

Mert hiszen a szellemi világban csak az elevenít, boldogít, ami az enyém és nem tied vagy övé. Saját hitem boldogít, üdvözít és nem az, amelyet másoktól