Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-06 / 19. szám
2. oldal. Evangélikus Lap. 19. sz. 1911. május 6 lókuti uradalomnak s hogy II. és III. r. alperesek perbevonása helytelen, mivel nem a pap és mester személye, hanem a hitközség vonandó perbe s hogy báró Hornig Károly nem képviselője jelen esetben a lókuti hitközségnek. Ezen alperesi kifogásokat a kir. törvényszék elutasítja, mert az uradalom főrésze és az erdők felperes tulajdonát képezik s az uradalom jogi személye felperes által van képviselve. Ha a szolgáltatás alapja tisztán egyházjogi volna, elégséges lenne a hitközség perbevonása is, de mint a későbbi indokolásból kitűnik, a szolgáltatásnak úrbéri jellege is van s így II. és III. r. alperesek mint a szolgáltatás élvezői saját személyükben is érdekelve vannak s így perbevonásuk indokolt. Hogy a lókuti róm. kath. hitközséget jelenleg báró Hornig Károly ezidőszerinti veszprém- megyei püspök képviseli, bizonyítja az, hogy a 6. sz. alatt csatolt „canonica visitatiot“ is a veszprémi megyés püspök állapította meg s ez köteles őrködni, hogy a róm. kath. plébános és mester járandóságai kiszolgáltassanak s e mellett szól a róm. kath. egyházjogi és bírói gyakorlat, is. Érdemileg alperesek a kereset elutasítását az alapon kérték, mert a canonica visitatio ezen szolgáltatást határozottan kimondja s ennek szerződési jellege is van. A kir. törvényszék az alperesek által kért tanuhallgatást foganatosította. Érdemben a keresetet elutasította, mert való igaz ugyan, hogy az 1790—91. évi XXVI. t.-c. alapján az evangélikus vallásúak a római kath. egyház joghatósága alól teljesen feloldattak s a kath. lelkésznek teljesített párbér szolgáltatások alól feltétlenül felmentettek, de a 6'. a. canonica visitatio tartalmából megállapítja a kir. törvényszék, hogy a lókuti uradalom és a lókuti róm. kath. hitközség között egyezségi megállapodás áll fenn, amennyiben abban ki van tüntetve, hogy az uradalom tisztjei és cselédjei párbér szolgáltatásra nem köteleztetnek. Ennek elengedését a hitközség csak ellenszolgáltatás mellett és pedig azon ellenszolgáltatás mellett tehette, mert lelkész és tanító fizetésre a lakosok mindenütt köteleztetnek, hogy az uradalom e helyett a lelkésznek és tanítónak évi tüzifajárandóságot szolgáltat s ezzel szemben végezte a lelkész egyházi teendőit az uradalom tisztjei és cselédjei irányában. Ily körülmények közt az uradalom felelősséget vállalt a szolgálatban levő róm. kath. vallású tisztek és cselédek párbértartozásaiért s azokért évi famennyiség kiszolgáltatását kötelezte. Nincs befolyással, tehát felperesnek vallása a róm. kath. lelkész és tanító évi járandósága kiszolgáltatásának kötelezettségére nézve, mert TÁRCA. Hogyan nézett ki a Krisztus ? Ki ne óhajtotta volna már valaha Jézus Krisztust a mi urunkat és megváltónkat emberi alakjában látni! Mi értjük ama görögök kérelmét, akik Fülöphöz mentek: „Uram, Jézust szeretnők látni 1“ (Ján. 12, 21) és a tanítványok örömét, midőn a feltámadottat megpillantották, „örvendezének azért a tanítványok' hogy látták az Urat" (Ján. 20, 20). És valóban, ha a régi, vagy a modern művészektől festett szép, vagy valami visszataszító Krisztus-képet látunk, kiben ne merülne föl az kérdés, hogy vájjon az Úr igazán ügy nézhetett-e ki? Oh, hogyha mégis egy valódi, természethű képünk volna róla, hogy őt nézhetnők, az arcvonásaiba mélyed- hetnénk s a szemeiben olvashatnánk? E tekintetben is a tanítványokat illeti a szó : „Boldog szemek, amelyek látják azokat, amelyeket ti láttok!" (Luk. 10, 23), nekünk pedig ama másik boldog mondás szól: „Boldogok akik nem látnak és mégis hisznek." (Ján. 29, 20). így nyílt kérdés marad, hogy: Hogyan nézett ki a Krisztus? Az tény, hogy az újabb kor minden Krisztusképének, legyen az akár festve, akár kifaragva, határozott egyforma vonásuk van: arányos hosszúkás arc, magas homlokkal egyenes orral leomló hajjal és hegyes szakállal környezve. Az arcvonás komolyságot mutat, anélkül, hogy szigorú volna, fenségest anélkül, hogy az visszataszító volna s tiszta nyugodtságot, nyájassággal párosulva. Thorwaldsen is így ábrázolta az Urat, az „áldó" Krisztust, amely már egészen otthonossági jogot szerzett magának a keresztyén házakban. Hosszú időbe került, míg ez a Krisztus-tipusz kiképződött és oly általánosan ismertté lett, hogy ma már egy ,,Krisztusfej‘‘-ről beszélhetünk. Az Úr arcának és testi alakjának természethű és hiteles ábrázolását bizonyára ez sem adja vissza. Az első keresztyéneknél az ő tanítása és az ő isteni megváltó műve egész jogosan minden más fölött annyira előtérben állott, hogy az ő testi kinézésének az ábrázolása amögött teljesen háttérbe szorult* „Annak okáért, mi ezután senkiről nem teszünk ítéletet külső testi ábrázat szerint, sőt a Krisztust, ha test szerint ismertük is, mindazáltal most többé nem test szerint ismerjük" (2 Kor. 5, v. 16). * Szerintünk az első keresztyének azért nem rajzolták le Krisztust, mert egyáltalában nem tudtak rajzolni. Bizonyítják ezt a római katakombák falain látható primitiv kísérletek. (Szerk.)
