Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-22 / 17. szám
1911. április 22. Evangélikus Lap. 17. sz. 7 oldal. csak a növendékeket, hanem egyúttal a tanítójukat is vizsgáztatják. Pedig valamint a növendékek képességeit nem lehet megítélni a vizsga eredményéből, épp úgy nem lehet megbírálni a tanítót sem. Akárhányszor a legjobb paedagogusok vizsgái rosszul sikerülnek s igen gyakori eset, hogy kevésbbé jó tanítók, egy kis ügyességgel, gyengébb készültségü növendékekkel nagyon fényes vizsgálatot rendeznek. Példa erre az egyszeri tanító esete. Falusi iskolánál kapott állást. A falubeliek előtt oly nagy volt a tekintélye, hogy azok minden dolgukban tanácsot kértek tőle. Tanácsai hasznosaknak bizonyultak, úgy. hogy mind többen és többen fordultak hozzá. Pl. a falubeli asszonyok, mikor tyúkültetés ideje volt, még azt is megkérdezték tőle, hogy melyik tojásból lesz csirke s azt rakták a tyúk alá. Természetesen a gyermekek oktatására nem sok ideje maradt. Közeledett a vizsga s ő maga is ijedten tapasztalta, hogy növendékei mily keveset tudnak Restelte nagyon a dolgot, különösen az bántotta, hogyha növendékei rosszul vizsgáznak, tekintélyén csorba esik. Meghagyta tehát a gyermekeknek, hogy bármit kérdez is a vizsgán, mindenki mutasson fel. Aki tud kérdésére felelni, az a jobb keze újját nyújtsa fel, aki pedig nem tudna felelni, a bal kezét. Úgy is történt. Valamennyi növendék bátran felmutatott azok nyújtózkodtak legjobban» akik semmit sem tudtak, hogy a tanító úr észrevegye, hogy ők csak balkezöket nyújtják. A vizsga nagyszerűen sikerült s a szülők el voltak ragadtatva a kitűnő tanerőtől. Kisebb-nagyobb szemfényvesztés nagyon sokszor előfordul a vizsgálatok alkalmával. A vizsgálóbizottság ritkán veszi észre, a laikus közönségnek pedig éppen nem tűnik fel, de a gyermekek azonnal meglátják. Hát nem rontja-e az ilyesmi a tanító tekintélyét ? Nincs-e ez káros hatással a növendékek erkölcsi nevelésére? Látja, hogy egy kis csalással könnyebben boldogul, mint becsületes és fárasztó munkával. Minden tanító törekszik arra, hogy a vizsgája jól sikerüljön. Sok esetben ettől függ a jövője. Legyen a tanító bármilyen lelkiismeretes és tapasztalt is, teljesen lehetetlen, hogy ne készüljön növendékeivel, már hetekkel azelőtt, a közelgő vizsgára. A polgári leányiskola oly sokféle ismeretet tanít s a növendékeknek oly rövid idő alatt kell beszámolni arról, amit egész éven át tanultak. Tehát ugyancsak alaposin kell a tanultakat begyakorolni, hogy zavarba ne jöjjenek a vizsgán. Miután pedig az egész tananyagot úgy sem mondhatják el a vizsgán a növendékek, igen sok tanító kiválasztja az anyagnak a fontosabb részét, rendszerint azt, mely a laikus közönséget is érdekli és ezt ismételteti a növendékeivel mindaddig, míg csak a vizsga el nem következik. Az ilyen előkészületek nagyon sok időt vesznek igénybe s általok a gyermekek kizárólag az emlékezetet gyakorolják a gondolkodás rovására. Mennyivel jobban lehetne a tanítónak ezt az időt felhasználni, különösen nagyobb leánynövendékeknél, akik kilépve a polgári iskola negyedik osztályából, már nem tanulnak tovább. Csak az életben látják, hogy mily keveset tudnak s azzal a csekély tudással nem boldogulnak. A tanítónak nem kizárólag ismereteket kell nyújtania, hanem megtanítani a gyermekeket arra, hogy az iskolán kívül hogyan bővíthetik az ismereteiket egyedül is. Meg kell őket tanítani gondolkodni, látni, ítélni. Fejleszteni kell érzelemvilágukat, jellemüket, akaraterejüket. Azt az időt tehát, amit a vizsgái előkészületekre fordítanánk, polgári leányiskoláinkban használjuk fel arra, hogy lelki utravalót adjunk a növendékeknek, készítsük el őket a gyakorlati életre, hogy az élet minden körülményei között megállhassák helyöket. Az évzáró vizsgálatok tehát a kitűzött célnak nem felelnek meg s káros hatásúak úgy paedagogiai, mint erkölcsi, mint pedig egészségi szempontból is. Azért a nyilvános évzáró vizsgálatok eltörlését a paedagogia érdekében minden tanítónak óhajtania kell. S ha ez bekövetkeznék — adja Isten minél előbb — akkor a paedagogia nagy lépéssel haladna előre. Azt a célt, amit az évzáró vizsgálatoknak kellene szolgálni, sokkal jobban elérhetjük más módon. Az egyházkerület részéről kiküldött iskolalátogatók, szak- felügyelők keressék fel az iskolai év folyamán minél többször a nekik beosztott iskolát. Egymásután több napon keresztül tartózkodjanak ott. Akkor világos képet szerezhetnek maguknak úgy a növendékek, mint a tanító munkájáról. Megismerik az iskola belső életét, szellemét. Meglátják, hogyan bánik a tanító a növendékekkel, megtudják, hogyan közli a tanító a gyermekekkel az ismereteket s viszont a növendékek hogyan fogják azt fel. Lesz alkalmuk meggyőződni arról, hogyan fejlődik a tanulók gondolkodó- és ítélőképessége, érzelemvilága, akaratereje stb. Nemcsak azt látják meg, hogy a tanító hogyan tanít, hanem azt is, hogyan nevel. Mielőtt az iskolai évet befejeznénk, jöjjenek el újra a szakfelügyelők néhány napra s kérdezzék ki a növendékeket a végzett tananyagból, — esetleg csak a fontosabb tantárgyakból, — de mindenesetre a rendes órarend keretében, a rendes tanítási időn belül és a nyilvános közönség kizárásával. Ha azonban évközben már néhányszor meglátogatták az iskolát, akkor nézetem szerint az iskolai év befejezéséül elég volna egy szép, lélekemelő záróünnepély is Az aszódi leánynevelő-intézetben a múlt iskolai évben az évzáró vizsgálatokat az eddigi rendszertől eltérően tartottuk meg. A rendes tanítási időn belül — igaz ugyan, hogy ném a rendes órarend keretében — és a nyilvános közönség kizárásával folytak le. Ez azonban csak kísérlet volt, mely nem bizonyult teljesen megfelelőnek. Megvolt az az előnye, hogy nyugodtab-
