Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-01 / 14. szám
1911. április 1. Evangélikus Lap. 14 sz 9. oldal volt kénytelen megvalósítani Tolsztoj szerint arra a kérdésre, mit kell tanítani az iskolában, maga a nép, meg a tanulók adják meg a feleletet, t. i. azt, amire nekünk szükségünk van Felvette eleinte mint egyedül szükségeset az orosz és szláv írást, meg a számolást. Csakhogy a valóságban még tizenkét tárgyat is tanított: hittant, bibliai történeteket, éneklést, olvasást, írást, nyelvtant, orosz történetet, rajzolást, mértant, számtant és természettudományi tárgyakat Az írást-olvasást nem tar tóttá annak a kizárólagos lépcsőfoknak, amelyiken keresztül lehet csak eljutni az általános műveltségre A fogalmazást a gyermekek teljesen szabadon végzik, mindenki arról ir, amiről neki tetszik. Rendesen kisebb történeteket írnak le. amiket maguk éltek végig, tárgyakat, amelyek körülveszik őket a házban, az udvar ban, a természetben. Kiválóan szeretik a bibliai tárgyakat és pedig előnyben részesilik az ótestamentumot az új felett. A nyelvtant nem szereti: A nyelvtani sza bályok ismerete arra való, hogy egy nyelvet teljesen helyesen beszéljünk, de nagyon sokan a nyelvtani szabályok ismerete nélkül is tudnak helyesen beszélni: A tanulók dolgozatainál azt tapasztalta, hogy, ha a tárgy ismeretlen, a feldolgozás, a fogalmazás nehézkes, sok benne a hiba. Ha azonban ismerik a tárgyat, kivált kisebb történet, elbeszélés tartalmát kell vázolni, akkor hiba alig fordul elő, fogalmazásuk helyes nyelvük sima Teljesen mellőzte a beszédgyakorlatokat, ne.n is vette fel a tárgyak közé! A vizsgákat, mint a szellem kerékkötőit elveti, mert ,.egy-két óra alatt úgy sem állapítható meg sem az, hogy mit tud a tanuló, sem az. hogy mit dolgozott a tanító és vájjon j<5Tl végezte e munkáját ? ‘ Nem szereti a látogatásokat sem, mivel azok zavarólag hatnak a tanítás menetére. Az iskola szellemének egységesnek kell lennie, bármint váltakozzanak is benne a tanítók „Az ő iskolájának szelleme a tökéletes, teljes szabadság. Ha a tanuló tanulás közben túlságosan élénk, annak a tanító az oka. Más isko Iákban akkor kezdődik a lárma, az élénkség, amikor a tanító elhagyja az osztályt, tehát a szünetekben; ő nála akkor végződik. Természetesen az élénkséget az előadott tárgyra vonatkoztatja és nem a bolondozásokra. Mihelyt a tanulók hallanak valamit a tanítótól, máris élénken beszélgetnek, vitatkoznak arról egymás között, ott nyomban, a tanító maga is cselekvő részt vesz abban. Négy tanító működött iskolájában, ahol a tanulók száma 30—40 között váltakozott, köztük néhány leány. Koruk olyan volt, mint a mi elemi iskolás gyermekeinké. Tolsztoj hatása népére nem tűnt el nyomtalanul. Amint Birnkof írja, Tolsztoj ábécéjét jelenleg Oroszországban úgy 2 millió példányban használják, annak ellenére, hogy a közoktatásügyi miniszter annak használatát a nyilvános iskolákban eltiltotta. Ugyanilyen elterjedésnek örvend a többi négy olvasókönyve is, amelyek az ábécének folytatását teszik. Na már most, ha meggondoljuk, hogy a legtöbb tanuló hasonló könyvet használ és hogy az írni-olvasni tudás, az elemi műveltség Oroszországban nagyon szűk térre szorul, úgy beláthatjuk, hogy Tolsztoj a legtöbb művelt orosznak tanítója. Horváth Károly ár. A valdensekröl. Aprót, tudomány már feladta az „előreformátorok“ (Vorreformatoren) helytelen fogalmát. Az iskolakönyvek ben találjuk még csak ezen téves felfogást, melyet tér mészetesen egyszerre a prot. köztudatból kiküszöbölni nehéz. Ha el is ismerjük egy Valdes, Wiklef, Hús, Sa- vanarola érdemeit, ha bizonyos értelemben protestánsoknak is tekintjük Őket, mert protestáltak Róma ellen, mégis valódi protestantisinusról csak Luther óta szólhatunk és ha Valdes vagy Hús utódai manapság a protestánsokhoz számíthatók, ezekké csak a reformáció után az eredeti Protestantismus behatása alatt váltak. Ez áll külö nősen a valdensekre nézve is Amit az Evang. Lap 12 száma (4. old ) ezek keletkezéséről ir, nem egészen helyes. Az albigensekhez, melyek közé Bruys Péter se sorolható, semmi közük és ha egyet-mást azoktól azaz a katharusoktól általában át is vettek, magukat mégis mindig ellenfeleiknek tekintették s a kath egyház is mindig megkülönböztette őket ezektől. A valdensek a kath. egyház körében keletkeztek, nem esnek ki a kath. vallási felfogás köréből. Alapítójuk a volt kereskedő Waldes — vájjon Péter volt-e a keresztneve, azt biztosan nem tudjuk, mert ez a neve először 1368-ban, 150 évvel halála után, fordul elő — eleinte (1176) csak asketikus egyletet alkotott, csak midőn 1179 ben III. Sándor pápa eltiltotta a pauperes spiritu a prédiká- lástól, váltak el az egyháztól. 1184 ben III Lucius pápa átokkal sújtja őket engedetlenségük miatt s azóta üldöz ték a valdenseket. Már korán egyesültek a hasonló eredetű lombardi szegényekkel (humiliates) de később utóbbiak, a mostam valdensek ősei, elválnak (1210) a francia óvaldensektől akik a XIII. és XIV. században kihalnak. Az Alpesekben fenmaradt valdensek 1532 óta a reformációhoz, közelebb a református egyházhoz csatlakoztak s ezért helyesen mondta már 1680 ban Bossuet: les Vaudois d’á présent ne sont pás prédecessuirs mais sectateurs des Calvinistes De ezen helyes nézet nem tudott érvényre jutni a tudomány köreib n sem, mert az ó-valdensi legendát követve Perrin nyons-i ref. lelkész (histoire des Albigeois és histoire des Vaudois című könyvé en 1618/1619) és Léger (histoire générale des églises evangéliques des Vallées de Piemont ou Vaudois 1669) hamisításokkal támogatták volt e hibás felfogást. Csak miután két angol lelkész Maitland és Todd (1832 és 1840 ben) különösen pedig Dieckhoff rostocki tanár (Die Waldenser im Mittelalter 1851) megdöntötték e hamisításokat, kaptunk világos képet a valdensek valódi eredetéről és történetéről, amelyre nézve különösen Müller K : D.e Waldenser etc. (1886) cimü műve gyújtott újabb világosságot. A tudomány tehát már véget vetett annak a legendának, hogy a valdensek egy régi apostolikus egy ház maradványai voltak vagy protestánsok a Protestantismus előtt (a husziták se voltak azok) „akik híven megőrizték a pápaság tévedéseitől ment tiszta evangéliumot“. Ideje volna már, hogy a mívelt protestánsok tudomást szerezzenek a tudományos kutatás ezen eredményéről s adják fel a tetszetős történeti legendát, korántsem azonban azt a szimpátiát a valdensekkel szemben, amelyet ezek megérdemelnek. Megjegyzendő még, hogy a lombardi szegény emberek (humiliates), a valdensek ősei, nem vezethetők vissza Bresciai Arnoldra Historicus.
