Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-01 / 14. szám
8 oldal Evangélikus Lap 14. sz. 1911 április 1. kétség támad, e felett egy, a főrendiház kebeléből választandó bíróság utján végérvényesen határoz: úgy a bizottság tiszteleteletteljesen javasolja a nagyméltóságú főrendiháznak, miszerint azon kérdés elintézését vájjon az üresedésben lévő főrendiházi tagsági hely Véssey Sándor, dunántúli ág. h. evang. egyházkerületi felügyelővel, avagy dr. Wolff Károly, erdélyi ág. h evang. országos egyházi gondsokkal töltessék-e be, az igazoló bíróságra bízni és a kérdés elbírálhatásához szükséges ügyiratoknak a nevezett bíróság rendelkezésére bocsátása iránt a főrendiház elnökét felkérni méltóztassék. Tolsztoj pedagógiája. Iratait végigforgatva, sehol sem találkozunk olyan elítélő kifejezésekkel, mint amelyekkel a katonai iskolák ellen szól. Nem tud elképzelni rettenetesebb bűnöket, mint aminőket a hadiiskolák barlangjaiben elkövetnek. Ezeken a helyeken nemcsak megcsontosodnak azok a rémtettek, kegyetlenségek, gyilkosságok, fosztogatások, amelyek a világban elkövettetnek, hanem egyszerűen vakmerő módon, fokozatosan rontják el a növekedő fiatal embereket Aki ismeri az orosz viszonyokat, az előtt ezek a megjegyzések leszűrt életigazságok, amiket sokan tudnak Oroszországban, de hangoztatni őket csak Tolsztoj nagy szellemi ereje merte. A pedagógiának három ágát különbözteti meg, mert szerinte a gondolkozás is három ágra oszlik: 1. logikai; 2. tapasztalati; 3. művészeti. A tudomány, a tanulmányozás nem egyéb, mint elsajátítása annak, amit előttünk okos emberek már elgondoltak. Az okos emberek pedig a következő három módon gondolkodtak: vagy logikus következtetéseket vontak le a gondolatokból; vagy szemlélődtek és el különítve a szemlélt jelenségeket minden mástól, kö vetkeztetéseket állapítottak meg a jelenségeik okairól és okozatairól; vagy leírták azt, amit láttak, megtudtak, vagy elgondoltak. Röviden: 1. gondolkoztak, 2. szemlélődtek, vizsgálódtak, 3. kifejeztek. Ezért a tudományoknak három neme van: 1. matematikaiak, 2. tapasztalatiak, 3. nyelvek. Mint vallásos filozófus a világ rosszaságának okát is keresi. Elmélyed a kérdésben és azt találja: a világ rosszaságának okát eleinte a rossz emberekben láttam, azután a társadalom rossz szerkezetében, később abban az erőszakban, mely ezt a szerkezetet fentartja, azután az erőszakosságot támogató azon emberekben, akik attól szenvednek, tehát a katonaságban, azután abban, hogy ezek az emberek vallástalanok, míg utóljára rájöttem, hogy mindennek az oka a vallástalan nevelés. Ugyanazért, ha a rosszat meg akarjuk szüntetni, nem az embereket kell kicserélni, nem az erőszakosságot kell megszüntetni, nem kell lebeszélni senkit az erőszakosság támogatásáról, még az sem kell, hogy megsemmisítsük a hazug és diadalra juttassuk az igaz vallásosságot, hanem csak az, hogy a gyerekeket igaz vallásosságban neveljük. Egyébként Tolsztoj a nevelésben a korlátlan szabadság (sőt bizonyos tekintetekben a szabadosság) híve. Semmiféle rendszere nem volt. Módszert, pontos tanítási időt nem ismert, sem tantervet, sem órarendet. A tanulóknak könyveik sem voltak, ami kellett, az meg volt az iskolában, ott mindenki megkapta ingyen. Az jött be az iskolába, aki akart. Ha elmaradtak, büntetést nem kaptak. Az iskola kétemeletes kőépület, urasági ház volt, ebben voltak az iskolatermek, kísérleti laboratóriumok. A földszint folyosóján voltak a tornaeszközök, a gyalúpadok. Pad nem volt a teremben, mindenki odaült, ahova jól esett: földre, asztalra, ablak- párkányra. Mindenki arra törekedett hogy minél közelebb ülhessen a tanítóhoz. A tanítás nála inkább az érett, művelt embernek az éretlen, fejlődő emberrel való barátságos érintkezése, semmint a felnőtteknek erőszakos hatása a gyermekre. Bátran, frissen jönnek az iskolába, semmit sem félnek, büntetés nincs, a kérdésekre az felel, aki tud. Vidámság tölti be az iskolát, hangos a jókedvtől, mert csak azt tanulják, ami érdekli őket A tanítás pusztán arra szorítkozik, amit az iskola falain belül meg lehet tanulni. A kacagás, a vidám társalgás akkor sem szűnik, mikor a tanító belép. De ha a tanító szól, egyetlen intésre elül a zaj, kezdődik a munka. „A rend nem teljes, nem hallatszik suttogás, nevetgélés. Sokszor olyan nagy a lelkesedés, hogy a tanítás egy óra helyett három óra hosszáig is eltart. Gyakran megtörténik, hogy a gyermekek, mikor a tanító félbeszakítja a tanítást, elkezdenek kiabálni: „Nem, tovább, tovább!“ A gyermekek nem kötelesek az iskolába jönni, vagy ott maradni, éppen úgy nem tartoznak figyelni sem. Nézetem szerint — mondja Tolsztoj — ez a látszólagos rendetlenség szükséges és elkerülhetlen, bármily különösnek és kényelmetlennek találja is a tanító “ Ez a rendetlenség, helyesebben ez a „szabad rend" csak azért olyan rettenetes, mert mi olyan viszonyokhoz vagyunk szokva, amilyenek között nevelkedtünk. Az erőszakot úgy ebben, mint más esetekben elsietve alkalmazzuk, mert nem becsüljük az emberi természetet. Azt hisszük, hogy a rendetlenség egyre nő s hogy végét vessük, nem tudunk más eszközt, mint az erőszakot. Pedig csak egy kissé kellene várni s a rendetlenség, illetve az élénkség eltűnnék és sokkal jobb, tartósabb renddé változnék, mint aminőt mi teremtünk. A tanulók is emberek, jólehet kisebbek mint mi, de ugyanolyan szükségleteik vannak s ugyanolyan szabályok szerint gondolkoznak mint mi. Tanulni akarnak, azért mennek az iskolába s csakhamar belátják, hogy bizonyos feltételeknek eleget kell tenniök Csak azoknak a természetes törvényeknek hódolnak, amelyek az ő természetükből fakadnak, de ha a mi gyors beavatkozásunknak kell magukat alárendelniük, nem hisznek törvényeink, órarendünk és szabályaink igazságában.“ Tolsztoj száműzte a büntetést iskolájából, mivel egy-kétszer megpróbálta ő is, de az eredmény arról győzte meg, hogy ez hibás cselekedet. „Az iskolának nem szabad büntetni és jutalmazni, mert nincs hozzá joga. Az iskola feladata azon őrködni, hogy a gyermekek szabadok legyenek, egymással érintkezhessenek s tanulhassanak, amint jól esik.“ Amint rendszert nem ismert Tolsztoj, az énekórát kivéve, mert azt mindig este felé tartották, úgy nem ismert módszert sem. Nyugati mintára végigpróbálta az összes módszereket, jónak azonban egyiket sem találta. Azt tartotta, hogy a módszer maga a tanító, míg másutt meg azt írja, hogy maga a tanító sem tudja, mi a módszer. Abban igaza van, hogy az a legjobb módszer,, amelyet a gyermek legszívesebben vesz be, vagyis a körülményekhez mérten folytonosan változhatik. Eszméit nem sikerült minden téren valóra váltani; amit írásaiban hirdetett, a gyakorlatban sokszor másként
