Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-03-25 / 13. szám

8. oldal

Evangélikus Lap 13. sz.

1911 március 25.

A vallásos nevelésnek olyannak kell lennie, hogy megegyezzék az emberek felvilágosultságával, nemzetiségre és helyzetre való tekintet nélkül.“

A nevelés minden tényének nemcsak alaposnak kell lennie, hanem mindenben arra az alapra kell helyezkednie, hogy mindent ápolnunk kell, ami a nevelésben az emberek egyesülését, testvéresülését előmozdíthatja, mindazt pedig, ami az embereket egymástól elválasztja, ki kell küszöbölni.

A nevelésről — írja Tolsztoj feljegyzéseiben — én nagyon sokat gondolkoztam. Vannak kérdések, amelyeknél igen kétséges értékű következtetésekre jutunk s vannak olyanok, amelyeknél a megállapított következtetések végérvényesek, nem tud az ember sem hozzá tenni, sem elvenni belőle valamit.

A nevelés kérdése csak addig látszik bonyolult és nehéz dolognak, míg mi anélkül, hogy magunkat nevelnénk, nevelni akarjuk a gyermekeinket vagy bárki mást. De ha tisztába jövünk azzal, hogy másokat csak magunkon át nevelhetünk, akkor megszűnik a nevelés kérdése s csak az életkérdés marad: hogyan éljünk mi magunk? A gyermeknevelésnél egy olyan kérdést sem ismerek, mely a magunk nevelését is magába ne zárná. Hogyan kell a gyereket felöltöztetni, etetni, lefektetni, tanítani, stb. ? Hát éppen úgy, mint magunkat. Ha az atya és anya mértékletesen és helyesen öltözködnek, esznek, alusznak, azonkívül dolgoznak és tanulnak, akkor a gyerekek is éppen úgy fognak cselekedni.

A nevelésre két szabályt állapít meg : ne csak jól éljünk, hanem dolgozzunk is magunkra, folytonosan tökéletesedjünk és semmit se titkoljunk a gyerekek előtt az életünkből. Jobb, ha a gyerekek tudják a szülők gyengeségeit is, mintsem ha tudják, hogy van a szüleiknek egy titkolt élete és van egy, amelyet nnuto gatnak. A nevelés minden nehézsége onnan ered, hogy a szülők nemcsak nem vetkezik le hibáikat, de azokat be sem ismerik, magukban mentegetik, szépítik és ezeket a hibákat a gyermekeikben sem akarják meglátni. Ebben áll a gyermekekkel való vesződés minden nehézsége és küzdelme. A gyermekek sokkal élesebben látnak mint a felnőttek s anélkül, hogy mutatnák, sőt gyakran anélkül, hogy tudnák, nemcsak látják a szülők fogyatkozásait, de észreveszik a fogyatkozás legrosszabbikát, a szülők képmutatását is, ezért elvesztik a szülők iránti tiszteletet és az azok oktatásai iránt való érdeklődésüket.

A gyermekek nevelésénél a képmutatás a leg- szokottabb jelenség, a gyermekek pedig szemfülesek, azt rögtön észreveszik, elfordulnak attól és megromlanak. A szellemi befolyásnak első és fő feltétele az igazság, tehát ez a nevelés első feltétele is. Hogy pedig ne essék rosszul a magunk életét a gyerekek előtt feltárni, az a feladatunk, hogy helyesen éljünk vagy legalább is ne helytelenül. Tehát másoknak a nevelése bennfoglal- tatik a magunk nevelésében s ennél egyéb nem is kell.

Érdekes, mint magyarázza, fejtegeti Tolsztoj a nevelés módját és eszközeit. A nevelés — írja — hatás azoknak a szívére, akiket nevelünk. Hatni pedig a szívekre csak hipnotizálással lehet, amelynek annyira alá vannak vetve a gyermekek: hipnotizálással a példa ragadósságával. A gyermek látja, hogy én haragra lobbanok és másokat megbántok, másokkal csináltatom meg azt, amit magam csinálhatnék meg; hogy kielégítem telhetetlenségemet, szeszélyeimet, kerülöm a mások javára szolgáló munkát és csak a kellemességeket keresem ; hogy kevélykedem és dicsekszem a helyzetemmel,

másokról rosszat beszélek, nem azt mondom szemben, amit hát mögött, tettetem, hogy hiszem azt, amit nem hiszek s ezer meg ezer ilyen cselekedetet viszek véghez, vagy ezekkel ellenkezőket, mint: szelídség, békesség, munkaszeretet, mértékletesség, igazságosság s ezekkel százszor jobban hatok, ezek példája százszor inkább ragad, mint a legékesebben szóló és legbölcsebb predi- kálás Ugyanezért minden nevelés vagy a nevelések kilenctized része a mi példánktól, a magunk életének tökéletesítésétől függ.

A neveléstől rendszerint vagy nagyon sokat, vagy nagyon keveset követelnek. Azt követelni, hogy a növendékek megtanulják ezt, megtanulják azt, művelődjenek, — mint ahogyan mi értjük a művelődést — képtelenség, valamint képtelenség az is. hogy olyan erkölcsösek legyenek, mint ahogyan mi értjük ezt a szót. De egészen lehetséges az, hogy ne legyünk magunk részesek a gyermekek elrontásában, hanem egész életünkben és minden tehetségünkkel hassunk reájuk, jó példával járjunk előttük.

Tolsztoj azt hiszi, hogy nemcsak nehéz, hanem lehetetlen is a gyermekeket jól nevelni, ha magunk rosz- szak vagyunk és hogy a gyermekek nevelése csak önmagunk tökéletesítése, amelyben senki sem segíthet bennünket annyira, mint a gyerekek. Mily nevetséges a dohányzó, iszákos, torkoskodó, dologtalan és éjjelnappal dorbézoló embereknek az a kívánsága, hogy az orvos egészségesekké tegye őket, ellenére annak, hogy egészségtelenül élnek. Éppen olyan nevetséges az embereknek az a kívánsága is, hogy maguk erkölcstelen életet élvén, erkölcsös nevelést akarnak adni a gyermekeiknek. Az egész nevelés abban áll, hogy egyre jobban beismerjük hibáinkat és igyekszünk azoktól szabadulni. Ezt pedig mindenki megteheti az élet minden körülményei közt. És ez a leghatalmasabb eszköz, amellyel az ember másokra, ezek közt a gyermekekre is tud hatni

Semmiképen nem tud‘megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a szülők gyermekeiket maguktól távol, idegen helyekre adják iskolákba. Ha a szülők otthon tartanák a gyermekeiket, látniok kellene az ő rossz életük következményeit a gyermekeikben. Látnák magukat gyermekeikben mint tükörben.

Mihelyt gyermekek nevelésével foglalkozunk, azonnal meglátjuk a saját hibáinkat. S mihelyt meglátjuk, mindjárt azon vagyunk, hogy azokat kijavítsuk. Már pedig a magunk javítása a legjobb eszköze a magunk és mások gyermekeinek és a meglett embereknek a nevelésére.

Elismeri, hogy a gondolatok közlésének legtermészetesebb, legelterjedtebb és legkönnyebb eszköze az élőszó, csakhogy a legcsalékonyabb is, éppen azért a nevelésnél, ahol legveszedelmesebb a csalás, mivel a gyermekek könnyen észreveszik, á csalás elkerülésének legjobb és leghathatósabb módja volt és lesz mindenha a nevelő saját életpéldája. Az ő jó példája és élete magában foglalja az élőszót is. A jó példa élni és beszélni tanít, a szó azonban példákat nem foglal magában.

Mindig vissza-visszatér az evangélium tanításaira. Kiemeli, hogy a gyermekeket szenteknek kell tartanunk és hogy milyen rettenetes bűnt követünk el az ő elcsábításukkal mikor anélkül, hogy észrevennénk, sokban engedünk nekik, kétszínűsködünk és ahelyett, hogy magunkba térnénk, hibáinkat belátnánk, még igazoljuk magunkat.