Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-03-18 / 12. szám

10. oldal Evangélikus Lap. 12 sz. 1911. március 18. tanítóképzőkbe helyeztessenek el, ahol evangélikus egy ház van. f Vonatkozással egyet. kzgy. jkv. 85 p.-ra, tudatja, hogy az áll. segélyezési ügyek a tanárok fizetésének a kiegészítésén kívül még a tanintézetek építkezéseire, felszerelésére és belső berendezésére való kiterjesztését annak idején törvényhozás útján fogja megkisérleni. 150.609/1910. sz. a. Az állami elemi iskolákban a vallástani órák szaporítását (egyet. kzgy. jkv. 85 p.) tekintettel a tananyag és tanórák arányára, nem rendel­heti el. A kereskedelmi miniszter 1829/1911. sz. a. le­iratával egyet. kzgy. jkv. 93. p. a. felterjesztésére érte­sít. hogy az állami, községi és felekezeti iskolákban mellékesen hitoktatói teendőket teljesítő lelkészek és s. lelkészekre a csak rendes hitoktatóknak biztosított vasúti kedvezményt ki nem terjeszti Az egyet kzgy. 10U. p. a. kérelmünkre a Gyer­mekvédő liga országos elnöke válaszolva 2/1911. sz. a. kijelenti, hogy kérelmünk, mely szerint evangélikus gyermekek oly községekben helyeztessenek el, ahol evangélikus egyház van, azért nem teljesíthető, mert a gondozásba vett gyermekeket ki nem helyezi, hanem saját zárt intézeteiben nevelteti. Egyben kijelenti, hogy befolyását a m. kir. belügyminisztérium felügyelete alatt álló áll. gyermekmenhelyek illetékes igazgatóságá­nál az általunk kért irányban érvényesíteni kész. A theologiák egységes szervezése ügyében kikül­dött egyetemes bizottság f. hó 10-én tartott ülésében a többség amaz óhajtását fejezte ki, hogy az évtizedes törekvésnek megfelelően egy erős theologiai főiskola szerveztessék a három helyébe. E terv ellen főként Eperjes képviselői érveltek és tiltakoztak. Ezért a bizott­ság abban állapodott meg, hogy addig is, míg jobb idők és kedvezőbb alkalmak e terv megvalósítását lehe­tővé teszik, legalább az egységes szervezés szintén év­tizedes tervét igyekezzünk megvalósítani. A szervezési munkálatok kidolgozására Baltik Frigyes dr. püspök elnöklete alatt a három theol. főiskola egy-egy tanárát küldték ki. Szomorú esetek. A korponai járás főszolgabirája néhány évvel ezelőtt a következő megkeresést küldte a zólyomi főbírónak: „Megkeresem aziránt, szíveskedjék Glonek Ferenc szénavári kántortanító részére Hont- vármegye alispánjának véghatározatával jóváhagyott jogerős határozatommal megállapított járandóság fejé­ben Gyurik István tótpelsőczi lakostól 474 úrbéri telke után évente 42 50 liter rozsot végrehajtás útján besze­detni stb.“ Gyurik István evangélikus, Glonek Ferenc római katholikus kántor, de mert Gyurik István vélet­lenül úrbéri telket vett, megadóztatják a római katho- likús kántor részére. Szomorú jogállapotok ezek Magyar- országon. A vecsési eset azonban még ennél is szomorúbb. Napok'^óta egymást váltják fel a budapesti evangélikus magyar egyház lelkészi hivatalában a vecsési hívek. Valamikor idetartoztak, máig is idejárnak úrvacsorára is, istentiszteletre is, de a maglódi egyházhoz vannak beosztva. Most aztán panaszra jötíek. Tudomásuk és megkérdezésük nélkül egyszerre csak végrehajtást vezet ellenük az elöljáróság, még pedig nem a tulajdon egy­házuk, hanem az üllői református egyház megkeresé­sére. A jogcím állítólag csak az. hogy az üllői refor­mátus lelkész egyszer kint járt Vecsésen és ott isten­tiszteletet tartott a híveinek, ahova az evangélikus testvéreket is meghívták És most ezért az egy vendég­élvezetért sorba megadóztatják és könyörtelenül végre­hajtják őket. Ha ez az előadás a valóságnak csakugyan megfelel, úgy teljes tisztelettel kérdjük elsőbb is a maglódi egyháztól: miért nem látja el vecsési híveit ő, miért láttatja el azokat az üllői református egyházzal ? Aztán azt kérdezzük a pestmegyei evangélikus espe- rességtől: Mikor kötött és ki kötött megállapodást az üllői református egyházzal a vecsési evangélikus hívek gondozása tárgyában ? Miért nem hívták be e megállapodás megkötésére a vecsési híveket is, vagy legalább miért nem tudatták velük a megállapodást? Ha pedig ilyen szerződéses megállapodás nem történt, mi jogon meri őket az üllői református egyház meg­adóztatni és végrehajtatni ? Ha a nagygeresdi egyez­ségre hivatkozva tette ezt a ref. egyház, vájjon nem lett volna-e akkor is köteles a kivetésről a vecsési híveket csakúgy, mint azok egyházi elöljáróságát értesíteni? Miután mi az esetet a pestmegyei esperes úrnak tüstént tudomására juttattuk, kérdjük, történt-e már intézkedés, hogy a híveket a zaklatástól felmentsék? S végül azt kérdezzük, kit terhel majd itt a felelőség, ha a vecsési hívek elkeseredésükben megvalósítják az egyházból való kilépésüket, így okoskodván, am nt azt világosan elmon­dották: Ha egyházunk, amelynek szívből hívei vagyunk, tudtunk és beleegyezésünk nélkül átad egy másik egy­háznak, akkor miért maradjunk tagjai ? De miért legyünk tagjaivá annak a másik egyháznak is, amely szintén nem tud nekünk templomot adni, csak lelketlenül végrehaj­tat? Ha már adóznunk kell, olyan egyházba lépünk be, amely templomot és lelkészi szolgálatot is helyben bocsát rendelkezésünkre. Minthogy pedig a végrehajtás folya­matban van és a hívek elkeseredése nagy, ezúton figyel­meztetjük rá az illetékes köröket, hogy siessenek az orvoslással A nagygeresdi egyességet pedig, amellyel sok helyt visszaélnek, vegyük mielőbb alapos revízió alá. Az evangélikus családi kör 1911. évi március hó 18 án szombaton este fél 7 órakor a Deák téri egyházi épület dísztermében (IV., Sütő-utcza 5) estélyt rendez, a következő műsorral : 1. Tschajkovszky: Hegedűver­seny D-dur. Előadja: Prostean Jean úr. 2. Gárdonyi versek. Szavalja: Unghváry Mária úrnő. 3. Perocini: Pillangó kisaszonyból ária Előadja: Uhl Ary úrnő. 4 Felolvasás Tolsztojról. Előadja: dr. Masznyik Endre. 5. Szabados-Vendéghegyi: „Tisza“ melodráma. Szavalja: Pethő Pál úr. Zongorán kiséri: Vendéghegyi Géza úr. Régiség- és bélyegkiállitás. A budapesti ág. hitv. ev főgimnázium ifjúságának 1911. március hó 26 án, 27 én, 28 án és 29-én kiállítást rendez, mely megte­kinthető naponta d. e. 9-től 1 ig és d. u. 3-tól 6 ig Jegyek ára: Felnőtteknek egy belépésre 50 fillér.Tanu­lóknak állandó látogatásra 50 fillér, tanulóknak csak délutáni egyszeri használatra 20 fillér. A tiszta jövedel­met a szertárak bővítésére fordítjuk. A kiállítással kap­csolatos előadások: 26-án d. u. 4-től 5-ig Feledy Dezső igazgató úr ismerteti régi porcellánokból s egyéb régi dísztárgyakból álló gyűjteményét. 27-én d u. 6-tól 7-ig Sándor Béla VII. o. t. az ókor keleti népeinek művé­szetéről, 28 án d. u. 6-tól 7-ig Krammer Jenő VII. o. t. a görög építészetről, 29-én d. u. 6 tói 7-ig Farkas László VIII. o. t. a görög képírásról és Sándor Béla VII. o. t. a görög szobrászatról tart vetített képes fel­olvasást. A zsinati bizottság jogügyi albizottsága Scholtz Gusztáv bányakerületi püspök elnöklete alatt folyó hó

Next

/
Oldalképek
Tartalom