Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-18 / 12. szám
2. oldal. Evangélikus Lap. 12. sz. 1911. március 18. adjon kiküldöttet és hogy a kényszerítő eszközök alkalmazásában csak addig szabad (de addig aztán kell is) menniök, ameddig az ellenszegülés tartósan le- győzetett. Az egyházak kiküldötteit is tartozik a politikai hatóság megvédelmezni. Az eljárásban a politikai hatósághoz (főszolgabíró, polgármester) kell fordulni, esetleg táviratilag is, az esetet röviden táviratilag is előadni s a politikai hatóság köteles a karhatalom kirendelése iránt intézkedni, vagy — ha azt mellőzendőnek tartja — úgy a hatóság egyik tagját kirendelni (assistentia), aki azonban ebben az esetben a kellő védelemért felelős. Az. ev. E. A. 363. és 375. §-ai szerint tanúk kihallgatása és megesketése iránt a világi hatóság keresendő meg. (E. Ref. zsinati törv. I. 5. §. c. a.) Az. ev. E. A. 438—443. § ai azt is kimondják, hogy az egyháznak joga van a saját hatáskörében is a ^végrehajtásra oly módon, hogy annak foganatosítására egyik törvényszékbiráját küldi ki, sőt egyházi tisztviselőnél a bírságot a fizetésből is letilthatja. Végezetre még szólni akarok arról, hogy az egyházi követelések behajthatósága is úgy, miként a közadóké— amelyek módjára az behajtatik — az 1883: XLIV. törvénycikk 90. §-a és az 1907: XI. törvénycikk 87. §-a alapján öt év alatt elévül. A közigazgatási gyakorlat általában ebben az értelemben alakult ki. Az elévülés ideje attól az időponttól számít, amelyben a TÁRCA. Római levelek. I. Róma, 1911. március. (Sz—o.) Vasárnap délelőtt. Rómában, a Szent Péter templomában vagyunk. Hatalmas, megkapó látvány! A keresztyénség első és legnagyobb templomának méretei, műremekei, kincsei minden képzeletet felülhaladnak. A hivő keresztyén önkéntelen leborul az Isten ezen gyönyörű, lélekemelő templomában és imádja az Istent a néki idegen hajlékban is. De csendesen! álljunk meg egy percre. Isten- tisztelet folyik a hatalmas templom egy kápolnájában. Húsz, huszonöt pap hajlong, imádkozik és énekel latin nyelven. Typikus alakok! Komor, rideg arcok! Ezektől nem volt szükséges a modernista esküt kivenni. Istentisztelet volna ez, legalább az akar lenni, de hol vannak a hivők, a római nép ? Vagy tizen, tizenöten hallgatják a misét, angolok, németek és magyarok. A vöröskötésű Baedecker a kézben elárulja, hogy nem misét hallgatni, hanem Rómát nézni jöttünk. És a helybeliek ? Két, három koldus térdel utunkban és nyújtja felénk az alamizsnát kérő kezet. Bizony, ezek sem értik azt, hogy mit tartalmaz az a latin ének, a követelés keletkezett s illetőleg amikor az már esedékessé vált. így tehát példáúl a párbéreknél s más évenkint előforduló egyházi tartozásoknál az év egész köze áll nyitva a fizetésre általában véve és igy az elévülés is csak az év végén, helyesebben a következő év első napjával kezdődik. Az elévülést maga az egyszerű felszólítás, megintés, még ha az szószékről, ajánlott levélben, szóval az egyházi hatóság részéről, bárminő formában történik is — félbe nem szakíthatja, hanem csak akkor szakad az félbe, amikor az egyházhatóság megkeresése a végrehajtás elrendelése iránt az illetékes politikai hatósághoz beérkezik. Illetékes hatóságnak az egyházra (nem az adósra nézve, aki esetleg máshol is lakhatik) nézve területileg illetékes első (alsó-) fokú rendes hatóságot (főszolgabíró, polgármester) kell tartanunk. A megintés adó- és illetékügyekben, mint a végrehajtásnak tulajdonképpeni első fokozata, félbe szakítja az elévülést, egyházi ügyekben azonban éppen azért, mivel itt a zálogolást megelőző behajtás meg- kisérlési eljárás egyházi hatáskörbe van utalva és ez egyházhatósági jogkörben szabályozva nincs, egyöntetűségről pedig itt szó sem lehet: a megintésnek egyházi tartozásoknál azt a hatályt tulajdonítani nem lehet, hogy az elévülést félbeszakítja, hanem épp úgy, mint magánjogi esetekben csakis az illetékes hatóság elé benyújtott panasz (s ezzel kapcsolatos behajtási kérelem) lehet az, ami az elévülés idejét félbeszakíthatja. Ami végre itt az ily elévült követelések jogi teirómai nép pedig már régen megunta a vallást és az istentiszteletet. Ez a vasárnapi istentisztelet Rómában, Szent Péter templomában. Menjünk tovább. A Via Nationaleban vagyunk, a Valdesiek templomában, fehérre meszelt falak, puritán egyszerűség ! A szószékről egy érdekes arcú pap beszél olaszul. Nagy figyelemmel hallgatja vagy 150 ember, amennyi a kis templomba körülbelül belefér. Evangélikus istentiszteletet tartanak itt. Nem értjük — sajnos — a pap nyelvét, de a hivők ájtatos arcából kiolvassuk, hogy a beszédet nagy érdekkel hallgatják. A hallgatóság intelligens férfiak és nők! Koldusoknak nyoma nincs. Ez a protestáns istentisztelet Rómában. Rómában a vallási viszonyok kétségbeejtők. Annak, hogy az olasz katholikus klérus nem tudja a népet nevelni sem hitben, sem erkölcsben, klasszikus bizonyítéka az, hogy éppen itt, ahol Krisztus földi helytartója ezerekre menő papjaival, szerzeteseivel és apácáival évszázadokon át vezette a nép valláserkölcsi nevelését, ez a nevelés annyira csődöt mondott, hogy az olasz nép, kivéve azt a 66.000 evangélikus lelket, amely a protestáns vallást követi, teljesen vallástalan. Már az 1901-iki népszámlálás alkalmával 23 315 olasz jelentette ki, hogy semmiféle vallásfelekezethez nem tartozik és 138.879 arra a kérdésre, hogy milyen a
