Luther Márton: Nagy kátéja, 2. kiadás (Budapest, 1944)

Az első parancsolat. Ne legyenek idegen isteneid

járul még, liogy Ö óv meg veszedelmektől s ha mégis va lami baj érne, megment és kiszabadít. Ügy, hogy — mint már eleget hallottuk, — egyedül Isten az, aki által minden jót nyerünk és minden gonosztól megszabadulunk. Innét magyarázható az is, — véleményem szerint, — hogy mi németek Istent eleitől fogva egy olyan szóval jelöljük (Gott), amelynél találóbban és finomabban egy más nyelv sem, tudniillik: a „Jó" (gut) szócskából származó szóval, minthogy Ö örök forrás, melyből folyton csupa jó özönlik, amelyből minden, ami jó s jónak nevezhető, kiárad. Nem változtat ezen az a körülmény sem, hogy sok jóhoz emberek útján jutunk. Az igazság mégis csak az, hogy mi mindent Istentől kapunk, ami az Ö parancsa és rendelése folytán lesz a mienk. Szüleink, minden felsőbbségünk, azonkívül minden egyes felebarátunk megkapta azt a parancsot, hogy velünk jót tegyen. Ügy, hogy mi voltakép nem őtőlük, hanem ő általuk Istentől kapunk meg mindent. Mert a teremtmények csupán a kéz, a meder és az eszköz, amelyeknek közvetítésével Isten ad mindent. Így ad Ö az anyának emlőt és tejet, hogy gyermekét táplálhassa. Ád a földből gabonát és különféle növényeket táplálékul, e javak közül egyet sem tudna egy teremtmény sem a. maga erejéből létrehozni. Azért senki ne merészeljen valamit venni, vagy adni, ha csak nem Isten parancsa alapján. Hogy így minden Isten adományának tekintessék és érte hála Néki adassék, amint azt e parancsolat követeli. Következik ebből az is, hogy a teremtmények útján nyújtott javakat sem szabad megvetnünk, sem vakmerőségből más utakon s módokon csikarnunk ki, mint ahogy azt Isten megparancsolta. Mert ez már nem azt jelentené, hogy Istentől kapunk mindent, hanem azt, hogy önmagunktól várjuk. Legyen már most mindenikünk azon a maga életében, hogy ezt a parancsolatot mindenek felett nagyra becsülje és vele ne tréfáljon. Kérdezd és vizsgáld meg alaposan szívedet s akkor megtudod, vájjon egyedül Istenen csüng-e, vagy sem. Ha olyan szíved van, hogy Istentől csupa jót tud remélni, különösen nyomorúság és ínség idején és ezen kívül mindent veszni hagy, ami nem Isten, akkor elmondhatod, hogy a te Istened az egy igaz Isten. 18