Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

APOSTOLOK CSELEKEDETEI

72 Az Újszövetség színgazdagsága akik felkeresték; hirdette Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról teljes nyíltsággal akadálytalanul" (28,30-31). Megvalósult az ígéretet is jelentő' feladat (Dóka Zoltán): „Tanúim lesztek ... a föld végéig" (1,8). Lukács a „föld vége" kifejezést, melyet ApCsel 13,47-ben is idéz az Ószövetségből (Ézs 49,6), nyilván Rómára, az akkori világ fővárosára értette, ahogyan erről már szóltunk. De a könyvébe foglalt történet kimondatlanul mégis Pál halálával végződik. Pál milétoszi, drámai hangú búcsúbeszédében (20,17-38) - amint sok kutató megállapítja - Lukács nyíltan utal Pál mártírhalálára, mely az Acta megírását 20-40 évvel megelőzte: „... tudom, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek Isten kegyelmének evangéliumáról. És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki." Beszéde végén „valamennyien nagy sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és csókolgatták őt. Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják őt viszontlátni" (20,23-25.37-38. Vö.21,13-14). Az Acta végén az utalás a „két évre" világosan feltételezi, hogy a római fogság nyugodt állapotának vége lett. Hogy miként, erről a milétoszi búcsúbeszéd nem hagy kétséget: Pált kivégezték. Ezt azonban Lukács nem akaija elbeszélni. Ennek valószínű okáról még szólunk. Pál mártíromsága 60 körül történhetett, mindenesetre nem a 64-es nérói üldözéskor (H. Conzelmann). Pállal fejeződik be a világmisszió korszaka, amelyet az Apostolok cselekedetei Isten ígéretének teljesüléseként átfog. Lukács evangéliumáról írottak óta tovább gondolkoztam a már ott felvetett újabb kutatói elgondolásról (lásd 61. o.). Igazat kell adnom Ch. Burchardnak, J. Jeremias tanítványának abban, hogy a „tanúk ideje" mint üdvtörténeti szakasz Lukács szemléletében lezárul a „tizenharmadik tanú", Pál működésével. Lukács evangéliumának végén a feltámadt Jézus az Isten minden róla szóló ószövetségi ígéretének teljesüléséhez sorolja a „megtérés és bűnbocsánat" világszéles hirdetését (Lk 24,47). Ennek az igehirdetésnek Jeruzsálemből kell kiindulnia és a népeket elérnie, ahogyan a jézusi szó mondja - nem „missziói parancsként", hanem beteljesülő ígéretként (ApCsel 1,8: „tanúim lesztek"). Az ígéret teljesült a „föld végén", Rómában. Lukács már visszatekint a világmisszió üdvtörténeti korszakára mint múltra, ahogyan evangéliuma is múltként tekint vissza Jézusra. Lukács jelenében folyik a gyülekezetek élete, él a kereszténység a földön Krisztus dicsőséges megjelenéséig, melynek időpontja Lukács számára kívülesik az idő mértékén: sem „közelre", sem „távolra" nem időzíti (1,6-7). Az Apostolok cselekedetei már a váratlanságát sem hangsúlyozza, mint tette Lukács evangéliuma. De bizonyos benne: az üdv teljességének elérkezte lesz az (13,10-21!). AZ ACTA TEOLÓGIÁJA Az Apostolok cselekedetei teológiai gondolkozásának bizonyos részével már Lukács evangéliumánál találkoztunk. (Főként a Szemléletváltozás, továbbá a Más jellegzetességek 1., 4., 6. pontja alatt). Az Acta is teocentrikus, Isten-központú. Ő a teremtő(4,24; 17,25-26). Az üdvterv készítője és megvalósítója (1,7; 2,32-33; 17,31). A misszió munkájában Isten cselekszik eszközein át (8,26.29; 9,10-11; 10,3.10-16;