Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
JÉZUS ÉS AZ ŐSKERESZTÉNYSÉG
24 Az Újszövetség színgazdagsága középpontjában. Néhányat említek: a magától növő vetés (Mk 4,26-29), a mustármag (4,30-32), a lisztbe elegyített kovász (Mt 13,33), a magvető' (Mk 4,3-9). Ezek a példázatok Isten uralmának csendes, rejtett kezdetét és hatalmas, mindent átfogó beteljesülését állították a tanítványok elé. Nem fejlődést akarnak ábrázolni, hanem a kicsiny indulás és az elképzelhetetlen teljesség kontrasztját, Isten minden emberi elképzelést felülmúló csodáját. Ε példázatok kapcsolódnak Jézus személyéhez: Jézus földi munkálkodásában, szavaiban és tetteiben Isten eljövendő uralmának kezdete valósult meg. Jézus megtérésre hívó szava Isten uralma közvetlen közelségéből fakad. Az életfordulat az öröm jegyében történik: Isten uralma a szántóföldben elrejtett kincshez hasonlít, melyet egy „ember megtalálva elrejtett, és örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet" (Mt 13,44). Ε példázat hasonlítási pontja a drága kincs megtalálásából fakadó, boldog mindent odaadás, az Istenhez való teljes odafordulás. Jézus - eltérően Keresztelő Jánostól, akinek működéséhez kapcsolódott - nem egy közelgő fenyegető ítéletre tette a hangsúlyt. A zsidó reményektől is különbözött, mert nem beszélt Izrael dicsőségének helyreállításáról. Még ő maga sem szerepelt visszajövő Úrként e várakozásban, amint ez az őskereszténység Krisztus-hitében továbbformálódott. Ellenben prédikálta Isten csodálatos tetteként rejtetten már valósuló, rövidesen beköszöntő teljes uralmát. Akezdet megtörténte, éspedig az őküldetésében - ez az, ami rendkívüli Jézusnak Isten uralmáról hirdetett szavaiban, és szétfeszíti reá vonatkozóan a „próféta" kategóriáját. (A bibliaolvasók az Isten országa, mennyek országa fordításhoz szoktak hozzá, de ez a kifejezés félrevezető, mert nem területi fogalomról van szó. Karner Károly újszövetséges tudósunk a görög szövegnek megfelelően „Isten királyságával" fordította. A mai gondolkodásnak az Isten uralma megfelelőbb, ez a fordítás a hazai teológiai nyelvhasználatban is terjed.) Jézusnak Isten akaratát hirdető szavaiból megmagyarázhatatlan hatalom világlik ki. A Hegyi beszédben az „Én pedig azt mondom nektek"-fordulattal szembehelyezkedett az ószövetségi törvénnyel és hozzáfŰződő zsidó hagyománnyal (Mt 5,21-48). Az itt olvasható hat ellentétel közül az első, második és negyedik hitelességéhez nem férhet kétség (E. Käsemann). Hasonlóképpen eredeti jézusi mondást olvasunk a szombati kalásztépésról szóló elbeszélésben: ,A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért" (Mk 2,27). A legnagyobb parancs - az ószövetségi törvénnyel, illetve magyarázatával szemben is - az embertársi szeretet. Ezzel Jézus fölébe helyezte magát a törvénynek, de nem önmagával, hanem Isten akaratával érvelve (Dóka Zoltán). Jézusnak ez a szava annyira meghökkentő volt a kereszténnyé lett zsidók számára, hogy a hagyomány, enyhítve Jézus szavának merészségét, magyarázatképpen hozzáfűzte: „Tehát az Embefia ura a szombatnak is" (Mk 2,28). Mintha Jézus szavában nem általános érvénnyel hangzott volna el az ember javának a törvény fölé helyezése! Máté és Lukács pedig csak ezt a második mondatot közli; az első, az eredeti mondatot túl erősnek találták (Mt 12,8; Lk 6,5). A Jézus-hagyományt ápoló őskeresztény gyülekezet megrettent ebben a mondásban a Jézustól ajándékozott szabadságtól és felelősségtől (E. Käsemann). Márk evangéliuma egy másik helyen találóan foglalja össze a Jézus földi szavaiban jelentkező szuverén igényt: „Új tanítás hatalommal" (Mk 1,27). Hasonlóan szól Máté evangéliuma: „Mert úgy tanítja őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók" (Mt 7,29). Jézus működése a külső hasonlóságok ellenére szétfeszíti a „rabbi" kategóriáját.
