Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
Az Újszövetség keletkezése
Az Újszövetség keletkezése 17 telén felolvasták, más gyülekezeteknek továbbadták (Kol 4,16), lemásolták, belőlük gyűjtemények keletkeztek. Az evangéliumok is hamarosan terjedtek, majd az evangéliumok és a levelek egymás mellé kerültek. 200 körül már kialakult az újszövetségi kánon, az érvényes szent iratok jegyzéke. Néhány könyvnek a kánonba való felvétele még kérdéses volt (Nyugaton a Zsidókhoz írt levél, Keleten a Jelenések könyve, valamint Jakab, Péter második, János második és harmadik, Júdás levele), míg a vita a 4. században a javukra eldólt. A szent iratoknak a kánonba való felvétele nem volt magától értetődő. Az újszövetségi iratokkal hozzávetőleg azonos időszakban keletkeztek az „apostoli atyák" iratai, mégsem kerültek bele a kánonba. Az Újszövetségbe bekerült iratoknál a korabeli egyház az apostoltól vagy apostoli tanítványtól való származást tekintette első kritériumnak. Itt derült ki, hogy az egyes pszeudonim (álnéven írt), nekünk sokat jelentő újszövetségi iratoknak a kánonba való bekerülését a második századi kereszténység eme történeti tévedésének köszönhetjük. Isten útjai titokzatosak! Nyomban hozzá kell tennünk, hogy azokban az időkben több más irat is viselte apostol nevét, és mégsem kerültek az Újszövetség szent iratai közé. Ugyanis a gyülekezetek, az egyház a tartalmukat vizsgálván megállapította, hogy nem igazán képviselik az evangéliumot. „Némely eltér benne a Megváltónk igazi tanításától" - írta például az antiókhiai püspök 200 körül a Péter evangéliuma néven futó iratról, mely 150 körül keletkezett Szíriában. A szerzőség kérdésében a reformáció mondta ki az egyháztörténeti jelentőségű szót. Luther Márton felismerése volt, hogy nem a szerzőjüktől függ, mely könyvet tekintjük szent iratnak. Egyedül a Krisztusra vonatkozásuk alapján értékelte az Újszövetség könyveit („was Christum treibt"). Hitelvileg mindmáig nyitott az Újszövetség határa: a megfeszített és feltámadott, élő Jézus Krisztusról szóló örömhír a mértéke mindegyik iratának és részleteiknek. Napvilágra is kerülhet még olyan irat a korai keresztény időkből, amely belekívánkoznék az Újszövetség könyveinek sorába. A Holt-tenger mellett egy barlangban 1947 tavaszán felfedezett ún. qmrani lelet 4 bizonyítja, milyen meglepetéseket tartogathat a föld mélye. Az egyik legjelentősebb bibliai kéziratot pedig csak 126 éve találták meg a Sinaikolostorban. Az Újszövetség áttekintése során felfedezhetjük, hogy mennyire ökumenikus gyűjteményt tarthat kezében minden idők kereszténysége. Az Újszövetség - mai szóval - meglepően pluralista, többféle teológiát képvisel. Az első három evangélium, a páli levelek, a jánosi iratok keresztény gondolatvilága merőben más. Folytathatnánk a sort, mely a szent iratok tartalmi és formai változatosságáról tanúskodik. Ezt a különbséget a szerzők is érzik, ha ismerik a másféle újszövetségi iratokat. Jakab óv a páli tanítás, a hit által való megigazulás félreértésétől (2,14). Péter második levelének írója Pál leveleit nehezeknek találja (3,15-16). Anagymérvű változatosság abból ered, hogy más-más történeti helyzetben, különböző környezetben, sajátos gondolati irányokból közelítik meg Jézus Krisztust. De a sokféle teológia, mely az Újszövetség irataiból kiviláglik, egyetlen központ körül rendeződik: ez pedig a Jézus Krisztus által megismerhető kegyelmes Isten! Ezzel megkapjuk az egész Szentírás magyarázó elvét is, amint arra Luther mutatott rá első ízben. Az Újszövetség keletkezését a történeti kritikai kutatás megállapította. A nyitott kérdések pedig további vizsgálódásra várnak. Mindezek ismeretében a