Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
Az Újszövetség keletkezése
14 Az Újszövetség színgazdagsága levelet 55 tavaszán Efezusból írja. A második levél valószínűleg több oda írott leveléből szerkesztődött eggyé a második század elején. Ezek a levelek gyors egymásutánban 55-56-ban íródhattak. A római gyülekezetet névtelen keresztények alapították. Pál akkor veszi fel a kapcsolatot a gyülekezettel a hozzájuk írt levelével, amikor Nyugatra készül vinni az evangéliumot, Hispániába, s a római gyülekezetet szeretné ehhez támaszpontul venni (15,22-25). A levél az Isten igazságáról szóló evangéliumot fejti ki, a belőle eredő erkölcsi következményekkel, így mintegy bemutatván szerzőjét a gyülekezetnek. Korinthusból írja 56-ben. A filippi gyülekezetet Pál alapította; különösen meleg volt a hozzá való viszonya. Levelének fó'témája az öröm. A3, fejezet másik, valamivel későbbi leveléből való részlet, mely a tévtanítókkal küzd, ezt későbbi időben csatolhatták a fő levélhez. A levelet fogságból írja, valószínűleg Efezusból, 55-ben. Hasonló időben, feltehetó'en szintén Efezusból írja levelét Filemonhoz egy szökött keresztény rabszolga érdekében, hogy testvéreként fogadja vissza. Pál apostol levelei Jézus földi életével nem foglalkoznak. Úgy látszik, nem találkozott a szóbeli Jézus-hagyomány szélesebb folyamával, amelyből később az evangéliumok keletkeztek. Tbbb részlet mégis elérkezett hozzá. Jézus szavaiból hármat említ (IThessz 4,15-18; lKor 7,10; 9,14). Közli a feltámadt Jézus megjelenéseiről szóló gyülekezeti hagyományt - ismét más változatban, mint az evangéliumok nyújtják, ami nem meglepő, miután megismertük a szóbeli hagyomány formálódását (lKor 15,3-7) - , és az úrvacsora szereztetését (lKor 11,23-26). Levelei azonban, amelyek nagy területet átfogó missziói igehirdetésének is hű tükrei, nem a földön járt Jézus alakjára támaszkodnak, hanem a Jézus Krisztusról szóló örömhír mondanivalóját veszik alapul: Jézus Krisztus halálának és feltámadásának üdvszerző jelentőségét hirdetik, fonják tovább. Ez volt az az igehirdetés, mely a fiatal kereszténységet életre hívta és éltette. (Nem véletlen, hogy a reformáció, az egyház megújulása is ebből született.) Ha most összevetjük ezt a Pálnál megfigyelt jelenséget azzal, hogy a négy evangéliumot is, különösen a negyediket, visszafelé hatóan átszövi, formálja ugyanez a mondanivaló (századunk teológiai nyelvén: a kérügma), s Jézus földi élete is a megdicsőült, élő'Krisztus felől nyeri el igazi értelmét, jelentőségét -, összekapcsolódnak Pál levelei az evangéliumokkal, és egyértelműen mutatják a keresztény egyházat teremtő híradás központi tartalmát. Egy nyitott kérdés, ha úgy tetszik: „fátyol", mégis marad előttünk Pál saját leveleit olvasván: Jézus földi életének történeti közelségében az ő emberi személyéből semmi nem tűnik elénk. A Pál nevét viselő többi levél a legtöbb mai kutató szerint nem az apostoltól való. Az ő nyomában lépő más szerzők írták őket, akik a páli tanítást ápolták a későbbi években. Újkori nézőpontból megütközhetnénk rajta, de az ókorban egészen más szemmel nézték ezt a gyakran előforduló eljárást. A későbben élt szerző saját kora helyzetéhez alkalmazta az apostol szellemi örökségét, s ennek nyomatékául írta levelét a már halott Pál nevében. Miért fontos az illető irat Pál utáni eredetét hangsúlyoznunk, kérdezhetné valaki. Azért, meg így válik érthetővé a másodlagos páli leveleknek az eredeti páli levelektől merőben eltérő stílusa, gondolatvilága és a szövegben tükröződő már későbbi szituáció, mindezzel együtt a levél mondanivalója. Ezeknek a leveleknek a megértése szempontjából, tehát a hit étdekében is felesleges, só't káros lenne a másodlagosságukat megállapító történeti kutatás ellen
