Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

Összefoglaló kitekintés

ÖSSZEFOGLALÓ KITEKINTÉS Az utolsó évtizedekben - amint már említettem - főként, de nemcsak, angolszász irányból - különböző új kutatási megközelítések jelentkeztek az Újszövetség magyarázatában. Ennek a munkának áttekintéséhez ifj. Fabiny Tibor segítséget nyújt a Hermeneutikai füzetek c. sorozattal. Az ő összeállításában, szerkesztésében jelent meg az első tíz füzet 1994-1996 között. Az új irányzatok közül többet felsorolok: irodalomtudományi-irodalomkritikai, tipologiai, hatástörténeti, olvasóközpontú, fundamentalista, evangelikál, feminista, materialista, mélylékektani kutatási mód. Ezek az irányok többé-kevésbé elvetik a történetkritikai írásmagyarázatot. A történetkritikai szemléletet a 18-19. század európai egyetemein dolgozták ki. Az újabb megközelítések nem veszik tekintetbe, hogy a 20. században az élenjáró exegéták, a Biblia magyarázói, a Szentírás szövegének történetkritikai feltárását az alapvetésnek tekintik. A továbbiakban megteszik a második lépést: a szöveg mai alkalmazását. Ezt fejti ki a 10. hermeneutikai füzet - tejedelmét tekintve már könyv - összeállítója, a svájci Ulrich Luz, aki a Berni Egyetem Teológiai Fakultásának újszövetségi tanára, a történetkritika művelője. A mai történetkritikai magyarázat - írja - csak alárendelt szerepet játszik. Rekonstruálja, helyreállítja a szöveg történelmi értelmét, azt a jelentést, amelyet a bibliai könyv szerzője, a legtöbb esetben szerkesztője, redaktora, a hagyományanyag feldolgozója szánt az iratnak. Azt az üzenetet, tanúságtételt, amit az első címzetteknek akart mondani. A mai exegéta kibetűzi ezt a egykori mondanivalót. Ennek a „második lépésnek" eredménye az, hogy a helyesen magyarázott ige az olvasók számára az igazság igéje lesz. A Szentlélek ennél a második lépésnél, az ige megértésénél fejti ki hatását. Mindezért az írás olvasásánál az értelem és a hit alkotja a két nélkülözhetetlen elemet - fejezi be érvelését Luz professzor. Teljes mértékben egyetértek a svájci tudóssal. Magam is ezt a „két lépést" gyakoroltam a Szentírás olvasásánál, magyarázatánál. Az „üzenet" fogalom „alkalmazásnak" is nevezhető. Ifj. Fabiny Tibor is - noha nem történetkritikai alapvetésből indul ki - ide érkezik: amit az előző sorokban üzenetnek, alkalmazásnak mondtunk, azt ő találóan „Hang"-nak nevezi: „A Biblia távolról sem csak irodalom, hanem egy, minket, mindnyájunkat személyesen és erőteljesen megszólító Hang hallható ki belőle" (3. füzet, 51-52. o.). Ehhez hozzáteszek még egy „harmadik lépést". Ugyanis az üzenet, az alkalmazás, a Hang tovább hatol az igehirdetésbe. Az egyház életében prédikáció lesz. Azzá lesz, amit latinul a viva vox evangeliinek, az evangélium élő szavának hívunk. Isten igéje végső soron nem betű, nem szöveg, hanem szó, ige, a jelenhez szóló prédikáció. Bejefezésül ezért közlöm egy igehirdetésemet, magnetofon felvételről. Elhangzott a budapest-kőbányai evangélikus gyülekezet istentiszteletén, 1981. december 25-én, a Tituszhoz írt levél 2,ll-15a alapján: „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk a világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy