Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
Befejezés
BEFEJEZÉS Alkonyi esztendeimből négy évet kísért végig ez a bibliai iratról iratra menó', a keletkezési időrendet követő teológiai belemélyedés az Újszövetségbe, mely először a Diakonia folyóiratban jelent meg (1988-1992). Rész helyett az egész, amelybe belemerülhettem: az egyes könyvek, a különböző szerzők sajátossága, külön kincse, kiemelkedő mondanivalója. Életem vége felé adatott meg, hogy részesüljek összefogottan ebben a pazar látványban és kiszélesedjék előttem az Újszövetség káprázatos látóhatára. A munkálatból magam nyertem a legtöbbet. Az történt, amit lelkészi pályám során fiatalkorom óta tapasztalhattam: a teológiai kutatás hitmélyítő folyamat, ha egzisztenciálisan végezzük. Különösen érvényes ez az Újszövetséggel való tudományos foglalkozásra, mert itt közvetlenül kerülünk Isten igéjének hatása alá. A Földön járt, megfeszített, feltámadott, megdicsőült Jézus Krisztusról mondott és írt egykori bizonyságtétel, a kérügma - mi lenne más az Újszövetség! - magában hordozza az ismételt megelevenedését. Ahogyan a Szentírás a Szentlélek eszközének bizonyult közel kétezer év óta. Mintha láthatatlan sugárzás lenne beléje rejtve. Avégére pedig nem lehet érni. Az újszövetségi kutatás mindig talál benne újat, aktuálisat, korszerűt. Köszönöm Istennek, hogy amikor már egészségi állapotom miatt nem folytatom igehirdető szolgálatomat, tartósan belemerülhettem szent könyvünkbe oly módon, ahogyan arra eddig ilyenképpen nem volt alkalom. S tettem ezt azzal a szándékkal, hogy az Újszövetség mai olvasói részesei legyenek hasonló élménynek, hitbeli tapasztalatnak. Meggyőződésem szerint a Biblia történeti, emberi alkotása mögött transzcendens háttér húzódik, és az egyház könyvéből Isten szól minden idők embereihez, a mindenkori jelenben. Befejezésül néhány összefoglaló tanulságot szeretnék átadni. Úgy gondolom, hogy beigazolódhatott, amit a bevezetésben említettem: az Újszövetség egésze ökumenikus látványt nyújt. A benne található különbőzö„színek" legtöbb esetben olyan eltérést, különbözőséget mutatnak egymástól, hogy azok tulajdonképpen felérnek a mai keresztény felekezetközi választóvonalakkal. Kiderül, hogy soha nem volt egységes az egyház, kezdetben sem. A keresztény tanítás a fiatal egyház idejében sem volt azonos. De a centrumban, a Jézus Krisztusban való hitben mégis egyek lehettek és lehetünk, ha belső küzdelmek révén is. Az egyházak „egységesítése" nemcsak irreális, megvalósíthatatlan törekvés, de alapvetően ellenkezik a keresztény hit természetével. Isten színgazdagságot akar, és nem egyenruhát. Az egyházak „egysége" ellenben adottság és feladat, mert a központban, a Krisztusnál való találkozást állítja elénk ökumenikus célnak. Istent, Jézus Krisztust nem lehet marokba fogni - sem egy kézzel, sem több kézzel. A Szentírás egyetlen könyve vagy néhány könyve sem sajátíthatja ki őt. Manapság inkább az evangéliumokat részesítik előnyben hívő emberek, s Pál apostolt félreteszik. Veszteség éri ezzel nemcsak őket, hanem - merész szóval - Isten mai kinyilatkoztatását. Legyen fontos számunkra az Újszövetség legtöbb könyve, mint egy-egy út az Isten felé. Ám ne felejtsük el, hogy az egész Biblia sem ad teljes képet Istenről. Isten több, mint az Újszövetség, több mint a teljes Szentírás. Általa annyi világosodik meg előttünk az Istenből, amennyit ő elegendőnek tartott földi vándorutunkra. „Töredékes az