Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

eltévesztése, az Isten ismeretének elhibázása. A gnosztikus dualizmusban a fogalomnak metafizikus háttere van. A második századból származó, szír nyelvű keresztyén-gnosztikus „Salamon ódái"-ban az „igazság" és a „tévútra vezetés" már megszemélyesített hatalmakként állnak egymással szemben. János levelének nyelvhasználata a gnosztikus mozzanat felhasználásával, de hagyományos .keresztyén tartalommal tölti meg a szót, s beleállítja a jellegzetes jánosi fogalomvilágba: a „tévútra vivés" az isteni valósággal szemben levő képzetsor egyik láncszeme. A „sötétség", ,.hazugság", „halál" megjelölések mellé sorakozik, s jelenti a „világosságtól", az „igazságtól", az „élettől", tehát Istentől, Krisztustól, a kinyilatkoztatástól eltérítő cselekményt. Így azután az azonos gyökérből származó rokonszavak mind hasonló mély, metafizikus tartalommal telnek meg Jánosnál: a „megtévesztés" az említett értelemben vett útvesztést okozza (4,6), a „megtévesztő" az Istentől eltérítő démoni hatalom, „antikrisztus" (2 J 7). Azok a keresztyének tehát — mondja a levélnek ez a mondata —, akiknek nincs bűntudatuk, nem egyszerűen csak becsapják magukat, hanem az Istennel ellentétes hatókörbe kerülnek: távol az Istentől, örök élettől, a kinyilatkoztatástól. Utat vesztettek a szó végső értelmében. Bármennyire feltűnik Jánosnál az útvesztés hátterében az Istennel ellentétes metafizikus hatalom, mégis megmarad a személyes felelősség. „Ha azt mondjuk" — állásfoglalást jelent, és nem tragikus sorsot. A személyes felelősségnek ez a határozott vonala élesen eltér az ókor felfogásától: az antik gondolkodásban az útvesztés metafizikai előjele a tragikum (H. Braun). „és az igazság nincs bennünk" — ez a hozzátétel megismétli a szerző előbbi kijelentését, csak más szavakkal, az „igazság" fogalmával. Ha a keresztyén ember nem tartja magát bűnösnek, akkor nem övé az Isten kinyilatkoztatása, az Isten igazi valósága nincs ott az életében. (9) A 8—9. vers ellentétes gondolatpárjában itt következik az előző negatív álláspontnak a pozitív megfelelője: „Ha valljuk bűneinket, hű és igaz (ő), hogy megbocsátja bűneinket és megtisztít (Isten akaratának) minden megszegésétől". A „vallani" görög megfelelője az Űjszövetségben ünnepélyes hitvallástételre vonatkozik. Különösképpen erőteljesen ebben az irányban fejlődött jelentése Jánosnál. Az eretnekellenes és a liturgikus, istentiszteleti mozzanat szorosan egybefonódott a szóban, akár főnévi, akár igei 54