Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

szóló tanításának tartalmát: „az Isten világosság, és sötétség nincs benne semmi". Még olyan rendkívül óvatos újszövetségi kutató is, mint F. Büchsel, elismeri, hogy ez a megállapítás nem Jézus saját igehirdetéséből való. Az első három evangélium tudósítása szerint ezt Jézus nem mondta, de amennyire ismerjük saját tanítását, így nem is mondhatta. A gyülekezeti hagyomány megőrzött Jézus szavaiból olyanokat, melyek nincsenek meg az első három evangéliumban. Erre találunk példákat más újszövetségi iratokban (Csel 20,35. l,Th 4,15). Itt azonban nem ez az eset. Az első keresztyénség Jézusnak földi életében mondott szavait különleges megbecsülésben részesítette (vö. 1 Κ 7-ből a 10. verset a 12. verssel). Ugyanakkor abban a bizonyosságban élt, hogy a feltámadt, megdicsőült Krisztus üzenete hangzik a gyülekezeti igehirdetésből. Ennek biztosítéka a kontinuitás, a folytonosság, mely a második és harmadik nemzedék igehirdetését összekötötte a hivő szemtanúk bizonyságtételével. Az apostoli hagyományhoz való hűség azonban nem zárta el az utat, hogy a Krisztus hirdetése új módon történjék. János evangéliuma Jézus beszédeit az evangélista saját szavaiba öltözteti. Ugyanez történik a levél most olvasott versében. Másodlagos kérdés, hogy a levélíró a megdicsőült Krisztus szavát maga fogalmazta meg Jézus egykori tanításának megfelelően, vagy csak átvette a jánosi örökségből, amelynek szószólója. Lényeges az, hogy Krisztus üzenete nincs formailag Jézus egykori saját szavaihoz kötve; tartalmi mélységben annál erősebb a kapcsolódás. A földön járt Jézus szavának és a mennyei Krisztus üzenetének egybecsengése az Újszövetség írói számára egyébként is magától értetődő volt. A világosság és a sötétség a legősibb vallástörténeti képzetek közé tartozik. Az ókorban az isteni szférát ragyogó fényességnek képzelték. Az Ószövetségben Isten megjelenési formája a lobogó tűz (5 Móz 5,23—26), lényét áradó, vakító világosság veszi körül (Zsolt 104,2; Ez 43,2). De az Ószövetség Istent nem írja le soha fényként. A világosság csak betakarja, elrejti őt; s ugyanakkor kinyilatkoztatás helyévé is lesz, mert Isten a fényjelenségből megszólal (2 Móz 3,2—4; 5 Móz 5,24). Platón szerint „vakító szépség, tiszta hajnalpír" uralkodik az isteni világban. A görög filozófiában az isteni fény értelmi és erkölcsi jellegű. Általa lesznek a dolgok megismerhetők. A jónak az eszméje megvilágítja a lélek szemét. Az elgörögösödött zsidó gondolkodó, Philo a meny45