Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

Előszó az első kiadáshoz

ELOSZO az első kiadáshoz János leveleit választottam egyházamtól kapott írásmagyarázati feladatom tárgyául. A személyes döntésben tárgyi igazság előtt hajoltam meg. Először erről tartozom vallomással és megokolással. János evangéliuma és levelei alkotják az Üjszövetség úgynevezett jánosi iratait (a Jelenések Könyvének idesorolása vitatott). A jánosi irodalomban sajátos felfogás nyilatkozik meg, amely nagyban és egészben képezi a „jánosi gondolkozást". Az első század keresztyénségének ez a jánosi hagyománya annyira mély és gazdag, hogy kútjába érdemes leszállnunk. Közben érezni fogjuk — mint minden nagy mélységnél — a kikutathatatlanságot, máskor gondolataink szédülését. De ezek az ilyen mértékben más újszövetségi iratoknál nem tapasztalható kísérő jelenségek csak arról győzhetnek meg, hogy titkok táguló mélye fölött járunk. János evangéliumának és leveleinek korabeli egyháztörténelmi jelentősége, hogy az első század utolsó évtizedében, új szellemi környezetben, egészen új módon ragadták meg a régi evangéliumot. A jánosi iratok belehelyezkedtek a körülöttük áramló gondolatvilágba, és annak nyelvén szóltak a jelenvaló Krisztusról. Így lettek Isten kinyilatkoztatásának egy darabjává. Az első század végének nagy tette méltó arra, hogy emlékét megelevenítsük a mai keresztyén nemzedék előtt. Annál inkább, mert tartozunk vele a reformációnak. Luther eljutott a páll keresztyénség felfedezésére. Az egész egyháztörténelem tanúsága alapján joggal mondhatjuk, hogy a Pál apostoltól hirdetett evangéliumnak nem volt még egy olyan erejű értelmezője és tolmácsa, még a közvetlen újszövetségi időkben sem, mint a reformátor. Luther Márton János evangéliumát a „páratlan szépségű fő evangéliumnak" nevezte, és János első levelét is szívesen szólaltatta meg, de a jánosi iratokhoz Pál apostol szemével 3