Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS HARMADIK LEVELE

ha mégis szükséges, akkor még egy második napot is (tölthet ott); ha azonban három nap marad, hamis próféta. Ha továbbmegy az apostol, ne vegyen magához semmit a legközelebbi éjszakáig (elegendő) kenyéren kívül; ha pénzt kér, hamis próféta" (Did 11,3—6). János harmadik levelében ellenkező irányú nehézségekről hallunk. ezért biztatja a levélíró Gájoszt a keresztyén vándorigehirdetők gondos ellátására. Az öreg küldöttei rászorultak a baráti keresztyének áldozatkészségére, mert igehirdető szolgálatuk erkölcsi tisztasága és belső hitele érdekében nem voltak hajlandók elfogadni támogatást a pogány, ill. a keresztyénséghez még csak közeledő, hallgatóiktól. Ezért vonja le a következtetést a levélíró: (8) „Nekünk kell tehát felkarolnunk az ilyeneket". A „nekünk" nem a levélírót és Gájoszt kapcsolja össze, hanem szélesebb, általános jelentésű: a már régebben keresztyénné lett hívőket érti rajta. Az ő kötelességük a misszió munkájának elősegítése, a vándorigehirdetők részére szállás, ellátás, útravaló nyújtásával. A vendégszeretet nagy fontosságú volt az egyház életének első századában. ezért találkozunk az Újszövetségben többször is erre szóló biztatással (R 12.13. Zsid 13,2). Volt ennek a feladatnak szeretetszolgálati jellege is: az idegenbe vetődő keresztyének otthonra, testvéri szívekre találtak, és ingyenes ellátásban részesültek. Különös jelentőséggel bírt a vendégszeretet azokban az esetekben, amikor nem magánügyben utazó keresztyénekről, hanem gyülekezeti küldöttekről. Krisztust hirdető vándorokról volt szó. Az evangélium terjesztése élőszóval történt. A misszió egy részét a helyi gyülekezet vonzása végezte, de Jézus egykori megbízatásának folytatásaként a második és harmadik nemzedékben is indultak az evangélium követei más helyekre. A gyülekezetek megbízásából utazó keresztyéneknek olyan feladataik is voltak, amelyek nem kívántak különleges adottságot, de ugyancsak az evangélium terjesztését és az egyház vérkeringését szolgálták: levelet vagy szóbeli üzenetet vittek felmerült gyülekezeti kérdések, bajok elintézésére. A levélíró a keresztyén vándorigehirdetők támogatásának személyes jelentőségéről is szól: „... hogy munkatársai legyünk az igazságnak". Annyira szereti az „igazság" szavát a jánosi gondolkozás, hogy használata némely esetben már közel jár a fogalom megszemélyesítéséhez (2 J 2). Itt is szinte személyként beszél róla, de ezt a fogalmazást tárgyszerű követelmény vonta maga után: a jánosi értelemben vett „igazság", Isten való lényének kinyilatkoztatása elválaszt290