Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS HARMADIK LEVELE

JÁNOS HARMADIK LEVELE BEVEZETÉS A LEVÉLHEZ A kis levél végképp megoldhatatlannak látszó talányba burkolja írójának, az „öregnek" alakját. A magánlevélként írt sorok a következő helyzetet tükrözik: a címzett, Gájosz nevezetű keresztyén férfi, olyan gyülekezetben él, amelynek vezetője, Diotrefész, a levélíró egyházi tekintélyét súlyos szavakkal tépázza, küldötteit nem fogadja, sőt munkájukat gyülekezete területén megakadályozza. Pedig Diotrefész nem tartozik a tévtanítók sorába. Ez a helyzet arra mutat, hogy a levélíró nem lehetett Jézus apostola, még apostol tanítványa sem, mert azzal szemben ilyen lépésekre nem ragadtathatta volna magát egyetlen keresztyén gyülekezet vezetője sem. Lehetett ellenben a keresztyén hagyomány egyik ágának kiemelkedő képviselője, abban az értelemben, ahogyan Papias szól az „öregekről" (lásd János második leveléhez írt bevezetésünket). Diotrefész eljárásának közelebbi magyarázatául több feltevést szőttek a kutatók. Nincs kellő alapja annak az elképzelésnek, hogy a második és harmadik levelet író „presbiter" nem különleges hagyományt őrző „öreg", hanem Diotrefész által a gyülekezet elöljárói közül, a presbiteri kollégiumból dogmatikai okokból kizárt, és így magányos presbiterré vált személy (Käsemann feltevése). Viszont közelebbről kell foglalkoznunk két eshetőséggel, mely Diotrefész és a presbiter viszonyának kulcsaként számításba jöhet. Az egyik lehetőség, hogy Diotrefészt egyházszervezeti törekvések vezették. Ε feltevés szerint Diotrefész a gyülekezeten belüli monarchikus (egyeduralkodó) püspöki vezetés eltökélt képviselője, s ezért nem enged idegen befolyást gyülekezetében. Ennek megértéséhez szükséges néhány szóval megvilágítanunk a püspöki tiszt kialakulásának legrégibb történetét. Pál apostol, általában az apostoli kor gyülekezeteinek élén presbiteri testület állott. A 281