Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS MÁSODIK LEVELE

rancs, amint hallottátok kezdettől, hogy abban járjatok". Isten akarata a szeretet gyakorlása: ezt világítja meg két oldalról a mondat. Először arra mutat rá, hogy aki szeret, ezzel teljesíti Isten akaratát, de törekszik Isten más parancsainak megtételére is, helyes keresztyén életfolytatásra (6a. v.). Azután pedig megfordítva mondja: Isten parancsa — amint az olvasók keresztyénségük kezdetétől hallják az igehirdetésből — a szeretetben való élés (6b. v. „abban": szeretetben). Az Istentől jövő szeretet (agapé: 1 J 4,7— 10) akkor van meg valóságosan a keresztyén emberben, ha tetté válik: Isten iránt való engedelmességgé és emberek iránt tanúsított szeretetté. (7) „Mert sok megtévesztő ment ki a világba, akik nem vallják, (hogy) Jézus Krisztus testben jön". A mondatot kezdő „mert" kötőszó világossá teszi, hogy a levélírónak egyes gyülekezeti tagokról szerzett jó benyomása valóban nemcsak a keresztyén életfolytatásra, hanem a helyes Krisztus-hitre is vonatkozott (lásd 4. versnél). Most tér rá a levél tárgyára, a szerző fő gondjára: a gnosztikus keresztyén tévtanítók működésére. Az első levél hasonló megállapítása nyomán (2,19) feltételezhetjük, hogy a tévtanítók eredetileg a keresztyén gyülekezethez tartoztak. Mindenfelé nyilvánosan hirdetik tanaikat. A ..világba" nem csupán földrajzi meghatározás, a tévtanítók messzi útjainak jelzése, hanem teológiai minősítés is rejlik benne: az Istentől elszakadt embervilágba rajzottak ki, melynek lényege, hogy „világ", azaz — jánosi szemlélettel — az Istentől idegen lét hordozója. „Megtévesztőknek" hívja őket, ami Jánosnál nem egyszerűen a félrevezetés vagy elcsábítás képzetét tartalmazza, hanem metafizikus hátterű szó. A tévtanítók tévútra visznek, mely Istentől távol vezet, elszakít az örök élettől (a fogalmat lásd 1 J 1,8-nál és 2,26-nál). Jellemzésül ugyanazt állapítja meg róluk, mint az első levél: tagadják Krisztus földi életének, halálának kinyilatkoztató és megváltó jelentőségét (lásd 4,2-nél). Ez is mutatja, hogy a levél írójának hatásköre meghatározott földrajzi területre terjed, ahol ugyanaz az eretnek mozgalom fenyegeti, tépi az egyházat. Ezen a területen élő valamelyik gyülekezetnek szólt a levél. A vallani: a hitet, a tant és ezek szóbeli megnyilvánulását, hirdetését magában foglaló szó. A tévtanítók nem úgy hisznek és tanítanak, mint helyes. Feltűnő, hogy Krisztus „testben" történt jövetelét jelen idejű igealakkal fejezi ki a levélíró. Nem kétséges azonban, hogy a názáreti Jézus földi életére, és nem visszajövetelére, vonatkozik a 272