Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS MÁSODIK LEVELE

tyén hagyomány élő tanújaként volt ismert nagyobb egyházi területen, s ez a hagyomány nem volt más, mint amit János evangéliumában és első levelében találunk. Mivel pedig az első század fordulóján a gnosztikus keresztyénség saját tévtanításának igazolására bőségesen hivatkozott kitalált apostoli hagyományokra, sőt Papiasnál is olvasunk fantasztikus, de a hitelesség igényével fellépő hagyományt a régiektől származtatva —, ez a korabeli bonyolult helyzet érthetővé teszi, ha János második és harmadik levelét író „öreg" egyházi tekintélye, bár jelentős lehetett, de nem volt teljes és kétségbevonhatatlan. Neki, a „jánosi keresztyénség" örökösének szeretettel, de szívósan kellett küzdenie a hatókörébe eső keresztyénség területén a rábízatott tanításért. Ezt a küzdelmet már a második levele is mutatja. Ebben ugyanis azt kéri a szerző az idegen gyülekezettől, hogy maradjanak meg Krisztus tanításánál, és ne engedjék be otthonukba a tévtanító vándorprédikátorokat. Még élesebben jelentkezik majd egyházi küzdelme a harmadik levélben. Ha most számbavesszük a rokon jánosi iratokat, egymáshoz való viszonyuk így tekinthető át: a második és harmadik levél szerzője feltétlenül azonos. Ε két levél nyelvezete és mondanivalója szorosan érintkezik János első levelével. Feltételezhetjük közös szerzőjüket. Talán ez a közös szerző írta János evangéliumának függelékét (21. fejezet). Ebben az esetben a második és harmadik levél írója, az „Öreg" volt János evangéliumának (1—20 fejezet) és a benne jelentkező jánosi irányzatnak letéteményese az evangélium szerzőjének halála után. így két személyre szorítkoznék a jánosi iratok szerzősége. Ha így volt, akkor is létezhetett a „jánosi kör", a tanítványi csoport az evangélium írója, majd halála után az evangélium függelékének és a három levélnek írója körül. Ha pedig az evangélium utolsó fejezetének és János leveleinek írója más személy, sőt — ami nem tekinthető egészen kizártnak — ha az első levél és a második-harmadik levél írója szintén más személy, akkor három ill. négy író között oszlik meg az iratok szerzősége, a két nemzedéket magában foglaló körben. (János első levelével kapcsolatban mindig a fő szerzőt említjük, aki megírta a levelet, s most figyelmen kívül hagyjuk az utóirat — 5,14— 21 — szerzőjét, aki szintén ugyanebből a körből származhatott.) Az evangélium (1—20 fejezet) szerzője volt a legnagyobb szabású egyéniség, a hagyomány teremtője. A többiek az ő hagyományának, hitbeli és szellemi örökségének hordozói, továbbvivői. 265