Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

lehet megokolást találni) jellemzi az utóirat természetét: nem akar új, önálló gondolatmenetet adni. Mindez együttvéve hihetővé teszi, hogy az utóiratot nem később a levél szerzője, hanem a jánosi kör bizonyos mértékben más lelkiségű és gondolkozású tagja fűzhette hozzá. A levéllel mégis egységet alkot, s legsűrítettebb versében a Krisztusról vallott újszövetségi tanítás végső pontját adja. Ezzel János Krisztusról szóló tanításának hagyatékát nyújtja, mely mintegy előre megrajzolja a következő századok egyházi vitáiból kibontakozó hitvallást Krisztusról. Ez az örökség visszhangzik majd a IV. század kezdetén a Niceai Hitvallásban: „Hiszek az egy Ür Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, az Istentől született Istenben, a Világosságtól született Világosságban, a valóságos Istentől született valóságos Istenben, aki az Atyától született minden idő előtt, született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával, és általa lett minden; aki értünk emberekért és üdvösségünkért eljött a mennyből, testet öltött..." 5,13—21 magyarázatának összefoglalása A levél eredeti befejezése egyetlen vers: a Krisztusban hívőket erősíti megkezdődött örök életük bizonyosságában (13.v.). A további versek a levélnek talán más kéztől származó utóirata: egymás mellett sorakozó megjegyzések. Biztat a kérő imádság bizakodó bátorságára: a máris megtörtént meghallgattatás tudata töltheti el azokat, akik Istenhez keresztyén életfolytatásuk érdekében fordulnak kéréssel. Késztet a közbenjáró imádságra a vétkező keresztyénekért, kivéve, ha végleg elszakadtak a Krisztushittől. Ε szavaiban már halványan előrevetül a korai-katolikus irányzat felfogása a halálos és nem halálos bűnökről, ellentétben az egész levéllel és az IJjszövetséggel. Három ünnepélyesen hangzó mondatában szól először a hivő ember bűntől való tartózkodásáról és Istenhez ragaszkodó hűségéről. Azután, részigazságként, az emberfölötti gonosz hatalmáról az Istentől elszakadt embervilág felett. Végül pedig Krisztus művéről és személyéről: a valóságos Istennel kapcsol közösségbe, s ő maga azonos vele. Záró, váratlan megjegyzése óvja a keresztyéneket a pogány környezet hitüket gyengítő hatásától. 256