Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

kőznék (vö. 1,8—9). Könnyebb és súlyosabb vétkek megkülönböztetését a levél legélesebb szakasza sem ismeri (3,8—9). Hivatkozhatunk az Üjszövetség egészére is. Krisztus evangéliumával szemben állna az a vélekedés, hogy vannak Isten részéről megbocsáthatatlan vétkes tettek. A keresztyén testvéri felelősség korlátozása idegen az apostoli gondolkodástól és hagyománytól (Jk 5,19— 20). önmagában véve nincs egyetlen bűn sem, mely kényszerítőleg kárhozatra vezetne. Minden bűnre van bocsánat Istennél, melyet a keresztyén ember bűnbánó hittel fogad el. Nincs és nem lehet határa a másokért mondott közbenjáró imádságunknak. A két magyarázati lehetőség egybe is fonódhat, ezt tartom legvalószínűbbnek: a kárhozatra vivő bűnön a szerző a Krisztushittől való elszakadást érti, de már feltűnik a háttérben s belejátszik a mondatok fogalmazásába a halálos és nem halálos bűnök később megszilárduló osztályozása a korai-katolicizmusban. Ennél is fontosabb annak meglátása, hogy a hangsúly ebben a versben a közbenjáró imádságon van. A szerző lelkipásztori szóval arra készteti olvasóit, hogy amikor észrevesznek keresztyén társuk életében valamilyen bűnt, hibát, tévedést, vigyék Isten elé imádságban. Benne van ebben a biztatásban a testvéri felelősség és az imádság hatalma, egyúttal a szeretet legtapintatosabb útja is: Istenhez fordul a másik meg javulása érdekében. Belefonódik a lelkipásztori biztatásba az a megrendítő tudat, hogy keresztyén ember végleg elvesztheti hitét és elkárhozhat. A hivő ember belekerülhet olyan hitehagyásba, amelyből nincs Istenhez visszavezető út. A keresztyén egyház belső összetartására igen jellemző a másokért mondott imádság s annak megrázó felismerése, hogy a gyülekezetből való kiszakadás lehetetlenné teszi az Istenhez való tartozást. Még egy megjegyzés: tisztázatlan a szövegben, hogy az „adni fog neki életet" szövegrész jövőbe mutató megállapításának kicsoda az alanya. A mondatszerkezet szerint az illetőért imádkozó keresztyén ember —, ami azt jelenti, hogy megszerzi részére imádságával Isten kegyelmét. Hasonló gondolatot találunk Jakab levelének végén (5,20). A jánosi gondolkodásban ez a fordulat teljesen szokatlan lenne, mert az örök élettel kapcsolatban mindig az Isten „adta", „adja" megjelölés szerepel. Ezért a mondat alanyául Istent kell vennünk, noha ez nem nyelvtani, hanem tartalmi szempontból következik. 247