Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

jén olvasható hasonló fordulatra: „Aki azt mondja: megismertem őt, de a parancsait nem tartja meg, hazug" (2,4). A gnosztikus ke­resztyének önérzete húzódik meg mindegyik állítás mögött: a le­vélben szereplő tévtanítók hivatkoztak az Isten megismerésére, sőt feltehetően az Isten iránti szeretet forróságára is a misztikus élményben. Velük szemben mondja a levélíró, hogy Istent nem szeretheti az, aki testvérét gyűlöli. Ezzel újra az igazhivő, a he­lyes Krisztus-hitben megmaradó keresztyének iránt tanúsított magatartásukra, a testvéri kötelék eltépésére céloz (lásd 2,9—11). A jellegzetes jánosi gondolkozást ismét megfigyelhetjük: szeretet és gyűlölet —, közbeeső fokozat nincs, mert Isten és a vele ellen­tétes szféra határozza meg az életet. A szeretet Isten valóságához tartozik, Istenhez kapcsol. A gyűlölet a tőle távoli, idegen terület eleme. Ezért amikor „hazugnak" nevezi az író az Isten iránti sze­retetére hivatkozó, de keresztyén testvérét gyűlölő hivőt, ezzel nemcsak arra az ellentmondásra világít rá, amiben az illető él, ha­nem Isten igazi valóságának, szerető lényének tagadására is fi­gyelmeztet (a „hazudni" fogalmat lásd 1,6-nál). „mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, az Istent, akit nem lát, nem szeretheti". A könnyebbről a nehezebbre következtetés­nek a késői-zsidó irodalomban is ismert eljárását használja a levél. Ha valaki nem képes emberek szeretetére, akik ott vannak mel­lette az életben, hogyan lenne képes egy láthatatlan lény szere­tetére?! (A „látni" ige alakja perfektum: a cselekmény nyomán a jelen állapot hangsúlyozása.) Ez a gondolat hétköznapi bölcsessé­get tartalmaz, nem a levélíró szeretetről szóló elmélkedésének mélyéről ered, s nem fűzi belső kapocs a vers első felében olva­sott jellegzetes jánosi gondolathoz. Isten láthatatlanságának motí­vuma néhány verssel előbb más érvelésre szolgált: a láthatatlan Istennel csak az emberek szeretetén át lehetünk közösségben (12. v.). (2J) „És ez a parancsunk van tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a testvérét is." A „tőle" Krisztusra értendő, mert a mon­dat határozott utalás Jézus szavára. Az első három evangélium­ban kö;.ölt „kettős parancsolat": „Szeresd az Urat, a te Istene­det... szeresd felebarátodat..." (Mt 22,37—39). Belefonódik a mondatba János evangéliumának szava is „az új parancsról": „...szeressétek egymást..." (13,34). így kerül Jánosnál Jézus mondásában a „felebarát" helyére a „testvér". Az őskeresztyén hagyomány jelentős darabjának átalakítása megfelel a jánosi 219

Next

/
Oldalképek
Tartalom